Korán reggel indultam el a semmibe. Csak mentem a szakadó hóesésben. Én sem tudtam merre megyek. Azt hiszem ezt én tudtam a legkevésbé. Vasárnap. Egyedül. Akkor merült fel bennem az első kérdés: Hol van Elisa?. Ijedtemben elcsúsztam a jeges beton úton és hátra vágódtam. A fejem hatalmas koppanással érkezett meg a patkára. A testem követte a példáját. Zuhantam a hófehér hó takaróba. A kezem letörni készült, mivel már teljesen megfagyott. A szemeim lecsukódtak. Tudtam hogy fel kéne kelljek. De nem ment. Egyszerűen nem ment. Egyetlen egy pulcsi, amit egyébként Zayn felejtett még otthon teljesen véletlenül, és a fekete póló, ami szintén Zayn-től származott és a farmer volt csak rajtam. Nem tudtam fel állni bármennyire is akartam volna. Meg akartam halni. A szemeim ugyan csukva voltak, de nem ájultam el. Mindent hallottam a mi körülöttem történik. Több járó-kelő elhaladt mellettem, le se sz@rva hogy épp megfagyni készülök. A buszok kipufogójának hangját is hallottam. Közben álmodoztam.. elképzeltem hogy most otthon a paplan alatt beszélgetünk Zayn-nel. Maga a gondolat is felemelő érzés volt. Bár tudtam hogy ezt elfelejthetem..
- Amanda az isten szerelmére
kellj már fel innen! Megfagy a veséd! –ordított miközben megpróbált felrángatni
a havas útról.
- Szeret. –csengett vissza a
fülemben. Zayn mondta, és ezt írásban is meg erősítette.
- Igen! Szeret! De most
fontosabb a veséd! Állj már fel! –veszekedett a fontossági listámmal. Most
fontosabb számomra Zayn mint a vesém.. Majd két meleg kezet éreztem a derekamon
és felültetett. A következő pillanatban a hátamra terítettek egy meleg valamit.
Abban a pillanatban nem tudtam volna eldönteni mi történik. Persze most már
tudom hogy egy kabát került rám. A szemeim is kinyíltak, és meg pillantottam
Elisát. Iszonyatosan örültem neki, de ez semmit nem segített az állapotomon.
- Jól vagy? –makogta egy
férfi hang. Zavaros volt, mivel Elisát láttam és férfi hang szólt hozzám. Aztán
Dave bukkant fel a hátam mögül. Hirtelen vissza jött az az érzés hogy
köpni-nyelni nem tudtam. Mind két testvérem velem volt a bajban. Kis örömök az
életben érzés volt az egész.
- Hogy? –nagy erőlködés után
ennyi jött ki a számon. Elisa és én ültünk a hóban Dave pedig dörzsölgette a
hátam hogy ne fázzak ki, majd hirtelen felkapott az ölébe.
- Meg fogok halni.
–motyogtam lágyan.
- Fejezd be! Nem fogsz! Haza
viszünk. –förmedt rám Dave.
Akkor vettem észre a
patkától nem messze parkoló autót. Nem tudtam eldönteni hogy kié a kocsi. De
ügyesen következtettem rá hogy biztos a Dave-é. Elisa kinyitotta a hátsó ajtót
és befektette az ülésre. Olyan volt mintha újra megtörténne velem az ami
körülbelül két napja történt meg. Dave beült a volán mögé, Elisa meg szorosan
mellém ült. Másra nem igazán emlékszem. Csak valami zene szólt a rádióban.
Valami ismerős dallam. Sok idő kellett mire rá jöttem, hogy a One Thing szól a
rádióban. Ahogy rájöttem rögtön kinyílt a szemem és teljesen jól voltam. Mintha
nem is feküdtem volna 5-10 percet a hóban.
- Hangosítsd fel!
–parancsoltam rá Dave-re, aki engedelmesen felcsavarta a hangerőt a rádión.
