~30.rész

Sziasztok! többen kértétek hogy még a hétvégén legyen új rész :)) ezért tádám! itt van :D remélem tetszeni, fog. Annyira nem hosszú, de az van benne amit akartatok :) jó olvasgatást!

 Magány. Ez a szó jellemezte minden percem. A vodkás üveg és az utolsó szál cigarettával gubbasztottam a földön. A hold volt az egyetlen fényforrás, az is elég gyéren ragyogott le rám. A gondolatok nem akartak meg szűnni bennem. Épp azon agyaltam, vajon mit csinálhat most Zayn, vajon gondol-e rám? A következő pillanatban elgurult előttem egy kavics, ekkor hallottam meg, hogy társaságra akadtam. Nem ijedtem meg, hirtelen akárkinek tudtam örülni. Nem néztem rá, csak hagytam hogy leüljön mellém. Alkohol és cigi szaga volt, de nem érdekelt, mert nekem is az lehetett. Egy sóhaj keretében foglalta el a helyét ő is a földön. Egy szót sem szól hozzám, mind ketten csak csöndben ültünk. Fogalmam sem volt miért ülhetett le mellém. Talán csak társaságra vágyott.

- Baj van? –törte meg a csöndet. A hangja nagyon mély és érdes volt.

- Elvesztettem. –remegő ajkaim közül csusszant ki az őszinte szavam. Nem tudom, hogy gondoltam ezt. Egy idegennek kellene magyarázkodnom?

- Nem vesztetted el. –a hangja teljesen megváltozott. Ezt a hangot ezer közül is felismertem volna. A szemem felcsillant. A testem ki egyenesedett, így megláthattam a holdfényben tökéletes arcát. Az arcot, amit már egy ideje csak az emlékeimben láthattam. Most előttem volt, egy karnyújtásnyira. Nem tudtam hinni a szememnek. Olyan volt mintha csak képzelődnék. Hirtelen azt hittem álmodom. De az előttem lévő arcon heverő mélybarna szemek perzselték a látásom. Szavakat még most sem találok arra az érzésre. Akkor, ott, abban a percben elszorult a torkom. A szemem könnybe lábadt. A hátam egy görbe ívbe feszült. A szívem dobját a lelkem hevesen verte, miközben a tüdőm köré egy szoros kötést font valami ördög. Lefagytam, újra indíthatatlanul. Bámultam az arcot, ami csak ugyan meglepett volt. Vággyal teli szeméből a boldogság fényei csillogtak. Mozdulatlan ajkára szomjaztam, de valósággal kővé dermedtem. Ekkor felemelte a kezét és lassan, gyengéden arcomra vezette. Nem ellenkeztem, hisz minek? Lehet, hogy most látom utoljára, szeretnék neki okot adni arra, hogy még egyszer ne hagyjon el. A puha kézre vezetettem a kezem, ami az arcomon pihent. Finoman simítottam rajta végig. Kicsit oldott a szorítás a tüdőmben, így nyugodtabban vehettem a levegőt. A szememből sorra potyogtak ki a gyöngyszemek.

Majd a derekamra csúsztatta még szabad kezét. Óvatosan húzott magához közelebb, amit csak ugyan szó nélkül hagytam. Már nem éreztem kellemetlennek a helyzetet, minden porcikám pezsgett. A vékony pólón keresztül összesimult a testünk. Abban a percben úrrá lett bennem a félelem. Kezemmel leemeltem derekamról karjait, amitől eléggé meglepődött.

- Amanda. –lehelte ajkai közül miközben hüvelyk ujjával letörölte könnyeim. Elég volt meghallanom a hangját, abban a pillanatban ragadtak magával az érzelmek. Mindent éreztem egyszerre. Dühöt, bánatot, örömöt, felettébb boldogságot, mind ennek hevében ragadtam meg a fiú tarkóját és ajkaimmal zártam el az övéit. Nem gondolkoztam, csak a pillanatnak éltem. Nyelve végig szántott alsó ajkamon bejutásért, habozás nélkül beengedtem. Még soha sem volt ilyen tűz, ennyi érzés, ennyi mondani való csókunkban. Ajkai perzseltek, mintha csók szomjúságban szenvedett volna. Mintha egész életében erre a csókra vágyott volna. Aztán új érzés kerekedett felül rajtam. A hatalmas szerelemből egyetlen másodperc alatt lett gyűlölet. Ajkaink szétválása után hatalmas pofont kevertem le Zayn-nek.

- Mi a franc? –kapott az arcához.

- Miért csináltad? Tényleg csak egy játék voltam neked? Tényleg csak bolondítottál? Tényleg nem szerettél? Mondd, mire volt ez jó? Miért kellett ezt tenned? Tudod min mentem keresztül? Tudod te, mit csináltál? Fel tudod fogni? –hadartam el az indulatszavaim, amit már rég meg akartam tenni.

- Amanda én… -dadogott ijedten és meglepve. – Nem voltál játék! Nem bolondítottalak, téged nem! Te vagy az egyetlen, akit nem!

- Akkor meg? Miért kellett elmenned? –könnyes szemekkel néztem rá értetlenül. Meg akartam tudni, mire volt ez neki jó.

- Nem akartalak kitenni ennek! –magyarázta.

- Micsoda?

- Nem akartalak megbántani, nem akartam hogy abba a helyzetbe kerülj amiben én vagyok. –miközben szavakat keresgélt, sűrűn vette a levegőt.

- Zayn! Tudod, hogy bármit megtennék érted! –tekintetemet az övébe fúrtam, hogy érezze mennyire komolyan gondolom a kijelentésem.

- Nem kell ezt mondanod. –megcsillant az arcán az a fél oldalas mosoly, amit annyira szerettem, és amit olyan rég nem láttam már arcán.

- igazad van, nem kell. De én mondom, mert így gondolom! Szerinted miért vagyok most itt? Szerinted mi a fenét keresek Los Angeles-ben éjjel, egy elhagyatott utcán? Zayn, meg ijesztettél! Először engem hagytál el, aztán eltűntél. Meg magyaráznád ezt?- szavakat halmoztam szavak hátára. Mindenre magyarázatot és okot akartam.

- Látod? Ezért nem megy. Mindent túl parázol.

- ZAYN! Hogy a fenébe ne paráznám túl azt ha eltűnsz! Tudod nekem TE fontos vagy! –már ordítottam a mondani valóm.

- Nem Amanda.. te fontosabb vagy nekem, ezért hagytalak el. Nem akartam, hogy te is oda kerülj ahova én. Nem szeretnélek kitenni annak, aminek én és a srácok nap mint nap megkell küzdenünk. A hírnévvel, a paparazzikkal. –magyarázta a magyarázhatatlant. Akkor jött a b terv, miszerint: mentsük a még menthetőt! A kapcsolatunknak nem lehet ennyivel vége. Akárhogy is az lenne a leglogikusabb.

- Amanda, hiányoztál! Én tényleg szeretlek téged! Hülye voltam, mert nem akartam be ismerni magamnak, hogy szerelmes vagyok. Igazság szerint sosem voltam még igazából szerelmes. De akkor jöttél te és minden megváltozott. –minden egyes szavát elhittem. Nem tudom, hogy naivságból vagy csak vágyból. De hittem neki, és ezen semmi és senki nem változtathat. Zayn újra közel húzott magához és nem kímélve engem, most ő tört ajkaimra. A tűz újra lángra kapott, mint pusztító tűzvész égetett végig mind kettőnk testén.

- Szeretlek! –súgta bele csókunkba. Akkor rá jöttem. Vannak dolgok amiket nem kell megmagyarázni, aminek nem kell okkal történnie. Egyszerűen csak élvezni kell. 

- Szeretlek! -nem tudtam én is suttogni, el kellett hogy toljam magamtól. A szemébe akartam mondani, amit meg is tettem. Rá jöttem, felesleges magyarázkodni, hisz a legszebb dolgok magyarázat nélkül történnek. A botrány fekete felhője szétfoszlott felettünk és bíztam benne, hogy mostantól örök napsütésben élünk majd. Viszont előbb, tisztáznunk kellett pár dolgot. Vagyis talán csak én voltam kíváncsi.

