~30.rész

Sziasztok! többen kértétek hogy még a hétvégén legyen új rész :)) ezért tádám! itt van :D remélem tetszeni, fog. Annyira nem hosszú, de az van benne amit akartatok :) jó olvasgatást!

 Magány. Ez a szó jellemezte minden percem. A vodkás üveg és az utolsó szál cigarettával gubbasztottam a földön. A hold volt az egyetlen fényforrás, az is elég gyéren ragyogott le rám. A gondolatok nem akartak meg szűnni bennem. Épp azon agyaltam, vajon mit csinálhat most Zayn, vajon gondol-e rám? A következő pillanatban elgurult előttem egy kavics, ekkor hallottam meg, hogy társaságra akadtam. Nem ijedtem meg, hirtelen akárkinek tudtam örülni. Nem néztem rá, csak hagytam hogy leüljön mellém. Alkohol és cigi szaga volt, de nem érdekelt, mert nekem is az lehetett. Egy sóhaj keretében foglalta el a helyét ő is a földön. Egy szót sem szól hozzám, mind ketten csak csöndben ültünk. Fogalmam sem volt miért ülhetett le mellém. Talán csak társaságra vágyott.

- Baj van? –törte meg a csöndet. A hangja nagyon mély és érdes volt.

- Elvesztettem. –remegő ajkaim közül csusszant ki az őszinte szavam. Nem tudom, hogy gondoltam ezt. Egy idegennek kellene magyarázkodnom?

- Nem vesztetted el. –a hangja teljesen megváltozott. Ezt a hangot ezer közül is felismertem volna. A szemem felcsillant. A testem ki egyenesedett, így megláthattam a holdfényben tökéletes arcát. Az arcot, amit már egy ideje csak az emlékeimben láthattam. Most előttem volt, egy karnyújtásnyira. Nem tudtam hinni a szememnek. Olyan volt mintha csak képzelődnék. Hirtelen azt hittem álmodom. De az előttem lévő arcon heverő mélybarna szemek perzselték a látásom. Szavakat még most sem találok arra az érzésre. Akkor, ott, abban a percben elszorult a torkom. A szemem könnybe lábadt. A hátam egy görbe ívbe feszült. A szívem dobját a lelkem hevesen verte, miközben a tüdőm köré egy szoros kötést font valami ördög. Lefagytam, újra indíthatatlanul. Bámultam az arcot, ami csak ugyan meglepett volt. Vággyal teli szeméből a boldogság fényei csillogtak. Mozdulatlan ajkára szomjaztam, de valósággal kővé dermedtem. Ekkor felemelte a kezét és lassan, gyengéden arcomra vezette. Nem ellenkeztem, hisz minek? Lehet, hogy most látom utoljára, szeretnék neki okot adni arra, hogy még egyszer ne hagyjon el. A puha kézre vezetettem a kezem, ami az arcomon pihent. Finoman simítottam rajta végig. Kicsit oldott a szorítás a tüdőmben, így nyugodtabban vehettem a levegőt. A szememből sorra potyogtak ki a gyöngyszemek.

Majd a derekamra csúsztatta még szabad kezét. Óvatosan húzott magához közelebb, amit csak ugyan szó nélkül hagytam. Már nem éreztem kellemetlennek a helyzetet, minden porcikám pezsgett. A vékony pólón keresztül összesimult a testünk. Abban a percben úrrá lett bennem a félelem. Kezemmel leemeltem derekamról karjait, amitől eléggé meglepődött.

- Amanda. –lehelte ajkai közül miközben hüvelyk ujjával letörölte könnyeim. Elég volt meghallanom a hangját, abban a pillanatban ragadtak magával az érzelmek. Mindent éreztem egyszerre. Dühöt, bánatot, örömöt, felettébb boldogságot, mind ennek hevében ragadtam meg a fiú tarkóját és ajkaimmal zártam el az övéit. Nem gondolkoztam, csak a pillanatnak éltem. Nyelve végig szántott alsó ajkamon bejutásért, habozás nélkül beengedtem. Még soha sem volt ilyen tűz, ennyi érzés, ennyi mondani való csókunkban. Ajkai perzseltek, mintha csók szomjúságban szenvedett volna. Mintha egész életében erre a csókra vágyott volna. Aztán új érzés kerekedett felül rajtam. A hatalmas szerelemből egyetlen másodperc alatt lett gyűlölet. Ajkaink szétválása után hatalmas pofont kevertem le Zayn-nek.

