~11. rész

Sziasztok! nagyon nagyon nagyon köszönöm a komikat! :DD itt az új rész! össze tudjuk hozni a 10 vagy több komit?? :))

Kitápászkodtam az ágyból, fel öltöztem, fogmosás, fésülködés stb.. a minden napi reggeli teendők. Reggel hatalmas eltökéltséggel és önbizalommal indultam le a nappaliba. Hiszen ma kezdődik csak igazán a játék! Dave tanácsára nem fogok Zayn-hez szólni egy darabig, ennek csak az az oka, hogy éreztessem vele, hogy én is tudok bunkó lenni.

- Jó reggelt! –köszöntem nagy mosollyal, Elisának és a srácoknak.

- Neked is! –köszöntek vissza szinte egyszerre.

Elisa felkapta a vállára, a kanapén lévő táskát és az ajtó felé rohant.

Kisétáltunk a bejárati ajtón.

- Várjatok már! –ordít utánunk Zayn.

Megvártuk a ház előtt, idegesen toporzékoltam, persze a nagyságos Zayn Malik-ot ez cseppet sem zavarta..

Felemelt fejjel és gyors tempóval haladtam a suli felé, Elisa is próbált követni.

Zayn közben nagyokat nevetett, jobbra döntve fejét figyelte mit szerencsétlenkedem azzal, hogy egyszerre gyorsan és magabiztosan menjek.

- Mi bajod?- tette fel a kérdést, egy enyhe röhögő görcs keretében. Kicsit felé fordultam, láttam ahogy tárt karokkal várja a válaszom.

Most mondjam el neki hogy ő a bajom??.. Nem hiszem el hogy nem érti! Meg alázott! Igazából nem tudom mit akartam el érni ezzel. Talán azt hogy bocsánatot kérjen.. Csak csöndben sétáltam tovább.

- Meddig nem fogsz hozzám szólni? – tette fel az újabb kérdést, kikerekedett szemekkel, és ott ült, az a féloldalas, tipikus rosszfiús mosoly a száján.

Én megpróbáltam rá se nézni, csak lehajtott fejjel sétáltam tovább.

Zayn elnevette magát, azon, ahogy próbálom semmibe venni. Igen. Mert ez nekem eszméletlen nehezen ment! Tettetni hogy leszarom azt a személyt, aki az életem legmeghatározóbb pontja.

A suliig egy szót sem szóltunk egymáshoz, ami hatalmas siker élménnyel telített el. A suliban már nehezebb volt ezt meg tenni.

Zayn mindenhova jött velünk, mindig akkor ment a szekrényéhez, amikor én, ivott a kávémból, amikor csak tudott mellettem ült. Néha ordítani tudtam volna, hogy tűnjön már el!

A rossz, az volt benne, hogy Zayn-t kicsit se hatotta meg a „sztrájkom” egész nap ott volt az a hatalmas mosoly az arcán, amit annyira szeretek!

Néha-néha még el is mosolyodtam rajta, amitől Zayn csak egy magabiztos nevetéssel büszkélkedett, hiszen tudja! Tudom, hogy tudja! Tudja, hogy teljesen ki készít! És ez a célja! Hogy meg mutassa, milyen ő, és hogy ez mennyire kell nekem!

Elisa hamarabb lelépett a suliból, nekem még maradnom kellett, a tanárok szerettek volna velem beszélni. Hát, mit ne mondjak. Marha jó! Semmi kedvem ahhoz, hogy valaki még jobban meg nehezítse a napom.

De mivel nem tudtam, mit akarnak közölni a tanárok, ezért kis mosollyal vonultam be a tanáriba. Kopogtam párat az ajtón.

- Gyere! –hangzott az ajtó mögül. Beléptem a tanáriba, becsuktam magam mögött az ajtót.

- Szia Amanda! Köszönjük hogy eljöttél! Gyere beljebb! –tessékel be Mr.Adams. Kicsit meg lepődtem, de beljebb léptem az asztalhoz, ahol Mrs. Smith ült, mellette pedig Mr.Eddy.

- Biztos meg lepődtél, azon, hogy ide hívtunk! De ennek teljesen meg magyarázható oka van! –Mr.Eddy ujjait össze kulcsolva, könyökölt az asztalon, rejtélyes tekintete pedig nagyon meg rémisztett.

Ez valami vicc?

- Miért kellett jönnöm? –türelmetlenkedtem.

- Mr. Malik-ról lenne szó. – Mrs.Smith, folytatni akarta a mondatát, de közbe vágtam.

- Én és Zayn, jelenleg nem vagyunk beszélő viszonyban . –jelentettem ki és már indultam volna ki.

- Várj! – Mr.Adams szólalt meg a hátam mögött. az igazgatóval pedig csak nem vitázhatok.

Egy nagy sóhajjal fordultam vissza a tanárok felé.

- Mint tudod, Mr.Eddy a színjátszó és ének szakkör vezetője. –fordul felém Mrs. Smith

- Igen, ezzel tisztában vagyok!