- Miért tűntél el? -kezdtem e kérdés záporom.

- Időre volt szükségem, és gondolkozni akartam. -mondta ki a teljesen egyértelmű választ. Ekkor nekem is gondolkoznom kellett, mit szeretnék még megtudni? minden ami fontos, azt már tudom. Szeret. Kell ennél több? Túlzás nélkül mondhatom, hogy nem. 

- Sajnálom. -két szép szemével ajándékozott meg. Mindent el akartam neki mondani, amiről ő még nem tudott. Pontosabban azt a 99, vagyis immár 100 napot, amit egymás nélkül éltünk át. Ekkor eszembe jutott a táskámban lapuló napló. Ennél jobban ki se jöhetett volna a pillanat, mivel abban aztán minden le van írva részletesen. Elő kotortam, majd egyszerűen a kezébe nyomtam. Zayn kíváncsian simított végig a könyvön, majd ki nyitotta azt. A sötétben nem lehetett látni a lapon heverő toll vonásokat, ezért fölpattant és arrébb kullogott egy lámpához. Újra láttam az egész testét. Tetőtől talpig végig mértem és megállapíthattam, hogy semmit nem változott külsőleg a fiú. Belsőleg ezt már nem lehetett elmondani. A lelkét mintha kicserélték volna. Zayn-ből elő tört az eddig titkolt énje. Ami tetszett. Én nem az elszállt popsztárba szerettem bele, én abba a különleges fiúba lettem szerelmes, aki ő valójában. Nem dobálózok csak úgy a szavakkal, főleg nem ezzel a szóval. De ez tagadhatatlan, Szeretem őt! Zayn kíváncsian olvasgatta a gyenge fény alatt a naplóm, amit igazából nem akartam neki odaadni, de lehet meg könnyíti most a dolgom.  Én is feltápászkodtam a földről, lassú léptekkel közelítettem meg az olvasó fiút, aki teljesen belemerült a könyvbe. Egyes részeknél hitetlenkedve rázta a fejét, máskor pedig fülig ért a szája. Másfél óra múlva emelte fel a fejét a naplóból. Összecsukta a bőrkötésű könyvet, majd karjait derekam köré fonta. Egymás szemébe meredve csattant el újabb csókunk, miközben a kezembe csúsztatta a naplót.

- Remélem Happy End lesz a vége! -mosolygott bele csókunkba.

- Csak rajtad múlik! -bele haraptam alsó ajkamba. Éreztem hogy csillog a szemem. A fájdalom nélkül járó tanulság értelmetlen, mert nem nyerhetünk semmit anélkül, hogy fel ne áldoznánk valamit. Nagyon sokáig tart, amíg az ember nem ért semmit. Aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy igazából mindent ért, csak nem akarja elfogadni. Ekkor újra eluralkodtak rajtam az érzelmek, szememből potyogni kezdtek a könnyek.

- Ssss! Ne sírj! -két keze közé fogta az arcom, majd hüvelyk ujjával letörölte a könnycseppeket.

- Nem akarlak elfeszíteni! 

- Nem fogsz! -nyugtatott meg.

- Ígérd meg! -zhiálva kérleltem.

- Meg ígérem! -mondta ki a várva várt mondatot, amin össze rándult a szívem és tudtom nélkül is hatalmas mosoly rándult az arcomra.

- Hihetetlen. -rázta meg a fejét, majd eltolt magától.

- Mi csoda? -kíváncsian pislákoltam utána.

- Nem emlékszem mikor beszéltem utoljára így egy lánnyal. - ahogy ki mondta ezt, rögtön tudtam különleges vagyok a szemében. Az örömöt, ami lángra kapott bennem nem tudtam leplezni. Mindent elárult a hatalmas mosolyom. Ha akartam se tudtam volna tagadni. 

- Fontos vagy nekem, akár mennyire is hihetetlen. -újra karja közé fogott, amitől még mindig ugyan úgy megrezzentem. 

- És mi lesz ezek után? mármint, gondolom most mi.. -kezdtem bele, de befejezni nem volt merszem.

- Igen, mi együtt vagyunk, mondd ki nyugodtan. Persze csak ha te is akarod. -mosolyodott el.

- Erre nem lehet nemet mondani. -daloltam vidáman. Az egész olyan film szerű volt. Álltunk egy utcában, valahol Los Angeles-be és nyálas szerelmi szálakat bogozgatunk. Őszintén szólva kicsit sem bántam a helyzetet. Jelenleg az egyetlen bizonyíték a végig szenvedett időkről, a hegek a karomon, mivel most minden annyira jónak tűnik. Minden rossz után jön valami jó. -ismerjük a mondást, amit most már kőbe lehetne vésni, mivel igaz. 

- A rajongók? -ugrott be hirtelen. - Mit fognak ehhez szólni?

- Amanda, ne foglalkozz már mindig mindennel! Meg oldom azt is, mint minden mást. -magabiztos kijelentésével bizonyította, hogy ő még mindig ugyan az a Zayn, akit legelőször meg ismertem. Amit iránta érzek feltétel nélküli. Ez nem más, mit a tiszta vágy. A régi porból lett álom, amikor még álmodtam arról, hogy Zayn tényleg szeret, harc után, de valóra vált. Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni azt a Zayn-t, aki örökösen csesztetett és megbántott. Igen, én még azt is szerettem amikor megbántott, hisz hogy tudnám bármiért is elítélni? 

- Menjünk haza, vagyis a szállodába. -kacsintott, majd ujjait az enyéimmel fűzte össze. Bólintottam, mire ő mosolyogva indult el az utcán.  Út közben sokat beszélgettünk, ami eléggé ránk fért. Tisztáztunk mindent, amit csak kellet. Zayn kifogástalanul boldognak látszott, aminek a hatására én is feloldódtam. Fél úton hívott egy taxit, ami egyenesen a szálloda bejáratához vitt minket. Ahogy kiszálltam a kocsiból, egy szútós szempár fogadott.

- Amanda Lewis! -kezdte fegyelmezését. - Meg mondtam, hogy hívj! Hol a bánatban voltál? -Liam hangja egyre erősebb lett. Közvetlen mellette állt Louis aki Harry vállát ölelte át. Harry pedig ki mást szorongathatott volna, ha nem Elisát? Niall pedig Liam másik oldalán álldogált.

- Valami baj van? -a hátam mögül lépett elő Zayn, mire mindenki meghökkent. A legtöbben levegőt is elfelejtettek venni, egyedül Louis volt az aki rögtön kapcsolt és a vissza tért fiú nyakába ugrott.

- Zayn! -kapcsoltak a többiek is. - Hogy találtad meg? -kikerekedett szemmel kérdezte Liam.

- Mondtam, hogy nélküle nem megyek sehova. -mosolyogtam. -Igazából ő talált meg engem. 

A beszélgetés itt abba maradt, mivel mindenki Zayn-nel volt elfoglalva. A szálloda előtt vigyorgott mindenki, és talán Liam még sírt is, gondolom a megkönnyebbüléstől. Majd kapott Zayn egy alapos fejmosást, miszerint soha, de soha többet nem csinálhat ilyet. Ezt helyettem is megcsinálták a srácok. Mindenki boldogan, megkönnyebbülve tért vissza lakosztályába. Bizony, egy lakosztályunk volt! Már csak Zayn és én ácsorogtunk kint a halban, tanácstalanul.

- Ugye velem alszol? -tette fel kacéran a kérdését, miközben átölelt.

- Mivel megígérted, hogy soha többet nem hagysz el. -vigyorogtam, mire ő elnevette magát. Kikértük a kulcsunkat, majd elindultunk a lakosztályba. Még mielőtt nyugovóra térhettünk volna meg fürödtem, majd utánam Zayn is. Mind össze egy törülköző volt köré csavarva, mikor kijött a fürdő szobából. Csak a látványtól rögtön elaléltam, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezt Zayn tudomására adjam. Egy száll alsóban feküd mellém, amit már egyszer megtett. 

