~26.rész

Sziasztoook! köszönöm a komikat!<3 annyira jól esnek még mindig :') itt az új rész :)) remélem tetszeni fog! jó olvasgatást! minimum 20 komi és hozom az új részt!<3

Korán reggel indultam el a semmibe. Csak mentem a szakadó hóesésben. Én sem tudtam merre megyek. Azt hiszem ezt én tudtam a legkevésbé. Vasárnap. Egyedül. Akkor merült fel bennem az első kérdés: Hol van Elisa?. Ijedtemben elcsúsztam a jeges beton úton és hátra vágódtam. A fejem hatalmas koppanással érkezett meg a patkára. A testem követte a példáját. Zuhantam a hófehér hó takaróba. A kezem letörni készült, mivel már teljesen megfagyott. A szemeim lecsukódtak. Tudtam hogy fel kéne kelljek. De nem ment. Egyszerűen nem ment. Egyetlen egy pulcsi, amit egyébként Zayn felejtett még otthon teljesen véletlenül, és a fekete póló, ami szintén Zayn-től származott és a farmer volt csak rajtam. Nem tudtam fel állni bármennyire is akartam volna. Meg akartam halni. A szemeim ugyan csukva voltak, de nem ájultam el. Mindent hallottam a mi körülöttem történik. Több járó-kelő elhaladt mellettem, le se sz@rva hogy épp megfagyni készülök. A buszok kipufogójának hangját is hallottam. Közben álmodoztam.. elképzeltem hogy most otthon a paplan alatt beszélgetünk Zayn-nel. Maga a gondolat is felemelő érzés volt. Bár tudtam hogy ezt elfelejthetem..

- Amanda! Istenem Ami! Hogy te mekkora idióta vagy! –hallottam egy női hangot. Amit ezer közül is meg ismernék, hisz majdnem olyan mint az enyém. Rögtön rájöttem hogy Elisa hangja az. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, legalább ő megmaradt nekem.

- Amanda az isten szerelmére kellj már fel innen! Megfagy a veséd! –ordított miközben megpróbált felrángatni a havas útról.

- Szeret. –csengett vissza a fülemben. Zayn mondta, és ezt írásban is meg erősítette.

- Igen! Szeret! De most fontosabb a veséd! Állj már fel! –veszekedett a fontossági listámmal. Most fontosabb számomra Zayn mint a vesém.. Majd két meleg kezet éreztem a derekamon és felültetett. A következő pillanatban a hátamra terítettek egy meleg valamit. Abban a pillanatban nem tudtam volna eldönteni mi történik. Persze most már tudom hogy egy kabát került rám. A szemeim is kinyíltak, és meg pillantottam Elisát. Iszonyatosan örültem neki, de ez semmit nem segített az állapotomon.

- Jól vagy? –makogta egy férfi hang. Zavaros volt, mivel Elisát láttam és férfi hang szólt hozzám. Aztán Dave bukkant fel a hátam mögül. Hirtelen vissza jött az az érzés hogy köpni-nyelni nem tudtam. Mind két testvérem velem volt a bajban. Kis örömök az életben érzés volt az egész.

- Hogy? –nagy erőlködés után ennyi jött ki a számon. Elisa és én ültünk a hóban Dave pedig dörzsölgette a hátam hogy ne fázzak ki, majd hirtelen felkapott az ölébe.

- Meg fogok halni. –motyogtam lágyan.

- Fejezd be! Nem fogsz! Haza viszünk. –förmedt rám Dave.

Akkor vettem észre a patkától nem messze parkoló autót. Nem tudtam eldönteni hogy kié a kocsi. De ügyesen következtettem rá hogy biztos a Dave-é. Elisa kinyitotta a hátsó ajtót és befektette az ülésre. Olyan volt mintha újra megtörténne velem az ami körülbelül két napja történt meg. Dave beült a volán mögé, Elisa meg szorosan mellém ült. Másra nem igazán emlékszem. Csak valami zene szólt a rádióban. Valami ismerős dallam. Sok idő kellett mire rá jöttem, hogy a One Thing szól a rádióban. Ahogy rájöttem rögtön kinyílt a szemem és teljesen jól voltam. Mintha nem is feküdtem volna 5-10 percet a hóban.

