~32.rész /Befejezés/

Na hát utoljára írok ide # úgy volt hogy Zayn szemszögéből lesz, de hát mégis csak a főszereplőnek kéne zárnia a blogot# :(( Minden kedves olvasómnak köszönök mindent! ha ti nem lennétek, most egy befejezetlen történet lenne itt ehelyett. Csodás hónapok voltak, amíg írhattam nektek. Minden egyes szót boldogan pötyögtem le. Nem bántam meg hogy bele kezdtem a történetbe, sőt, örülök hogy így döntöttem, mivel úgy érzem fejlődtem. Azt hiszem sok örömöt tudtam magamnak okozni az írással, és remélem nektek is :) Ezúttal is szeretném meg köszöni, hogy nem hagytatok magamra a történettel, sokat számít nekem az olvasók véleménye, hisz abból tudom min kell javítani, vagy mit kell úgy hagyni ahogy van :P Hálás vagyok mindenkinek, akár mennyire is csöpögősnek hangzik, de így van :D A befejező részről csak annyit, hogy Happy End lett, úgy ahogy sokan akartátok :) Úgy gondolom alakítottunk egy nagy családot, közösen, ami szerintem fantasztikus. <3 de hát ez is eljött, a búcsú. Még egyszer KÖSZÖNÖK MINDENT! <333
Természetesen nem hagyom abba a bloggerkedést, tevékenykedek még másik blogon :) ha szeretnétek még az írásomat olvasni ITT megtehetitek :) És páran írtátok, hogy szívesen meg ismerkednétek velem. Hát ennek sincs semmi akadálya :D mindössze annyit kell tennetek hogy,  Bejelöltök és rám írtok.