- Jól vagy? -húzta rám a közös takarónkat, majd szorosan magához húzott. 

- Ennél jobban nem is lehetnék. -mosolyogtam, mire Zayn csak még jobban magához húzott. 

- Jó éjt! -nyomott egy puszit az arcomra.

- Neked is! -pusziltam vissza, majd igyekeztem minél előbb elaludni. Már fél álomban lehettem amikor Zayn leheletét éreztem nyakamon.  

- Szeretlek. - súgta fülembe, és akkor csak ott feküdtem és nem értettem, miért történik ez velem.

~29.rész

 Sziasztook! nagyon szépen köszönöm a komikat :)) meg is hoztam a 29. részt. a szokásos 20 komi és jön a kövi :)) jó olvasgatást!<3

Az utolsó könnycseppet elmorzsoltam a kanapén ülve. Addig Dave lecipelt két bőröndöt a kocsihoz. Nem tudom mit kezdtem volna Dave nélkül.. talán meghaltam volna. Ki tudja. A lényeg hogy a bajban számíthattam rá, nem számított hogy anno ott hagyott minket. Azon agyaltam, vajon hol lehet Zayn. Hogy fogjuk megtalálni? Mit fogok neki mondani? De egy dologban biztos voltam. Ha megtaláljuk, akkora pofont fogok neki adni, hogy kellő képen bánja meg hogy elment!

- Indulnunk kell! –jött be a Dave, miután kivitte a cuccokat.

Utolsó sóhaj, utolsó gondolat, mielőtt neki vágunk az útnak. Tudtam hogy nem lesz gyerek játék. Őrültség az egész. Azt se tudom hova megyünk, és fogalmam sem volt arról, hogy találjuk meg Zayn-t. Az utolsó gondolatom mégis az volt, hogy sikerülni fog.

Siettem ki a kocsihoz, hogy minél hamarabb a reptéren legyünk. Dave indította a motort és mint az őrült, száguldozni kezdett.

- Pontosan hová is megyünk?

- LA. –vágta rá a két betűt. A szemét egy pillanatra se vette le az úttestről. Még szerencse. Ha egy pillanatra is levette, karamboloznánk, az fix.

Hamar megérkeztünk a reptérre. Elisa már ott várt minket.

- Végre! Lekéssük a gépet –ordított ránk.

- Én is örülök neked. –fintorogtam. Majd egy gyors, de mégis szívből jövő ölelés után rohanni kezdtünk. Végig rohantunk az egész kifutó pályán. Olyasmi volt, mint egy film. Amikor rájönnek hogy még nincs minden veszve, és minden erejükkel azon vannak hogy rendbe hozzák a dolgokat. Lassított felvételben, rohadt jó nézhetett ki rohanásunk. Hirtelen gepárdnak éreztem magam, még sose futottam ilyen gyorsan. Úgy éreztem az életemért futok. Ha most lekésem a gépet, talán az utolsó lehetőségem is oda van.

Sikeresen elértük a lépcsőt, ami a gép bejáratához vezet. Az ajtóban álló stewardess már készült volna bezárni a fém monstrumon az utolsó bejáratot.

- VÁRJON! –kiáltottam torkom szakadtából. A kékruhás hölgy az utolsó pillanatba látott meg minket. Még Időben észre vett, így az ajtó nyitva maradt. Mind hárman egyszerre estünk be a gép belsejébe. Hatalmas kő esett le a szívemről. Elértük a gépet! Első lépés kipipálva! Lihegve huppantam le az első szabad helyre. Ami szerencsére az ablak mellett volt. Elisa közvetlen mellettem talált helyet.

- Kedves utasaink! Kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket! –kezdte a stewardess nő. Alig hallottam mit magyaráz, a szívem heves dobogása mellett alig lehetett hallani bármi mást. Aztán a mellettem üllő Elisára pillantottam. Mintha egy tükör lett volna mellettem. Pontosan ugyan azt csináltuk. A gép felszállt. Rég nem ültem már repülőn, el is felejtettem milyen érzés amikor elemelkedik a földtől és a levegőbe kerül. Bámulatos volt az ablakon keresztül nézni az egyre távolodó Londont. Gyönyörű volt. A felhők felé kerülve éreztem hogy megnyugszom. Valahogy újra volt bennem remény. Leírhatatlan érzés volt. Egész úton bámultam ki az ablakon és gondolkoztam..

Van, aki azt mondja a szerelem a legerősebb érzelem amit egy ember érezhet. Elveszi minden egyes sejtedet, elrabolja a lelked és belülről kifelé pusztít. Elveszi a józan eszed és hülyeségekre ösztönöz. Mi buta emberek bele esünk abba a hibába, hogy túl gondolunk mindent. Annyira egyszerű lenne a megoldás. Valójában ott van az orrunk előtt a helyes út. Rögtön Zayn után kellett volna mennem, hogy ne történjen ez meg. Én vagyok az egész miatt a hibás… Csurogtak a könnyek a szememből. Bár próbáltam nem feltűnően sírni, de van aki elől soha nem tudom elrejteni az érzelmeimet.

- Minden rendben lesz! –mondta halkan Elisa, miközben végig simított a vállamon.

- Annyira hülye vagyok! –háborodtam föl saját magamon.

- Hát ezzel nem vitatkozom! –kuncogott halkan. Próbáltam elengedni a fülem mellet. De csak még savanyúbb képet vágtam. Elisa a táskájában kezdett matatni, majd kivett belőle valamit és felém fordult.

- Figyelj, ezt elhoztam neked. –lassan, finoman mondta és felém nyújtotta a kis bőrkötésű noteszt. Össze rezzent minden egyes porcikám. A naplóm. Amiben le van írva December 16-tól március 10-ig minden. pontosan 99 nap. A mai nap még nem írtam bele. Nem is akartam. Úgy terveztem hogy az összes leírt fájdalmat, egyszerűen csak kidobom. Mintha a semmibe feledném a múltat, és tiszta lappal kezdenék mindent. Persze Elisa gondoskodott róla, hogy ne tegyem.

- Erről honnan tudsz? –elvettem a kezéből a naplót és mereven bámultam.

- Van olyan amit én ne tudnék veled kapcsolatban? –nézett rám amolyan „na ne nevettess” fejjel. Meg ráztam a fejem egy kisebb mosoly keretében, majd ki nyitottam a naplót. Az utolsó oldalon sikerült kinyitnom ahol ez állt:

„Elérkeztünk a 99. naphoz. Újabb 6 doboz cigaretta és 8 különféle alkoholt fogyasztottam ma. 2 vágás került a jobb csuklómra. A fal egy újabb vonallal büszkélkedik. Immár a 99. Dave ma megpróbált kihívni a szobámból, azzal az ürüggyel hogy 2 napja egy falatot sem ettem. Nem mentem ki. Annyiban egyeztünk meg, hogy lerakja az ajtó elé, és ha éhes leszek megeszem. Mint valami ki éheztetett vadállat raboltam rá a csirke mellre. De aztán elment az étvágyam mert rájöttem, hogy a te kedvenced is ez. Meg engedtem magamnak hogy átaludjam az éjszakát.”

Nem bírtam tovább olvasni. Szörnyű volt. Nem akartam vissza idézni a borzalmas emlékeket. Szerencsére már időm se lett volna rá, mivel a gépünk meg kezdte a leszállást. Nem tudom hogy mázlim volt, vagy valaki figyel rám oda fentről. Mert ha elkezdem olvasni a jegyzeteim, a gépen lennék öngyilkos. Gyorsan bevágtam a táskámba a naplót és keresztbe font lábbakkal vártam hogy földet érjünk.

- Sikeresen földet értünk! Köszönjük hogy minket választottak! –mondta be a stewardess, majd hangos taps vette kezdetét. Akkor jöttem rá hogy mostantól veszi kezdetét a kihívás. Meg kell találnunk Zayn-t! Jóval nyugodtabban szálltunk le a gépről  és sétáltunk a parkolóba, mint ahogy felfelé tettük. Elisa és Dave annyira nyugodt volt. Hát ezt rólam nem lehetett elmondani. A pulcsim ujját alig győztem húzgálni a karomon, hogy eltakarja a hegeket.