- Mi a franc? –kapott az arcához.

- Miért csináltad? Tényleg csak egy játék voltam neked? Tényleg csak bolondítottál? Tényleg nem szerettél? Mondd, mire volt ez jó? Miért kellett ezt tenned? Tudod min mentem keresztül? Tudod te, mit csináltál? Fel tudod fogni? –hadartam el az indulatszavaim, amit már rég meg akartam tenni.

- Amanda én… -dadogott ijedten és meglepve. – Nem voltál játék! Nem bolondítottalak, téged nem! Te vagy az egyetlen, akit nem!

- Akkor meg? Miért kellett elmenned? –könnyes szemekkel néztem rá értetlenül. Meg akartam tudni, mire volt ez neki jó.

- Nem akartalak kitenni ennek! –magyarázta.

- Micsoda?

- Nem akartalak megbántani, nem akartam hogy abba a helyzetbe kerülj amiben én vagyok. –miközben szavakat keresgélt, sűrűn vette a levegőt.

- Zayn! Tudod, hogy bármit megtennék érted! –tekintetemet az övébe fúrtam, hogy érezze mennyire komolyan gondolom a kijelentésem.

- Nem kell ezt mondanod. –megcsillant az arcán az a fél oldalas mosoly, amit annyira szerettem, és amit olyan rég nem láttam már arcán.

- igazad van, nem kell. De én mondom, mert így gondolom! Szerinted miért vagyok most itt? Szerinted mi a fenét keresek Los Angeles-ben éjjel, egy elhagyatott utcán? Zayn, meg ijesztettél! Először engem hagytál el, aztán eltűntél. Meg magyaráznád ezt?- szavakat halmoztam szavak hátára. Mindenre magyarázatot és okot akartam.

- Látod? Ezért nem megy. Mindent túl parázol.

- ZAYN! Hogy a fenébe ne paráznám túl azt ha eltűnsz! Tudod nekem TE fontos vagy! –már ordítottam a mondani valóm.

- Nem Amanda.. te fontosabb vagy nekem, ezért hagytalak el. Nem akartam, hogy te is oda kerülj ahova én. Nem szeretnélek kitenni annak, aminek én és a srácok nap mint nap megkell küzdenünk. A hírnévvel, a paparazzikkal. –magyarázta a magyarázhatatlant. Akkor jött a b terv, miszerint: mentsük a még menthetőt! A kapcsolatunknak nem lehet ennyivel vége. Akárhogy is az lenne a leglogikusabb.

- Amanda, hiányoztál! Én tényleg szeretlek téged! Hülye voltam, mert nem akartam be ismerni magamnak, hogy szerelmes vagyok. Igazság szerint sosem voltam még igazából szerelmes. De akkor jöttél te és minden megváltozott. –minden egyes szavát elhittem. Nem tudom, hogy naivságból vagy csak vágyból. De hittem neki, és ezen semmi és senki nem változtathat. Zayn újra közel húzott magához és nem kímélve engem, most ő tört ajkaimra. A tűz újra lángra kapott, mint pusztító tűzvész égetett végig mind kettőnk testén.

- Szeretlek! –súgta bele csókunkba. Akkor rá jöttem. Vannak dolgok amiket nem kell megmagyarázni, aminek nem kell okkal történnie. Egyszerűen csak élvezni kell. 

- Szeretlek! -nem tudtam én is suttogni, el kellett hogy toljam magamtól. A szemébe akartam mondani, amit meg is tettem. Rá jöttem, felesleges magyarázkodni, hisz a legszebb dolgok magyarázat nélkül történnek. A botrány fekete felhője szétfoszlott felettünk és bíztam benne, hogy mostantól örök napsütésben élünk majd. Viszont előbb, tisztáznunk kellett pár dolgot. Vagyis talán csak én voltam kíváncsi.

- Miért tűntél el? -kezdtem e kérdés záporom.