  Reggel nem először keltem arra, hogy szédülök és iszonyatos hányingerem van. Oldalra biccentettem a fejem, így tökéletes kilátás jutott Zayn-re, aki még édesen aludt. Csodálkozva néztem végig rajta újra és újra. Számtalanszor láttam már kócos haját, borostás arcát. Lassan másfél éve ébredek mellette minden reggel. Keze mellkasomon pihent, s védelmezően tartott maga mellet. Gyengéd csókot leheltem homlokára, majd megpróbáltam óvatosan kimászni karjai fogsága alól. Szerencsére Zayn olyan mélyen aludt, hogy észrevétlenül surranhattam ki közös háló szobánkból. Émelyegve botorkáltam el a fürdőszobáig, pont annyira volt időm hogy felhajtsam a wc ülőkét, abban a pillanatban előtört belőlem a tegnapi vacsora. Reflex szerűen kaptam a hajamhoz, annak érekében hogy ne okádjam le azt is. Ekkor megéreztem egy meleg kezet a derekamon.
- Jól vagy? -jött a hátam mögül érkező érdes hang. Mivel még mindig úton volt kifelé a rántott hús, nem tudtam válaszolni. Zayn segítő készen vette ki kezemből a hajam és helyettem ő tartotta azt, miközben gerincem vonalát simogatta. Pontosan tudta mit kell ilyenkor tennie, mivel nem először történik ez velem. Körülbelül tíz perces öklendezés után ki ürült a gyomrom, még mindig émelyegve töröltem meg számat, majd hátra fordultam Zayn-hez.
- Jobb már? -kérdezte aggódó pillantásokkal.
- Igen! Készítenél nekem egy teát? -ügyes kérésemmel próbáltam megszabadulni tőle.
- Persze! -hevesen bólogatott és egy hatalmas cuppanós puszit nyomott homlokomra. Megvártam még kimegy, majd gyorsan kutatni kezdtem a tükör alatti fiókokban. Már egy ideje folyamatosan rosszul vagyok és érzem hogy valami nincs rendben, ezért most rá vettem magam egy tesztre. Hamar megtaláltam a vészhelyzetre elrejtett kettő darab terhességi tesztet, ugyan is egyben nem bízok. Az első pozitív eredménye után ijedten kaptam magamhoz a másikat, aminek az előzőhöz hasonló lett az eredménye. A szívem kalimpálni kezdett és úgy éreztem szívinfarktust fogok kapni. Nem azért, mert nem örültem neki, hanem azért mert még nem álltam rá készen. Törökülésben gubbasztottam a fürdőszoba kellős közepén két darab pozitív terhességi teszttel a kezemben. Üveges tekintettel bámultam ki a fejemből, ajkaimra pedig akaratlanul is mosoly húzódott. A gondolatok cikáztak a fejemben, de egyiket se tudtam józan ésszel felfogni. Egy kisbaba. Az én fiam vagy lányom cseperedik a hasamban. A szememből forró, sós öröm könnyek kezdtek záporozni. Később elfogott a félelem. Hogy mondom el Zayn-nek? A gyomrom görcsbe rándult, mire én óvatosan vezettem le még lapos hasamra a kezem. Hónapok múlva kerekded pocakommal teszem majd ugyan ezt. Mi lesz, ha Zayn el akarja vetetni? Nem! Azt már nem! Ő a miénk, nem veheti el senki tőlem. Csak sokkal több rémes felvetés után nyugtattam meg magam, hogy Zayn talán még örülni is fog neki. Hatalmas erő feszítéssel tápászkodtam fel a földről és remegő térdekkel elindultam lefelé, a konyhába. Hátam mögé dugtam kezeim, amik erősen szorították a két tesztet, annyira erősen, hogy már csaknem ellilult tenyerem. Ahogy leértem Zayn szerencsétlenkedése fogadott.
- Bassza meg! -üvöltött, mivel leborult a földre az össze teafilter. Lehajolt, hogy össze szedje őket, majd újra a teafőzővel kezdett csatát vívni. Halkan sóhajtottam, ezzel erőt véve magamon. Zayn meghallotta sóhajom és mindent elhajítva a kezéből igyekezett felém.
- Mindjárt kész a tea, jelenleg fent áll egy kis probléma, de megoldom. -kezét derekam köré fonta, miközben nyakam tövére lehelt egy csókot.
- Beszélnünk kell. -remegve sütöttem le tekintetem. Zayn keze felfedezte az én kezeim, amik továbbra is a hátam mögött lapultak. Arca meglepett lett, s egyik kezét levezette derekamról. Elindultam a kanapé felé, ő pedig szorgalmasan követett engem. Óvatosan ereszkedtem le a puha üllő helyre, miközben biccentettem fejemmel Zayn-nek, hogy ő is üljön le. Ijedt arca megrémisztett ezért csak jobban féltem a bejelentéstől. 
- Baj van? -kérdezte miközben egyik kilógó tincsem fülem mögé simította. Remegve ráztam meg a fejem.