- Hívtad Liam-et? –tette fel a kérdést Elisa Dave felé.

- Igen! Azt mondta már itt van… -makogta idegesen. Szemükkel keresgélni kezdték a fel tűnő szépséget. Míg Elisa és Dave keresgélte Liam-et, az alatt én rögtön kiszúrtam. A fiú egy ezüst színű autónak támaszkodott. Napszemüveg volt rajta és a telefonját nézegette. Hirtelen valami melegség töltötte el a szívemet. Boldogság. Gyors lépésekkel indultam el Liam felé. Ekkor már ő is észre vett.  Leemelte napszemüvegét és zsebre rakta a telefonját. Ő is elindult felém. Úgy éreztem repülni fogok. Leírhatatlanul boldog voltam már Liam láttán is.

- Amanda! –nevette el magát, majd kitárta karjait.

- Szia Liam! –ugrottam a nyakába. Hosszas ölelkezésbe kezdtünk. Olyan volt mintha az apám karjai közt lennék. Liam a pótapám, és egyben egy nagyon jó barátom is.

- Hála az istennek! Jól vagy? –tolt el magától, hogy szemügyre vehessen.

- Már igen.. –motyogtam. Hatalmas mosoly ült az arcomra, na meg persze Liam ajkai is vigyorra rándultak. Leemeltem a karom a nyakai körül.

- Normális vagy? … - mereven nézett a csuklómra. Ekkor vettem észre hogy felhúzódott a pulcsim ujja.

- Ja ez… elestem.. –makogtam zavartan. Sose tudtam jól hazudni, ez most sem ment.

 Liam elborzongva kapott a karom után. Még feljebb tolta a pulcsim ujját a karomon. Még így se látszott minden seb. A karomon egy ép rész sem volt. Mindenhol vágások.

Némelyik még annyira friss volt, hogy elő buggyant a vérem. Még én is elszörnyülködtem magamon.

- Liam.. ez nem az aminek látszik.. én csak.. –próbáltam egy elfogadható magyarázatot adni a még vérző hegekre. – Ezt te nem értheted. –nyögtem ki végül, tudván, hogy úgyse tudok normálisabb magyarázatot találni.

- Én ne érteném? Édesem, 2 hónapon keresztül néztem, ahogy tönkre teszi magát Zayn. Hidd el meg értem. De ezt azért még ő sem csinálta. Belőled meg egyszerűen nem néztem volna ki hogy erre vagy képes. –mondta egyszerűen, miközben elengedte a karom és a testem mellé igazította.

- Nem csinálta ezt? De.. akkor miért tűnt el? –kérdeztem meghökkenve.

- Ő más úton tette tönkre magát. –nem mert a szemembe nézni. Megfagyott bennem a vér. Ekkor már mellettünk állt Dave és Elisa is.

- Hali Liam! –tárta szét karjait Elisa.

- Szia drága. –szólalt meg Liam bársonyos hangján aztán megölelte Elisát majd pacsiztak egyet Dave-el. Akkor kezdtem élvezni LA Verőfényes napsütését. A beton vissza verte magából azt az őrületes meleget amit a nap sugárzott belé. Annyira élveztem a meleget. A napot. 2 hónapja még csak friss levegőn sem voltam. Tehát jól esett kicsit a napsütés.

- Hol vannak a többiek? –tette fel a kérdést Dave.

- Louis és Niall Zayn-t keresi. Harry pedig intézi a banda ügyeit. –ecsetelte a helyzetet Liam.

- És most mi lesz? –kérdeztem bambán.

- Most az lesz, hogy Elisa itt marad a cuccokkal, nemsokára érte jön Harry. Dave te elmész a starbucks-ba, Niall és Louis majd ott fognak várni és együtt indultok keresni. Én pedig Amandával fogom keresni Zayn-t. Ez így lesz a legjobb. –Liam felvázolta a tervet.

- Oké! Akkor én indulok is! Sok szerencsét! Cső-cső! –Dave hamar felfogta, hogy mit kell tennie, és indult is. Csak elviharzott. Annyira tudatosnak tűnt. Sugárzott róla a maga biztosság. Reméltem, hogy tényleg tudja mit csinál. Tehát hárman maradtunk. Vagyis nem sokáig.

- Vigyázz rá! –figyelmeztette Elisa Liam-et. Nem értettem mit kell túl parázni a lelki állapotomat. Úgy éreztem ez csak az én problémám. Senki másé. Minden esetre Liam csak kacsintott egyet majd átkarol a vállamnál. Elisa magához húzta a három bőröndöt és feltette a napszemüvegét.

- Menjünk. –szólt Liam.

- Sok szerencsét! –ölelt meg utoljára Elisa. Aztán külön váltunk. El indultunk Liam-mel keresni Zayn-t. LA. Elég nagy város... Fogalmam se volt, hogy találjuk meg. Kóvályogtunk az utcákon. A fő utakat nem nagyon figyeltük, remélve, hogy Zayn talán csak magányra vágyott és egy elhagyatott helyen sétálgat a gondolataival. Minden reménytelen utca áthaladása után rémültebb lettem. Láttam egy csomó, boldog embert. Gyerekeket, ahogy játszanak. Felnőtteket, ahogy idegesen kapkodna ide-oda, a gyerek és a munka közt. De látszott hogy szeretik amit csinálnak. Szerelmes párokat. Akiket látva megszakadt a szívem. De egy párosításon különösen meg akadt a szemem. Épp egy csöndes, világos utcában keresgéltünk. Gyönyörű házak sorakoztak az út mellett. Dús, zöld pázsit terítette be a kerteket. Az öntöző rendszer 5 percenként kapcsolt be, egy kisebb zivatart zúdítva a növényekre. Az egyik ház előtt láttam meg őket. Egy barna, csípőig érő hajú, 18.éveit tölthető lány veszekedett egy 20 éves, sötét barna hajú dögös sráccal. Itt még csak messziről láttam őket. A hangjukat még nem hallottam, csak a heves hadonászást láttam. Figyelmesen követtem végig a mutogatásukat. Szemmel láthatóan szerették egymást. Csak ezt még ők se tudták. Aztán ahogy közelebb értünk, már hallottam a hangjukat.

- Hogy te mekkora egy idióta, egoista szemét vagy! –üvöltött a csaj. A megnyerő külsejű srác szemét forgatva jelezte, hogy nem érdekli. A lány csak egyre jobban mondta a magáét. A szavai egy morajba szűrődtek össze. Nem lehetett érteni mit mond. De ő csak mondta, és mondta. A fiú karba font kézzel nézte végig a lány kifakadását. Majd amikor megunta, egyszerű mozdulattal közelebb húzta magához és elhallgattatta egy csókkal. A lány már megnyugodva csókolt vissza. Majd egymás karjaiban heves csókcsatába kezdtek.

- Mintha csak titeket látnálak. –szólalt meg Liam., a szívbajt hozzva rám.

De csak sóhajtottam egyet. Mit meg adnék most azért hogy veszekedhessek Zayn-nel.

- Örülök, hogy észhez tértél. –zsebre dugott kézzel, mosolygott rám.

- Igen. Én is örülök. –motyogtam az orrom alá.

- Szeretnéd elmondani? –szinte olvasott a gondolataimban. Tudta, hogy szükségem van most valakire akivel ezt megbeszélhetem. Hát kaptam az ajánlaton és bele vágtam.

- Ugye te tudod miért ment el? –jó mondjuk túlzás hogy bele vágtam… de ezt a kérdést fel kellet tennem neki.

- Tudom. De ezt tőle kell megtudnod. –annyira nyugodt volt a hangja. Amikor Liam közelében vagyok, valahogy én is nyugodtabbnak érzem magam.