- Időre volt szükségem, és gondolkozni akartam. -mondta ki a teljesen egyértelmű választ. Ekkor nekem is gondolkoznom kellett, mit szeretnék még megtudni? minden ami fontos, azt már tudom. Szeret. Kell ennél több? Túlzás nélkül mondhatom, hogy nem. 

- Sajnálom. -két szép szemével ajándékozott meg. Mindent el akartam neki mondani, amiről ő még nem tudott. Pontosabban azt a 99, vagyis immár 100 napot, amit egymás nélkül éltünk át. Ekkor eszembe jutott a táskámban lapuló napló. Ennél jobban ki se jöhetett volna a pillanat, mivel abban aztán minden le van írva részletesen. Elő kotortam, majd egyszerűen a kezébe nyomtam. Zayn kíváncsian simított végig a könyvön, majd ki nyitotta azt. A sötétben nem lehetett látni a lapon heverő toll vonásokat, ezért fölpattant és arrébb kullogott egy lámpához. Újra láttam az egész testét. Tetőtől talpig végig mértem és megállapíthattam, hogy semmit nem változott külsőleg a fiú. Belsőleg ezt már nem lehetett elmondani. A lelkét mintha kicserélték volna. Zayn-ből elő tört az eddig titkolt énje. Ami tetszett. Én nem az elszállt popsztárba szerettem bele, én abba a különleges fiúba lettem szerelmes, aki ő valójában. Nem dobálózok csak úgy a szavakkal, főleg nem ezzel a szóval. De ez tagadhatatlan, Szeretem őt! Zayn kíváncsian olvasgatta a gyenge fény alatt a naplóm, amit igazából nem akartam neki odaadni, de lehet meg könnyíti most a dolgom.  Én is feltápászkodtam a földről, lassú léptekkel közelítettem meg az olvasó fiút, aki teljesen belemerült a könyvbe. Egyes részeknél hitetlenkedve rázta a fejét, máskor pedig fülig ért a szája. Másfél óra múlva emelte fel a fejét a naplóból. Összecsukta a bőrkötésű könyvet, majd karjait derekam köré fonta. Egymás szemébe meredve csattant el újabb csókunk, miközben a kezembe csúsztatta a naplót.

- Remélem Happy End lesz a vége! -mosolygott bele csókunkba.

- Csak rajtad múlik! -bele haraptam alsó ajkamba. Éreztem hogy csillog a szemem. A fájdalom nélkül járó tanulság értelmetlen, mert nem nyerhetünk semmit anélkül, hogy fel ne áldoznánk valamit. Nagyon sokáig tart, amíg az ember nem ért semmit. Aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy igazából mindent ért, csak nem akarja elfogadni. Ekkor újra eluralkodtak rajtam az érzelmek, szememből potyogni kezdtek a könnyek.

- Ssss! Ne sírj! -két keze közé fogta az arcom, majd hüvelyk ujjával letörölte a könnycseppeket.

- Nem akarlak elfeszíteni! 

- Nem fogsz! -nyugtatott meg.

- Ígérd meg! -zhiálva kérleltem.

- Meg ígérem! -mondta ki a várva várt mondatot, amin össze rándult a szívem és tudtom nélkül is hatalmas mosoly rándult az arcomra.

- Hihetetlen. -rázta meg a fejét, majd eltolt magától.

- Mi csoda? -kíváncsian pislákoltam utána.

- Nem emlékszem mikor beszéltem utoljára így egy lánnyal. - ahogy ki mondta ezt, rögtön tudtam különleges vagyok a szemében. Az örömöt, ami lángra kapott bennem nem tudtam leplezni. Mindent elárult a hatalmas mosolyom. Ha akartam se tudtam volna tagadni. 

- Fontos vagy nekem, akár mennyire is hihetetlen. -újra karja közé fogott, amitől még mindig ugyan úgy megrezzentem. 

- És mi lesz ezek után? mármint, gondolom most mi.. -kezdtem bele, de befejezni nem volt merszem.

- Igen, mi együtt vagyunk, mondd ki nyugodtan. Persze csak ha te is akarod. -mosolyodott el.