- Amanda, látom hogy nincs minden rendben, mondd már! -biztatott, s lopva hátam mögé próbált kukucskálni. Félve emeltem elő először a jobb kezemet. Remegő ujjaim szét nyitottam, így a szemben lévő fiú is szemügyre vehette a terhességi tesztet. Minden idegszálammal Zayn arcát figyeltem, remélve hogy le tudok róla valamit olvasni. 
- Ez már biztos? -elvette kezemből a tesztet, s végig simított combomon. Mély sóhajjal csúsztattam kezébe a másik eredményt is. A két teszt között cikázott a tekintete, amitől kezdtem még jobban megijedni. Tekintetem a combomon heverő kezére vándorolt és már bele kezdtem volna a magyarázkodásba de akkor Zayn hideg leheletét éreztem meg ajkaimon. Habozás nélkül tört be a számba, nyelvemért kutatva. Zayn mindig is jól oldotta a feszültséget, ezzel most sem volt probléma. Ajkaink elválása után egyenesen a szemembe nézett, ami megnyugtatott. Ajkaimba haraptam mire ő fülig érő mosollyal hajolt fülemhez. 
- Már vártam. -súgta fülembe, mire hevesebben kezdett verni a szívem. Az én ajkaim is mosolyra húzódtak a megkönnyebbüléstől.
- Örülsz neki? -hátrébb húztam a fejem, hogy teljes kilátás nyíljon Zayn-re.
- Viccelsz? Apa leszek! -vigyorodott el, miközben hasamra vezette kezét és végig simított rajta. Nem tudtam elrejteni zavartságom, hisz felfoghatatlan élményen megyek most keresztül. Szememből előtörtek a gyémánt szerű könnyek. Kezei lassan vándoroltak arcomhoz, és hüvelyk ujjával törölgetni kezdte a könnyeket. 
- Most miért sírsz? -kérdezte meglepődve. -Nem akarod? 
- Mindennél jobban akarom őt, csak félek. -sütöttem le újra tekintetem. 
- Mitől? -nem hagyta hogy kerüljem a szemkontaktust, államnál fogva hajtotta feljebb fejem.
- Attól hogy elhagysz. -valltam be szégyellősen. 
- Bolond vagy. -hitetlenkedve rázta meg fejét. -Meg ígértem, emlékszel? -féloldalas mosolyra húzta száját.Könnyektől csillogó szemeimmel kémleltem gyönyörű barna íriszét, ami magába szippantotta az elmém. -Mindennél jobban szeretlek titeket. -motyogta miközben a hasamat kémlelte. Zayn szavai erősen meg leptek, azt hittem ki fog akadni. 
- Hívom a srácokat. -hatalmas mosollyal az arcán állt fel a kanapáról a telefonért indulva.
- Ne! -ragadtam meg a csuklójánál fogva. - Majd ha teljesen biztos lesz. -suttogtam halkan. 
- Jogos. -húzta a száját, majd vissza huppant mellém a kanapéra. 
- Haragszol? -kérdeztem kissé félénken.
- Dehogy is! Csak még mindig nem tudom felfogni. -maga elé meredve morogta. - És tudod, egy gyerek nagy felelősség,  arról nem is beszélve hogy veled milyen nehéz báni. -az elején még komolyan a végét viszont már nevetve sikerült elmondania. 
- Így jártál. -dörgöltem az orra alá kuncogva, miközben vállára hajtottam a fejem.
- Még szerencse. -súgta fülembe érdes hangján amitől kirázott a hideg. - Basszus! Elfelejtettem a teát- kapott a fejéhez, mire én elnevettem magam.
- Hagyd! Ne szenvedj vele. -csitítottam.
- Előbb-utóbb meg kell tanuljam. -karolt át vállamnál.
- Isten őrizz! Ilyen nehéz feladatot nem akarok rád bízni. -háborodtam fel, persze csak viccből.
- Igazad van, majd felnő a gyerek sörön. -mosolygott rám gúnyosan. Abban a pillanatban elöntött a boldogság. Felhőtlenül boldog voltam, hiszen anyuka leszek, életem szerelme pedig apuka. A testem minden porcikája mosolygott, a szívem pedig kiugrani készült a helyéről. Ezt az érzést mostanában egyre többet érzem. Zayn erősen szorított magához. Éreztem ahogy az ő szíves is hevesen kalimpál a helyén. Beleszakad a szívem, akárhányszor vissza gondolok a végig szenvedett időkre. Viszont megérte, mert most itt vagyunk. Egymás karjai közt és egy igazi csodát várunk, ami már elkezdődött. Már nem csak a szavak és tettek fognak minket egy életre össze kötni, hanem egy hús vér ember, azaz gyerek is. A mi gyerekünk. Ekkor hallottam ahogy Zayn nagyokat sóhajt. Eltoltam magamtól, hogy meg nézhessem mi a baj. És láttam ahogy apró könnycseppek potyognak ki sorra szeméből.
- Te sírsz? -mosolyodtam el akaratom ellenére is.
- Nem, csak bele ment a hajad a szemembe. -törölgette meg arcát.