- Az utolsó esténken, minden jónak tűnt. Aztán elment. Amikor elment, elvitte magával a szívem. Összeomlottam. Utána akartam rohanni. De kérte hogy felejtsem el. Eleget akartam neki tenni. Nem bírtam ki a hiányát, így hát kezdetét vette az önpusztítás. 2 hónapig feküdtem az ágyamon, a saját vérem és a pia keverékében. Rászoktam a cigire és úgy néz ki a falam mint egy börtön fal. 99 strigula virít rajta. Érted? 99! És még csak fel se hívott. Annyira jól esett amikor írtál nekem! De aztán rájöttem, hogy ti is elvittetek belőlem egy darabot. Nem tudom miért kell nekem átmenni ezen. Én ezt nem akarom! Normális életet szeretnék! Egyszerű Londoni lány vagyok. Zayn meg szupersztár! Hogy is hihettem el, hogy kellenék neki… Nem a ti világotokba vagyok való -fakadtam ki magamból. Aztán elő buggyant a szememből a folyékony bánat. Liam csöndben, lehajtott fejjel sétált. Olyan volt mintha gondolkozna. Aztán megtorpant.

- Jajj ne sírj! –csitított. - hogy mondhatsz ilyet? Igen is hozzánk tartozol! A mi világunkban van a helyed! Azon belül is Zayn szívében! Ha egyszerű lány lennél Zayn nem figyelt volna fel rád. De ő mégis téged választott! Az hogy elhagyott, nem azért van mert nem szeret. Pont, hogy azért van mert Szeret! 99 nap hosszú idő. Te már pontosan eldöntöttél magadban mindent. És azért kell neked átmenni ezen, mert Zayn több millió lány közül téged választott. És te meg őt választottad. –szívhez szóló, önbizalom növelő, ösztönző monológja megérintett valahol bennem egy kis darabot. Valamit legbelül. Mintha a tudatom legmélyén én ezt tudtam volna. Bizsergést éreztem. Akkor rá jöttem, hogy Liam-nek igaza van.

- Köszönöm! –borultam a nyakába.

- Szeretlek téged te kis hülye! –mondta azon a lágy hangján, miközben végig simított a hátamon. Akkor egy pillanatra elhittem, hogy tényleg számítok nekik. Liam annyira édes volt ahogy segíteni próbált. De ő is tudta jól hogy ezt már csak Zayn tudja megoldani. Annyira meg akartam találni Zayn-t. Mindenhol őt láttam. Akár hova néztem, csak ő lebegett a szemem előtt. Kíváncsi voltam vajon a többiek, hol vannak, vagy előrébb jutottak-e már. De ha megtalálták volna Zayn-t már hívtak volna. Csöndben sétáltunk utcáról, utcára. A kemény betonon már kezdett szét menni az egyszerű torna cipőm. A nap már gyér sugarakban verődött ránk, ezzel szemben aremény még égett bennem. Liam minden zegzugba benézett, de semmi. A mindig tudatos fiú, most úgy tűnt, nem tudja mi legyen. Tehetetlen volt. Ebben az óriási városban, mi semmit nem tehetünk. De mi csak mentünk, mentünk pedig azt se tudtuk merre megyünk. Csak meg akartuk találni őt. Őszintén szólva azt reméltem Zayn majd egyszer csak belép a szállodájukba, ahol ott van Elisa és Harry. Ők hozzá kötözik egy székhez. Mi oda rohanunk. És addig pofozom Zayn ameddig nem mondd el mindent. Miért kell ezt csinálnia? A felgyülemlő stressz miatt, egyre erősebb kényszert érzetem afelől, hogy rá kell gyújtsak. De kőbe mertem volna vésni, hogy Liam nem hagyná. A nap ekkor már lenyugvóba volt. Egyre jobban kezdtem idegeskedni, mivel fél Los Angeles-t tűvétettük a szép fiúért. A nap egyre lejjebb kúszott. A házak mögül, pislákolt már csak a sárga napsugár. Aztán előjött az éjszaka sötét fátyla. Egyre keserűbb lett mindkettőnk arca. Épp egy parknál jártunk, amikor már végleg elfogyott minden erőnk. Kiválasztottunk egy tetszőleges padot. Mindketten sóhaj keretében ültünk le a padra. A fák közt, ezüstös színekben szűrődött át a hold fény. Ekkor vettem észre hogy teli hold van.

- Sajnálom. –törte meg a már kínos csendet Liam.

- Mi? Még nem adhatjuk fel! –annyira meglepődtem Liam egyetlen szaván, hogy zihálva kezdtem venni a levegőt.

- Haza kell mennünk. Este 10 van. A többiek már biztos aggódnak.

- A többiek Zayn-ért is aggódnak! Úgy ahogy én is! –össze fontam magam előtt a kezem. Ezzel is jelezni akartam hogy addig nem megyek sehova amíg meg nem találjuk Zayn-t. Liam szája mosolyra húzódott. Majd egy kicsit felnevetett.

- Te aztán tényleg makacs vagy. –előre dőlt, és rátámaszkodott a könyökével a térdére.

- Ja, nem viccelt Zayn. –motyogtam az orrom alá. Ezen csak még jobban elnevette magát.

- Na de most már tényleg menjünk. –össze csapta két tenyerét, majd felállt a padról.

Meredtem magam elé, üveges tekintettel. Nem akartam elhinni. Számomra felfoghatatlan volt, hogy még mindig nem került elő Zayn.

- Hahó! Amanda, menjünk! –integetett kezével a szemem előtt. Észre se vettem. Csak azon járt az agyam, hogy muszáj előkeríteni Zayn-t.

- Te egyáltalán nem félsz? Nem félsz, hogy nem fog elő kerülni? Mi lesz így a bandával? Mi lesz veletek? Mi lesz velünk? Mi lesz velem? –fel néztem Liam-re. Az arcát megvilágította a holdfény.

- De. Félek. De akkor is haza kell vigyelek. Pihenned kell.

- Pihentem eleget az elmúlt 2 hónapban. Ez a századik nap hogy nem látom Zayn-t. Nem fogok kibírni még egy éjszakát nélküle. –mondtam fapofával.

- Nem hagyhatlak itt egyedül. –teljesen komolyan mondta. Mintha fel se fogta volna mit mondtam az előbb.

- Liam! Kérlek! Bízz bennem!

- Nem arról van szó, hogy nem bízok benned. Csak nem szeretném ha hülyeséget csinálnál. –nem mert a szemembe nézni. Félre nézett. Az arca annyira bánatos volt. Mint aki mindjárt sír. – Most nincs itt Zayn hogy megvédjen. Nekem kell rád vigyáznom, és nem akarom hogy bajod essen. Féltelek. –mondta végül.

- Kérlek. –fogaimat össze szorítva, sziszegtem ki magamból. A síró görcs ott volt a torkomban. De erősnek kellett lennem. Liam lehajtotta a fejét és gondolkozott.

- De ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget! Ha bajban vagy azonnal hívj! –mutató ujját figyelmeztetésképpen emelte rám. Nem mondom hogy nagy lelkesedéssel, de végül engedett nekem. 