- A One Direction következő
koncertje LA.-ben lesz! Majd 3 hónapja nem volt fellépésük, de most vissza
térnek! A jegyek máris elkeltek. –lelkesen dalolta a rádióban beszélő női hang.
Az első percben azt hittem szívrohamot kapok. Majd rájöttem, hogy feladtam. Nem
rohanhatok utána. Meg kért rá. Nem mehetek oda hozzá LA.-ben, hogy Hello Zayn!
Meglepetés!- valószínűleg el is küldene. Hisz ő megmondta. Meg mondta hogy
felejtsem el. Töprengésemből a kocsi ajtó nyílása szakasztott ki. Kisszálltam a
kocsiból és beviharoztunk a házba. Dave ráparancsolt a kanapéra, Elisa rögtön
egy takaróért rohant és forró csokit készített. Majd gondosan bebugyolált és a
kezembe nyomta a gőzölgő csészét.
- Köszönöm! –motyogtam
halkan. – Hogy kerülsz ide? –fordultam Dave felé miközben bele kortyoltam a
forró csokiba. Dave hosszasan mosolygott majd beszédre nyitotta ajkait.
- Ugyan olyan bolondok és
szépek vagytok mint amikor itt hagytalak titeket. –vigyorgott.
Igen. Itt hagyott minket.
Ezzel még számolnunk kell. Dave is leült a kanapéra mellém, Elisa pedig a
kanapé szélén talált helyet.
- Én hívtam. Gondolom jól
jön most pár lelkesítő szó. –mosolygott
Elisa és össze nézett Dave-el. Tehát ők tudják. Pedig el se olvashatták a
levelet. Ez már előre meg volt beszélve. Mindenki tudta hogy elmennek a fiúk.
Csak én nem. Nagyon elkeseredtem, szólhattak volna, legalább normálisan el
tudtam volna búcsúzni Zayn-től.
- Mikor tudtad meg? –kérdeztem
rekedtes hangon.
- Este szólt Zayn nekünk is.
Rögtön össze pakoltak és hajnalban elmentek. Még este hívtam fel Dave-et, hogy
jöjjön vissza Londonba. Tudtam hogy össze fogsz omlani. –ecsetelte a fájó
tényeket.
- Mi lenne velem nélküled.
–duruzsoltam furcsán. Dave meg csak mosolygott, ami idegesített.
- Mi van? –förmedtem rá,
kizökkentve a vigyorgásából.
- Nem hiszem el. Te, aki
mindig is furcsa, hullámzó lány voltál, és Zayn aki megtörhetetlen kemény fiú.
Furcsa hogy így alakult mind ez. –makogta zavartan.
Értettem mit akar mondani,
még ha ő kis se tudta fejezni magát. Arra célzott hogy nem minden napi volt a
mi szerelmünk.
- Itt hagyott. –buggyant ki
az első könnycsepp a szememből.
- Te is tudod hogy neked
akar jót ezzel! –Elisa simított végig a hátamon.
- Itt hagyott. De te nem
adod fel! –hangzottak el a bíztató szavak Dave szájából. Bár mennyire is meg
akartam magam arról győzni hogy, igen is! Erős vagyok! Nem ment. Nem tudtam felállni
és tovább lépni, nem is akartam.
- De. Fel adom. –nyögdécseltem
a helytelen választ. Már akkor tudtam hogy ez rossz döntés lesz.
- Hülye vagy te lány.. nem
irigylem kicsit sem Zayn-t. Annyit kellett egymásért küzdenetek. És most hagyod
hogy el menjen? Hagyod hogy így legyen vége? Egyáltalán azt hagyod hogy vége legyen?
Ugyan már Amanda. Nem ilyen vagy te. Egyáltalán megpróbáltál érte harcolni? El
kell mennünk LA.-be. Mond meg neki hogy szükséged van rá és hogy nem tudod
elfelejteni. –Dave hosszas monológja közben hevesen mutogatott, majdnem
kiszúrta a szemem is. Erre a beszédre nem akartam reagálni. Tudtam hogy nem
szabad fel adnom. De én mégis a szenvedést választottam.