- Remek! Mert te és Mr.Malik egy duettet fogtok elő adni az iskolai ünnepségen, amit a testvéred Elisa szervez. -. Na itt minden le esett, tehát erről tudott már hamarabb Zayn, mint én…

- Hogy mi? Sajnálom, ez képtelenség, hiszen mi beszélő viszonyban se vagyunk, nem hiszem hogy Zayn hajlandó lenne velem dolgozni.

- Óh dehogy nem! –az említett fiú állt az ajtófélfának támaszkodva, csak lazán csettintett egyet és rám mutatott.

- Na akkor ezt meg beszéltük!  -csapta össze két tenyerét az igazgató úr.

Hogy mi van? Nem fogok együtt duettezni Zayn-el! Teljesen kizárt!

Miért pont én? Annyi más lány van a suliban! Miért nem Elisa? Ő ugyan úgy néz ki mint én! Én meg akkor meg szervezném az ünnepséget!

Bárcsak ilyen egyszerű lenne…

Hosszasan merengtem a tanárok, és Zayn előtt.

- Akkor kezdődjön a próba! – állt fel Mr.Eddy és az ajtó felé mutatott.

Hát úgy látszik nincs más választásom…

Követtük Mr. Eddy-t az alagsorig, ahol van a próbaterem.

- Miért nekünk kell ezt meg csinálni? –értetlenül tettem fel a kérdést.

- Mivel Zayn énekes, neked pedig nagyon jó hangod van és tehetséges vagy, ezért rögtön rátok gondoltunk! –kedvesen mosolyog Mr. Eddy.

Ch. Ez most hízelegni akar? ...

Hát ha jobban bele gondolok, lehet javít a kettőnk viszonyán Zayn-nel.

- Mit fogunk énekelni? –Zayn kérdezte meg, egy hatalmas vigyorral az arcán. Ő láthatólag örült, annak, hogy együtt fogunk színpadra lépni.

- Arra gondoltam, mivel Zayn a One Direction tagja, bizonyára örülnétek egy tőlük származó számnak!

- Áhh! Erre semmi szükség! – Legyint a jobb kezével Zayn.

Hát muszáj lesz hozzá szólnom.. de csak a próba miatt!

- Énekelhetnénk a Little Things-et! –vetettem fel az ötletem, egy kisebb mosollyal.

- Komolyan? –Zayn kikerekedett szemeivel nézett rám, és közben nagyokat pislogott.

Én meg vontam a vállam, jelezve hogy, miért is ne?

- Remek ötlet! –Mr. Eddy arcán hatalmas mosoly ült. De hogy miért… A kezünk be adott egy mikrofont, és az előadó terembe vezetett minket. Ahol egy hatalmas színpad, és rohadt nagy néző tér van.

Kicsit berezeltem, még nem léptem fel ekkora színpadon.

Mr.Eddy leült a nézőtérre és intett hogy kezdhetjük a dalt.

Ijedten néztem, Zayn maga biztos arcára.

- Nyugi! Ne félj már! Én itt vagyok! –simít végig az arcomon, és megfogta a kezem. Ujjait az enyéimmel fűzte össze.

Amit nem tudtam mire vélni. Minden esetre isteni érzés volt. Kicsit meg könnyebbültem. Zayn mellet, valahogy biztonságban éreztem magam..

El kezdtük a dalt. Mint két idegen ember, álltunk egymás mellett. Zayn néha- néha be próbálkozott, közelebb jött, végig simított az arcomon, de én ezt nem tudtam hova tenni..

Az első refrénnél jártunk amikor Mr. Eddy le intett.

- Állj! Kicsit több érzelmet! Zayn te jól kezdeményezel, Amanda te meg hagyd magad!

Mr.Eddy utasítását meg fogadva, hagytam magam… Csak élveztem a pillanatot. Hogy a kiszemeltemmel együtt éneklek, egy gyönyörű dalt, és eközben még testileg érintkezünk is.

Hol kéz a kézben, hol egymást ölelve, vagy épp csak végig simítottunk a másikon. Igen. Sikerült úgy elő adni a dalt, hogy az érzelmeinket is bele vittük. Kezdtem azt hinni, legalább is reméltem, hogy Zayn nem csak meg játssza ezeket a mozdulatokat.

A próba végén, együtt indultunk haza.

- Jó voltál! Nem tudtam hogy ilyen hangod van! – Zayn egy kedves mosollyal ajándékozott meg, ami elég nagy szó mostanában tőle.

Én köszönetem jeléül, elmosolyodtam.

- Ugye nem fogsz hozzám szólni? –sütöttet le tekintetét a járdára.

Bele néztem szemeibe, abba a csodálatos szem párba. De végül csak egy nagy sóhaj hagyta el a számat és tovább sétáltam.

- Figyelj, sajnálom azt a kiírást twitteren! Én csak.. egyszerűen nem tudom hova tenni azokat az érzéseket amiket kiváltasz belőlem! –Zayn
egy óriási sóhaj keretében, öntötte ki a szívét. Hittem neki. Őszintének tűnt.