- Ígérem. –suttogtam. Liam bólintott, majd kezével bele borzolt a hajamba. Aztán elment. A pad mellett mind össze egyetlen egy lámpa pislákolt. Egyedül ültem a halvány fényben. Sőt szerintem az egész utcában egyedül voltam. Felhúztam a lábam. Térdeim közé temettem az arcom. Előtört a szememből a folyékony bánat. Bele se gondoltam, abba hogy feladjam. Szó se lehetett róla! Még mielőtt a gondolat alá kerültem volna felpattantam a padról és elindultam. De most nem Zayn-t kerestem, sokkal inkább megnyugvást, a sötét kis utcában. Közben elkalandoztak a gondolataim. Lepörgött előttem minden Zayn-nel kapcsolatos emlékem. A csókok, amiket adott, a gyönyörű percek. Az idegesítő titokzatossága és a rosszfiús beütése. Az érintése, az illata, mindene hiányzott. Szerettem volna neki kiönteni a szívem, hogy tudja mit jelent nekem ő igazából, amit eddig sajnos nem tehettem meg. Mászkáltam a sötétben, reményt keresgélve, de egyetlen szikráját sem találtam. Egyre elveszettebbnek éreztem magam. Nyugtatgathattam volna magam, azzal, hogy meg oldom. De nem tettem, mivel tudtam, hogy ezt képtelen vagyok megoldani. Minden porcikám őt kívánta. A szívem lángokban állt, a szemem pedig könnyben. Össze vissza mászkáltam a sötét utcában, amikor megláttam egy kis éjjel-nappali boltot. Nem mondom, hogy örültem neki, de nyugtató volt. Bizonytalanul léptem be a bolt ajtaján. Egy velem egyidős lány ácsorgott a pult mögött dohányozva. A szája vörösre kimázolva, 5 kiló vakolat és a hajában egy színes fejpánt. Olyan kisugárzása volt, mint aki a sarokról keveredett a pult mögé. Ettől függetlenül kedvesen mosolygott rám.

- Szia! Segíthetek? –két ujja közé fogta a cigarettát és lepöccintette a végéről a hamut.

- Szia! Igen, egy doboz cigit és egy üveg vodkát szeretnék. –hadartam el, miközben elő kotortam a zsebemből egy kis pénzt. A csaj benyúlt a pult aljába és elővett egy doboz cigit, aztán a polcon kotorászott vodkáért. Végül sikeresen biztosított számomra mind kettőt.

- Még valamit? –kérdezte rám se hederítve, mivel a számokat pötyögte be a pénztárgépbe. Szívesen mondtam volna hogy ŐT! Sőt, ordítottam volna a nevét. De valószínűleg kinevetne ha Zayn Malik után siránkoznék, azt hinné holmi rajongó vagyok.

- Nem köszönöm. –mondtam végül higgadtan. Kifizettem a piát és a cigit, majd kiviharoztam a boltból.

 

~28.rész

Sziasztoook! meghoztam a várva várt új részt :)) Nagyon szépen köszönöm a komikat! nem is gondolnátok mennyire örülök nekik! meg próbáltam azt bele írni amire vágytatok :P izgalmasra fordul a helyzet Amanda életében. remélem tetszeni fog :)) jó olvasgatást :)) szokásos 20 komi és jön a kövi :)

2013. március.11.
Derűs, tavaszi napra virradt egész London. Furcsa reggel volt. Számomra biztosan. Úgy éreztem vissza tértem. Újra erős vagyok. Mostantól feltudok állni. Ezt az érzést 2 hónapja nem éreztem. Jó volt újra magamhoz térni. Már iskolába nem jártam egy ideje. Azt se tudtam milyen nap van. Vidáman pattantam ki az ágyból hogy megnézzem a telefonom naptárját. De ahogy felültem az ágyban, elszörnyülködtem. Mindenhol cigicsikkek, piás üvegek és zsebkendők. Mintha eddig kómában és teljesen másik emberré váltam volna. Mintha most keltem volna fel egy rémálomból és a rémálom a való világ volt. Kimásztam az ágyból és átügyeskedtem magam a szekrényhez, ahol ott hevert a telefonom. 2013.márc.11. Hétfő. –állt a mobilom kijelzőjén. 34 nem fogadott hívás és 26 új üzenetem jött. Némelyik még januárban érkezett. Elgondolkodtam rajta vajon mikor volt utoljára a kezemben a telefon. Akkor amikor Zayn-nek írtam. A nem fogadott hívásokkal nem foglalkoztam. Az üzenetekkel sem igazán.

mellkasomba az űr egyre nagyobb lett. Már szint nem tudott hova nőni. Meg ígérte, hogyha elfelejtem nem hallok többet róla. Na de hát én nem tudom őt elfelejteni.. A könnyeimmel küszködtem, de tudtam hogy nem szabad sírnom, mert megint vissza esek abba a szörnyű állapotba. A telefonommal a kezemben másztam le a nappaliba.

- Te jó isten! Amanda? Te? Hogy? Úristen! –pattant fel a fotelból Dave. Nagyon meglepődött. Felém sietett kitágult szemekkel és tüzetesen végig mért.

- Na jó! Tudom hogy borzasztóan festek.. de azért ennyire nem vagyok leépülve. –makogtam zavartan.

- Végre! –sóhajtott és magához ölelt. Hosszasan csak ölelt és ölelt.

- Mi van? –toltam el magamtól, hogy kapjak egy kis magyarázatot erre a furcsa viselkedésére. De csak egy undorodó grimaszt kaptam.

- Huh Ami…!... nagyon cigi szagú vagy, és bűzlesz a piától! Menj és szedd rendbe magad! Aztán beszélünk. –utasított Dave. Felszaladtam a fürdőszobába. A tükörben borzasztó látvány fogadott. –Ez meg ki a fene? –kérdeztem magamtól. A tükörben egy kócos, mosdatlan, hanyagolt, kisírt szemű lány vágott rám érdekes fejet. Rákellett jönnöm hogy bizony én festek ennyire ocsmányul. Aztán bele szagoltam a pólómba. Borzasztó cigi szaga volt. Hirtelen hányingerem lett. Nem ismertem magamra. Mintha nem is én lennék. Hogy tudtam én erre rászokni? De ami a legrosszabb.. kívántam is a cigit.. Lecibáltam magamról a ruhát és bemásztam a forró vízzel teli kádba. Végig kellett gondolnom mindent. MINDENT!

Először is meg kell szabaduljak az újabban felvett rossz szokásaimtól. A cigiről és az ivásról le kell szoknom! Ezen nincs mit agyalni, egyszerűen csak végett kell neki vetni.

A következő gondolatom az volt, hogy mi történt velem az elmúlt 2 hónap alatt?

Minden homályos volt. Mintha most keltem volna fel a kómából.. Abban biztos voltam hogy Zayn elment. Még mindig fájt a hiánya. A mellkasomban tátongó űr nem szűnt meg. Aztán elkezdtek bevillanni a képek. Lehunytam a szemem és minden erőmmel vissza akartam emlékezni. Sorra ugrottak be a borzalmas pillanatok. A gyújtó lángja lobbant fel a kezemben, ahogy újabb cigarettára gyújtok rá. Ahogy kiesik a kezemből a vodkás üveg. Egyre több ilyen emlék került vissza. Éreztem ahogy elnehezedik a testem a forró vízben. Aztán mintha víz alá fojtottak volna, homályosan úszott elő egy kis emlék. Valahonnan a tudat alattiból jöhetett elő. Egy kis filmnek tűnt az egész.

- Amanda! Kérlek! Ne csináld ezt! Gyere ki a szobádból! –jött a hang az ajtó mögül.

Nem reagáltam. Csak feküdtem tovább az üres üvegek közt. Kattant a gyújtó és elő futott belőle a kék és sárga színben cikázó láng, ami percek alatt meg gyújtotta a cigaretta végét. Mutató és a középső ujjam közt feküdt a finom, fehér cigaretta szál. Majd laza csukló mozdulattal a számba toltam a végét. Letüdőztem, majd kifújta a füstöt. Rossz volt. Éreztem ahogy megfulladni készülök. Aztán szüntelen köhögésbe kezdtem, ami által egyre több fekete fűst jött fel a tüdőmből. Hogy abba hagyjam a fuldoklást, a számhoz emeltem a bal kezemben heverő jack daniels-es  üveget és jókorát kortyoltam bele. A szemem alig volt nyitva. Mint egy részeg öreg ember az út szélén, fetrengtem az ágyban. Aztán össze rándult az arcom és sírásra gördült a szám. A szememből apró gyöngyszemek kezdtek záporozni.

- ZAYN! –ordítottam el magam bőgve. A könnyzivatarom egyre erősebb lett. Majd megcsillant a takarón heverő kis ezüstös penge, ami egy tükör darabra emlékeztetett. Kisírt szemeim hamar kiszúrták az éles tárgyat, amin már látszott hogy volt használva.