- Erre nem lehet nemet mondani. -daloltam vidáman. Az egész olyan film szerű volt. Álltunk egy utcában, valahol Los Angeles-be és nyálas szerelmi szálakat bogozgatunk. Őszintén szólva kicsit sem bántam a helyzetet. Jelenleg az egyetlen bizonyíték a végig szenvedett időkről, a hegek a karomon, mivel most minden annyira jónak tűnik. Minden rossz után jön valami jó. -ismerjük a mondást, amit most már kőbe lehetne vésni, mivel igaz. 

- A rajongók? -ugrott be hirtelen. - Mit fognak ehhez szólni?

- Amanda, ne foglalkozz már mindig mindennel! Meg oldom azt is, mint minden mást. -magabiztos kijelentésével bizonyította, hogy ő még mindig ugyan az a Zayn, akit legelőször meg ismertem. Amit iránta érzek feltétel nélküli. Ez nem más, mit a tiszta vágy. A régi porból lett álom, amikor még álmodtam arról, hogy Zayn tényleg szeret, harc után, de valóra vált. Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni azt a Zayn-t, aki örökösen csesztetett és megbántott. Igen, én még azt is szerettem amikor megbántott, hisz hogy tudnám bármiért is elítélni? 

- Menjünk haza, vagyis a szállodába. -kacsintott, majd ujjait az enyéimmel fűzte össze. Bólintottam, mire ő mosolyogva indult el az utcán.  Út közben sokat beszélgettünk, ami eléggé ránk fért. Tisztáztunk mindent, amit csak kellet. Zayn kifogástalanul boldognak látszott, aminek a hatására én is feloldódtam. Fél úton hívott egy taxit, ami egyenesen a szálloda bejáratához vitt minket. Ahogy kiszálltam a kocsiból, egy szútós szempár fogadott.

- Amanda Lewis! -kezdte fegyelmezését. - Meg mondtam, hogy hívj! Hol a bánatban voltál? -Liam hangja egyre erősebb lett. Közvetlen mellette állt Louis aki Harry vállát ölelte át. Harry pedig ki mást szorongathatott volna, ha nem Elisát? Niall pedig Liam másik oldalán álldogált.

- Valami baj van? -a hátam mögül lépett elő Zayn, mire mindenki meghökkent. A legtöbben levegőt is elfelejtettek venni, egyedül Louis volt az aki rögtön kapcsolt és a vissza tért fiú nyakába ugrott.

- Zayn! -kapcsoltak a többiek is. - Hogy találtad meg? -kikerekedett szemmel kérdezte Liam.

- Mondtam, hogy nélküle nem megyek sehova. -mosolyogtam. -Igazából ő talált meg engem. 

A beszélgetés itt abba maradt, mivel mindenki Zayn-nel volt elfoglalva. A szálloda előtt vigyorgott mindenki, és talán Liam még sírt is, gondolom a megkönnyebbüléstől. Majd kapott Zayn egy alapos fejmosást, miszerint soha, de soha többet nem csinálhat ilyet. Ezt helyettem is megcsinálták a srácok. Mindenki boldogan, megkönnyebbülve tért vissza lakosztályába. Bizony, egy lakosztályunk volt! Már csak Zayn és én ácsorogtunk kint a halban, tanácstalanul.

- Ugye velem alszol? -tette fel kacéran a kérdését, miközben átölelt.

- Mivel megígérted, hogy soha többet nem hagysz el. -vigyorogtam, mire ő elnevette magát. Kikértük a kulcsunkat, majd elindultunk a lakosztályba. Még mielőtt nyugovóra térhettünk volna meg fürödtem, majd utánam Zayn is. Mind össze egy törülköző volt köré csavarva, mikor kijött a fürdő szobából. Csak a látványtól rögtön elaléltam, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezt Zayn tudomására adjam. Egy száll alsóban feküd mellém, amit már egyszer megtett. 

- Jól vagy? -húzta rám a közös takarónkat, majd szorosan magához húzott. 

- Ennél jobban nem is lehetnék. -mosolyogtam, mire Zayn csak még jobban magához húzott. 

- Jó éjt! -nyomott egy puszit az arcomra.

- Neked is! -pusziltam vissza, majd igyekeztem minél előbb elaludni. Már fél álomban lehettem amikor Zayn leheletét éreztem nyakamon.  

- Szeretlek. - súgta fülembe, és akkor csak ott feküdtem és nem értettem, miért történik ez velem.