- Hangosítsd fel! –parancsoltam rá Dave-re, aki engedelmesen felcsavarta a hangerőt a rádión.

- A One Direction következő koncertje LA.-ben lesz! Majd 3 hónapja nem volt fellépésük, de most vissza térnek! A jegyek máris elkeltek. –lelkesen dalolta a rádióban beszélő női hang. Az első percben azt hittem szívrohamot kapok. Majd rájöttem, hogy feladtam. Nem rohanhatok utána. Meg kért rá. Nem mehetek oda hozzá LA.-ben, hogy Hello Zayn! Meglepetés!- valószínűleg el is küldene. Hisz ő megmondta. Meg mondta hogy felejtsem el. Töprengésemből a kocsi ajtó nyílása szakasztott ki. Kisszálltam a kocsiból és beviharoztunk a házba. Dave ráparancsolt a kanapéra, Elisa rögtön egy takaróért rohant és forró csokit készített. Majd gondosan bebugyolált és a kezembe nyomta a gőzölgő csészét.

- Köszönöm! –motyogtam halkan. – Hogy kerülsz ide? –fordultam Dave felé miközben bele kortyoltam a forró csokiba. Dave hosszasan mosolygott majd beszédre nyitotta ajkait.

- Ugyan olyan bolondok és szépek vagytok mint amikor itt hagytalak titeket. –vigyorgott.

Igen. Itt hagyott minket. Ezzel még számolnunk kell. Dave is leült a kanapéra mellém, Elisa pedig a kanapé szélén talált helyet.

- Én hívtam. Gondolom jól jön most  pár lelkesítő szó. –mosolygott Elisa és össze nézett Dave-el. Tehát ők tudják. Pedig el se olvashatták a levelet. Ez már előre meg volt beszélve. Mindenki tudta hogy elmennek a fiúk. Csak én nem. Nagyon elkeseredtem, szólhattak volna, legalább normálisan el tudtam volna búcsúzni Zayn-től.

- Mikor tudtad meg? –kérdeztem rekedtes hangon.

- Este szólt Zayn nekünk is. Rögtön össze pakoltak és hajnalban elmentek. Még este hívtam fel Dave-et, hogy jöjjön vissza Londonba. Tudtam hogy össze fogsz omlani. –ecsetelte a fájó tényeket.

- Mi lenne velem nélküled. –duruzsoltam furcsán. Dave meg csak mosolygott, ami idegesített.

- Mi van? –förmedtem rá, kizökkentve a vigyorgásából.

- Nem hiszem el. Te, aki mindig is furcsa, hullámzó lány voltál, és Zayn aki megtörhetetlen kemény fiú. Furcsa hogy így alakult mind ez. –makogta zavartan.

Értettem mit akar mondani, még ha ő kis se tudta fejezni magát. Arra célzott hogy nem minden napi volt a mi szerelmünk.

- Itt hagyott. –buggyant ki az első könnycsepp a szememből.

- Te is tudod hogy neked akar jót ezzel! –Elisa simított végig a hátamon.

- Itt hagyott. De te nem adod fel! –hangzottak el a bíztató szavak Dave szájából. Bár mennyire is meg akartam magam arról győzni hogy, igen is! Erős vagyok! Nem ment. Nem tudtam felállni és tovább lépni, nem is akartam.

- De. Fel adom. –nyögdécseltem a helytelen választ. Már akkor tudtam hogy ez rossz döntés lesz.

- Hülye vagy te lány.. nem irigylem kicsit sem Zayn-t. Annyit kellett egymásért küzdenetek. És most hagyod hogy el menjen? Hagyod hogy így legyen vége? Egyáltalán azt hagyod hogy vége legyen? Ugyan már Amanda. Nem ilyen vagy te. Egyáltalán megpróbáltál érte harcolni? El kell mennünk LA.-be. Mond meg neki hogy szükséged van rá és hogy nem tudod elfelejteni. –Dave hosszas monológja közben hevesen mutogatott, majdnem kiszúrta a szemem is. Erre a beszédre nem akartam reagálni. Tudtam hogy nem szabad fel adnom. De én mégis a szenvedést választottam.