Lassan nyúltam felé. Erősen rámarkoltam, ami hatására a tenyeremből ömleni kezdett a vér. Erre még csak fel szisszentem. Mintha már megszoktam volna ezt a fájdalmat. A kezemből kifutó mélyvörös árnyalatú vér, teljesen össze kent mindent. A takaró már elázott a vértől. Akkor vettem észre hogy az ágy már véres volt. Gyengéd mozdulattal húztam fel a hosszú ujjú pólót a karomon, majd hatalmas erővel hasítottam végig a csuklómon a kis penge darabkával. Hangos, fájdalmas nyögés hagyta el ajkaimat. Majd egy nagy villanás bekövetkezésével kinyíltak a szemeim. Zihálva kapkodtam levegő ért. Megkönnyebbülve tanulmányoztam hogy még mindig a kádban vagyok és nem roncsolom a testem. Reménykedve pillantottam rá a kezemre, hátha csak egy rossz képzelődés volt.. De nem.. A karomon hatalmas vágások tátongtak. A sebek még nem forrtak be. Tudtam hogy némeik egy életen át végig kísér majd. Elszörnyülködtem saját magamon. A hülyeségeimen. Még mindig fáj Zayn elvesztése. Ugyan annyira fáj mint 2 hónappal ezelőtt. De akkor is bolondság magamban kárt tenni. Csak hogy kevés volt az, hogy tudtam mi a jó és mi a rossz. Az érzelmek felül kerekedtek az agyamon.

Bele gondolni is rossz volt hogy 2 hónapon át majdnem végig részeg voltam. A figyelem elterelés legjobb módja jelen esetben a hajmosás és a fürdés volt. Már csak az volt a gond hogy ezt nem csinálhatom örökké. Hamar végeztem a dolgokkal. Magam köré csavartam egy törülközőt és elindultam a szobámba, ahogy örömmel tapasztaltam hogy az én drága bátyám akcióba lépett. Dave már kitakarított. Volt azért nyoma a szenvedésemnek. De egész tűrhető volt a szobám. Új ágyneműt kaptam. Nem lett volna jó a saját véremben aludni. A frissen húzott ágyneműre pedig ki volt terítve az utolsó darab Zayn-ből. Vagy is csak az utolsó tárgyi emlékem róla. A póló amit itt hagyott nekem. Pillanatok alatt fel is kaptam magamra a fehérneműt, majd a pólót és egy nadrágot. Az asztalon hevert a pendrive, amin rajta van az a szám, amit Zayn írt. Ami csak a miénk, és senki másé. A dal azóta a kedvenc számom lett. A gyönyörű dallam, és gyönyörű hang, minden egyes szava vissza idézett valamit. Tehát zsebre vágtam a pendrive-ot, aztán rohantam le a nappaliba Dave-hez, hogy elmesélje mi történt.

Dave a kanapén ült és a tv-t bámulta. Ki találjátok hogy mi ment a tévében? Vagy is inkább ki.. jobban mondva kik.. A One Direction. Hát hogyne! Fontolóra vettem hogy jót tenne-e nekem most ha megnézném a róluk szóló rövid hírt. Arra jutottam hogy miért is ne?.

„Zayn Malik eltűnt? –kezdte a hírt a hosszú fekete hajú cica baba a képernyőn. A mondatra minden esetre felkaptam a fejem.

- A One Direction énekese, Zayn, depresszió miatt tűnhetett el egyik napról a másikra. A fiúk az állítják hogy barátjuk szerelmi okok miatt lépült le ennyire súlyosan.

- Zayn-t nagyon megviselte egy lány elhagyása. Depressziós lett. És most eltűnt! Kérek mindenkit, aki látja valahol Zayn-t szóljon! –Louis kétségbe esett arca és hangja jelent meg hirtelen a képernyőn.

- Ezúton is kérünk mindenkit hogy keresse az eltűnt szépfiút! –mondta a női hang, majd beadtak egy elég előnyös képet Zayn-ről.

Lemerevedtem. Köpni-nyelni nem tudtam (ami mostanában sokszor előfordult már)

Eltűnt Zayn? Te jó isten! Meg kell hogy keressük most azonnal! –hadartam magamban.

Gondolom kívülről csak egy ijedt fejű lány voltam, aki levegőt is elfelejtett venni.

- Ezt akartuk neked elmondani.. –suttogta halkan Dave.

- MI? MÉGIS MIÓTA NINCS MEG ZAYN?  –ordította Davnek torkom szakadtából. Olyan volt mintha tűz ütött volna ki a fejemben. Dave pedig mint valami szorgalmas kis tűzoltó próbálta eloltani a tüzet.

- Amanda! Ami! Nyugodj már meg! –csitított a ”tűzoltó”. Jobb kezét a vállamra emelte.

- Mi.. mi történt? –hebegtem össze vissza már kicsit higgadtabban.

Dave nagy levegőt vett, majd elkezdte felvázolni a helyzetet.

- Mi után Zayn elment, koncertezni kezdtek. Vissza akart kerülni a régi életébe. Csak hogy ez nem sikerült a terv szerint. Szerelmes beléd. Remélem ezt nem kell neked elmagyaráznom.. Zayn inni kezdet, úgy ahogy te is. –szúrós pillantást vetett rám. – Mindketten depressziósok lettetek és most ott tartunk hogy te vesztettél 3liter vért és az egészséges tüdőd és veséd, Zayn meg eltűnt. –csapta össze két tenyerét.

- De akkor miért ment el? Tudta hogy ez lesz.. –makogtam bambán magam elé.

- Ezt neked kell meg kérdezned. –Dave egyre jobban próbált vissza terelni a normális életembe, csak hogy én túl barom vagyok ahhoz hogy tisztán tudjak gondolkodni.

- Bocsánat, de rá kell hogy gyújtsak. –a zsebemben kezdtem kutakodni cigi után de egy darabot sem találtam benne.

- Nem-Nem! –rázta meg az ujját. –Se cigi! Se pia! –szögezte le az új szabályt.

- De! –kezdtem volna bele a feleselésbe de közbe vágott.

- Nincs de! Le kell hogy szokj róla! Ez így nem mehet tovább!. Nem érted? Zayn eltűnt! Amekkora hülye az a gyerek simán öngyilkos lesz! Te meg édesem még hülyébb vagy! mi az hogy ennyire magad alá küld egy fiú? Nehogy már! Szedd össze magad! 2 hónapig feküdtél a saját mocskodban, pontosabban a saját véredben! Folyton részeg voltál, és bűzlöttél a piától! Viszont, minden elismerésem a tied a mai napért, mivel végre kimásztál a szobádból és rendbe szedted magad. Igaz, hogy kívülről újra jól nézel ki, de a lelked még nincs rendben. És se én, se Elisa, se Liam, se Niall, se Louis, se Harry nem tud rajta segíteni! Csak te és Zayn tudjátok rendbe hozni! Ajánlom hogy gondolkozz el ezen! –Hosszas monológja közben idegesen hadonászott kezével. A célja egyértelmű volt. Vissza akarta adni az önbizalmamat, bátorságomat, élet erőmet. A boldogságot viszont nem tudta belém önteni. Azt csak Zayn tudja. Ha mar rá jöttem a beszélgetés lényegére. Fel kell hogy álljak! Nem hagyhatom hogy így legyen vége.

- Akkor… most azt akarod mondani.. hogy.. –kezdtem dadogva a mondatom.

- Igen azt akarom! Elisa már kint van a repülőtéren. Ránk vár. . –Dave nem várta meg a mondtatom végét. Döntött helytettem is.

- Nem! Erre nem vagyok képes. –nyögdécseltem szerencsétlenül.

- Viccelsz velem? Magadba bolondítottad Zayn-t! a sztárt aki a csajozásról híres, és akinek még egy normális kapcsolata se volt. Meg változtattad! –halkan, szinte suttogta a mondat végét. Egy pillanatra elhittem. Elhittem hogy tényleg, igazából szeret Zayn. Abban a pillanatban az is elhittem hogy képes vagyok rá, hogy újra vele legyek.