- Nem kell tagadni. -állítottam le kezeit. Zayn erre elmosolyodott, két tenyere közé vette arcom, és magához húzta. Ajkai perzselték enyéim.

- Szeretlek. -súgta bele csókunkba. 

The End

 Halihó! Most kivételesen nem rész hozok, hanem egy díjat amit nagyon szépen köszönök:  Sophie.xx-nek <3

 Szabályok:
1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
- Kata. Nem nagyon becéznek. :)


2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
- Little Things-en szoktam sírni általában :)) de ez hangulattól függ.

3. Félsz a sötétben?
-Nem.

4. Szerelmes vagy valakibe?
-Most nem.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
-Huh, hát egy program keretében kijutottunk Olaszországba, és meg ismerkedtem egy aranyos külföldi sráccal :)) amikor beszélgettünk egyszerűen befuccsolt az angol tudásom és makogtam össze vissza xdd
 
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
-Nem hiszem.

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
-ugyan olyan átlagos nap.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
-lehet..

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
-Nem érdekel hogy más mit gondol a zenei ízlésemről.

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
-Még most is xdd

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
- találkoznék az 1D-vel *o*
 
12. Szoktál álmodozni?
-oh, még mennyit. :)

 
13. Járnál Chace Crawforddal?
-Neem.
 
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
-Kettőt :)) egy nagyobb fiút és egy kisebb lányt :$

15. Adni vagy kapni jobb?
-mindkettő.

16. Titkom:
-Ha elmondom nem lesz titok.

17. Bakancslista: 
-Találkozni az 1D-vel.
- Go to London and New York.
 

Akiknek küldőm:



* ••Macy Claudia Morrow♥••
* Patricia Kossuth 
* Sophie Palmer 
* иσяιιcι. ★

~31.rész

  Sziasztok! először is:

BOLDOG SZÜLINAPOT HARRY-nek!

ez a rész nagyon rövid lett, azért, mert úgy tervezem holnap is hozok egy kicsit hosszabb részt, ami Zayn szemszögéből íródik :)) a rossz az egészben, hogy az lesz a befejező rész. Igen, ide is elértünk. Amanda és Zayn boldog, kell ennél több? Holnap még írok ezzel kapcsolatban, addig is jó olvasást ehhez a rövidke de(!!!) "szaftos" részhez :P mivel még sose írtam ilyet, nézzétek el hogy béna vagyok xdd azért  remélem tetszeni fog :)

DE mielőtt bele kezdenénk, szeretném meg köszönni a díjat Lili^^-nek 

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Írj 11 kérdést!
4. Küldd tovább 11 embernek!

1. Írj magadról 11 dolgot!
1. Most 7.-es vagyok.
2. Néha túlságosan is őrült vagyok.
3. Gitározni tanulok.
4. Directioner vagyok<3
5. Könnyen barátkozok.
6. Csak néhány olyan ember van az életemben akiben teljesen megbízok.
7. Mindig mosolygok :)
8. Szeretek énekelni, más kérdés hogy nem tudok.
9. Folyton nyüzsgök, nem bírok egy helyben ülni, mindig keresem a kalandot :P
10. Inkább nevetek, mit hogy bárki lássa rajtam ha baj van.
11. Karkötő és körömlakk mániás vagyok :D

2.Válaszolj 11 kérdésre!
1. Miért kezdtél írni? : Fogalmam sincs, ebben a dologban is ki akartam magam próbálni:)
2. Van példa képed? Ha igen ki? : Ezen még nem gondolkoztam, szerintem nincs.
3. Tél vagy nyár? : Nyár!! Utálom a telet! nem bírom a hideget, a havat és az esőt, egyszerűen rosszul vagyok tőle :P Legszívesebben azt szeretném ha mindig sütne a nap.
4. Gondolkoztál már azon hogy könyvet írj? : Nem, esetleg csak magamnak írosgatnék :))
5. Kedvenc zene? : Erre nem tudok válaszolni, mikor mi :P
6. Az új blogod neve, Édes kis semmiségek. Honnan jött a név? : Nem tudom, valami magyar nevet szerettem volna mindenképp, ezért ez lett.
7. Hányas tanuló vagy? : 4-5 rosszabb napokon 3.
8. Mi az álmod? : Hogy Amerikában éljek.
9. Mi ad ihletet egy-egy rész megírásához? : Néha csak egy dalszöveg.
10. Ha meg tehetnéd, újra kezdenéd az életed? : Nem, akkor miért güriztem ennyit? xd
11. Melyik blogoknak vagy rendszeres olvasója? :Nem sok blogot olvasok :S

3. Írj 11 kérdést! 
1. Hány éves vagy?
2. Directioner vagy?
3. Miért kezdtél a blogírásba?
4. Mi az, amit a legjobban utálsz?
5.Mit szeretnél a jövődben elérni?
6. Van valamilyen házi állatod? Ha igen milyen?
7. Bírod a hideget?
8. Kedvenc tantárgy?
9. Mennyi időt vesz igénybe egy rész megírása?
10. van példa képed?
11. Hova szeretnél mindenképp eljutni?