- Rendben. –magabiztosan sóhajtottam. mélyen Dave szemébe néztem, hogy érezze mennyire fontos ez nekem. Minden bizonnyal érezte, mivel bíztatóan végig simított a hátamon.

- Megígérem hogy megtaláljuk és újra együtt lesztek. –suttogta, egészen közel hajolt hozzám, szinte éreztem leheletét az arcomon.

~27.rész

Sziasztok! meg hoztam a 27.részt :)
csak nekem tűnik így, vagy tényleg kevesebben olvassátok már a blogom? :o lerontottam volna az írásom? Szívesen elfogadok kritikákat :) Igyekszem minél jobban megfogalmazni a gondolataim. Szerintem az eleje óta sokat fejlődött a blog. próbálok megtenni minden tőlem telhetőt, hogy nektek tetsszen a történet :) remélem ez a rész is tetszeni fog :) jó olvasgatást! szokásos 20 komi és jön a kövi.
#http://webdepihappy.blogspot.hu/ nézzetek be ide is :)) 

 Az első pár nap nehezen telt el. Az első pár nap? Minden egyes óra minden egyes perce nehezen telt el. Dave beköltözött hozzánk ideiglenesen. Elisa tartotta a kapcsolatot Harry-vel. Nem szakítottak. Sőt még bele se gondoltak abba hogy a kapcsolatuknak vége legyen Zayn döntése miatt. A dalt, ami Zayn-ről és rólam szól, minden nap legalább ötvenszer meghallgattam, és csak sírtam és sírtam. A mellkasomban az űr egyre nagyobb és nagyobb lett. Egyre jobban fájt Zayn hiánya. Sehogy se bírtam elfelejteni. Rászoktam a cigarettára és inni kezdtem. Mondhatjuk úgy is alkoholba fojtottam bánatom. Kis bogyókkal nyugtattam magam. Nem bírtam ki, hogy ne gyújtsak rá. A cigi mellé persze inni is kell valamit, ami az én esetemben különböző alkoholokat jelentette. Az ágyam mellett heverő, gyógyszeres üvegekben, különféle drogok sorakoztak. Csupán egy szemet kellet bekapjak ahhoz, hogy álom világba keveredjek. Részegen, bedrogozva minden jónak tűnt. Akkor valahol máshol voltam. Nem ebben a szar, szutyok, mocskos, szemét világban. Úgy éreztem minden rendben. De sajnos az állapot nem tartott örökké. Amikor már vissza cseppentem a való világba, újból bevettem egy szemet, és így tovább… Most egy magam vagyok nem hallom nevetését, úgy érzem a szívében a tűz már teljesen kiégett. Napló írásba is bele kezdtem. Minden nap leírtam a fájdalmaim. És mindet úgy írtam, mintha Zayn-nek mondanám.Nem érdeklődtem felőle, nem nézegettem az újságokat, se az internetet. Minden erőmmel azon voltam hogy megoldást találjak. Arra hogy nekem könnyebb legyen, de első sorban arra, hogy Zayn-nek eleget tegyek. Ezt lehetetlen volt megoldani. Mert én nem tudok nélküle élni. Én nem tudtam volna őt elhagyni, úgy ahogy ő tette. Hetek, hónapok teltek el úgy hogy nem mozdultam ki a szobámból. Ki maradtam az iskolából. A karácsonyt hármasban töltöttük. Dave, Elisa és én. Na meg persze Zayn emléke az egyre nagyobb űrben a szívemben. De a karácsony fa alatt meg csillant a remény. Az egyetlen reményem. Az ajándékok közt ott hevert egy takaros kis levél, nekem címezve. Egyszer már fájdalmat okozott egy ilyen levél. Másodjára hátha nem fog. Csöndben nyitottam ki a borítékot.

„Boldog karácsonyt Amanda!

Gondolom azt vártad hogy Zayn fog neked írni. Hát arra ne várj. Be akarja tartani az ígéretét, ami szerint nem hallasz többet róla. Én sajnos nem bírtam ki, hogy ne ragadjak tollat és papírt, hogy leírjam neked azt, ami belém szorult. Tudnod kell hogy mióta eljöttünk Londonból Zayn megtört. Mindennap látom sírni. Nem beszél rólad és nekünk is meg tiltotta hogy szóba hozzunk. Mióta elhagytunk titeket, azóta nem láttam mosolyogni és mind az öten magunk alá kerültünk. Tudom hogy te is így érzel. A ti szerelmetek különleges. Nem tudom meg magyarázni hogy miért, csak egyszerűen az és kész. De ez így nem mehet tovább! Tudom hogy szeretnéd teljesíteni Zayn kérését, de azt is tudom hogy képtelen vagy rá. Hiányoztok mindanyuinknak! Mióta nem vagy velünk meg változott minden. Ez lenne az első karácsonyunk együtt. Tudom hogy ez életed legborzasztóbb karácsonya lesz. Hidd el Zayn-nek is. A turné buszban szanaszét hevernek a cigi csikkek, és néha sík részegen keveredik haza. Egy lányra se nézett még rá. Kérlek keress meg minket! Csak te tudsz rajta segíteni. Annyira meg változtattad. A kemény, macsó fiút hirtelen érzékeny sráccá változtattad. Sorra írja a szerelmes dalokat. Gondoltam rá hogy elküldöm neked, de először kérlek válaszolj!

Írj vissza arra a címre, amit a levél elején feltűntettem. Segíts rajta.

Még egyszer boldog karácsonyt neked, Elisának és Dave-nek!

Louis és Niall is segített az írásban ők is hiányolnak téged.

Puszilunk!

by: Liam, Niall & Louis.

Ui: Zayn-nek te jelentet a világot.”

Nem kell le írnom mit váltott ki belőlem ez a levél. Még nagyobb űr lett a szívemben.

Már a többi srác is helyet kerített magának a szívemben és úgy éreztem mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Mintha csak a testem lenne Londonban, a szívem és a lelkem valahol Zayn-nel. Lassan, szenvedve teltek a hónapok. A január lassan, nehézkesen telt. Január.12. Azaz Zayn 20.születés napja. Nem bírtam ki. Muszáj voltam neki legalább egy SMS-t küldeni. Hosszasan győzködtem magam, mire rá jöttem, hogy a legjobb megoldás ha nem írom le az SMS-ben az összes érzésem, úgy ahogy ő tette a búcsú levelébe. Tudtam, hogyha leírnám neki, még jobban maga alá kerülne. Ezért csak ennyit írtam :

„Boldog születés napot Zayn!

*az SMS elküldve* -írta ki a telefonom miután megnyomtam az „elküld” gombot.

A február úgy szintén lassan és fájdalmasan telt. Február.1-jén Elisa és Harry találkoztak egy Londoni kávézóban, meg ünnepelni Harry 19. születés napját.

Én persze nem mehettem el. Azzal a címszóval tiltotta meg Dave hogy „csak rosszabb lesz”. Igaza volt. El se mentem. De Elisa és Harry boldogsága kihatott rám. Harry miért tud együtt lenni Elisával? Csak én vagyok ennyire rossz hogy nem bír megmaradni mellettem egy fiú? A csuklómra minden héten egy-egy új vágás került. A falon pedig húzgáltam a strigulákat, hogy mennyi nap telt el Zayn-nélkül. A toll és a papírt ott volt az asztalon. Kész voltam rá hogy írok Liam-nek. De nem tettem. Nem tehettem. Dave és Elisa nem tudtak velem mit kezdeni. Nem bírtam emberek közé menni. Nem tudtam beszélni. Depressziós lettem. A szívem egyik része darabokban hevert szanaszét a lakásban. A másik része pedig Zayn-nél volt. Egy nap, majd mind ketten rájövünk arra hol csesztük el. Egy nap, talán már nem fog fájni a szívemben a seb. Egy nap majd, fel állok, és bebizonyítom hogy megy nélküle is! Egy nap majd, bevallom magamnak hogy semmire sem vagyok képes nélküle….