4. Küldd tovább 11 embernek!
11 embernek sajnos nem tudom, mivel nem olvasok annyi blogot. De itt egy pár:

MissLocsiFecsi

~ Justagirl. ~

ÉS még nincs vége :D kaptam egy ilyet is:

Amit nagyon nagyon nagyon szépen köszönök Zsófee Tóóth-nak! :)<3 

Na de a "hálálkodások után" nem is húznám tovább az idegrendszeretek! :P
Ui.: ti vagytok a legjobb olvasók!<3

 - Kedves utasaink! Meg kezdtük a leszállást! -szólalt meg a stewardes, mire felkaptam a fejem és fülig érő mosollyal vártam a landolást. Három nap telte el, mióta előkerült Zayn, és most úton vagyunk hazafelé. A vállamnak dőlve alszik a kimerült rossz fiú. Édesen szuszogott miközben megpróbáltam felkelteni. 
- Zayn! Kelj fel! meg érkeztünk. -suttogtam a fülébe miután sikeresen landolt a gépünk este nyolckor. Hunyorogva nyitotta ki a szemét és körbenézett, majd nyugodtan állapította meg, hogy végig aludta az egész utat. Sóhajtva kinyújtózkodott, majd felém fordította a fejét és egy csókot lehet ajkaimra. 
- Gyertek már! -szólt ránk Niall, mire mind ketten elmosolyodtunk. Miután leszálltunk a fém monstrumról, három taxit hívtunk ami a házunk előtt rakott ki minket. Liam boldogan nyitotta ki a bejárati ajtót, Niall pedig rögtön rárabolt a hűtőre, hamar lefagyott a mosoly az arcáról, mivel megállapította hogy nincs itthon kaja. Harry hősiesen rá vette magát, hogy elmegy Elisával bevásárolni, mire Louis akaratoskodva jelentette ki hogy ő is velük megy. Kicsit féltékeny Elisára mióta sülve-főve együtt van Harry-vel. Az elmúlt három nap gond mentesen telt, ami meglepő volt, mivel ezelőtt három órát is alig bírtunk ki kisebb össze szólalás nélkül. Beláttuk, hogy mind ketten megtörtünk a szerelem előtt. Tovább nem játszhatjuk el hogy utáljuk egymást. Voltak még bennem kételyek, afelől hogy Zayn mennyire gondolja komolyan, de a Los Angeles-i afférunk elég meggyőző volt. 
- Mutatni akarok valamit. -húztam be magam után Zayn a szobám ajtaján, mire az arcán kíváncsiság tükröződött. Leültettem az ágyam szélére, ami még izgatottabbá tette. 
- Na mutasd. -csapta össze kezeit, majd kíváncsi mosollyal kémlelni kezdett.
- Ne bízd el magad. -fintorogtam mivel tudtam már perverzségeken jár az esze, bár ezt nem lehetne ne félre érteni, mert a következő mozdulatommal lejjebb csúsztattam a nadrágom a csípőmön. Zayn kikerekedett szemekkel bámulta a kis bőrfelületet. Emlékeztek még a tetoválásomra? "Who changed my life..." Nos, mivel időm volt rá, és pontosan tudtam mi lesz a befejezése, így hát újra tű alá feküdtem, hogy rám varrják a négy betűs nevet.
- Ezt nem hiszem el. -húzott magához közelebb, hogy még jobban szemügyre vehesse. Mutató ujját lassan húzta végig a saját nevén. -Jól meg gondoltad? -nézett rám kérdően, mire én magabiztosan bólintottam. 
 - Soha nem voltam még semmiben ennyire biztos. -jelentettem ki. Zayn ajkai hatalmas mosolyra görbültek, megragadta a derekam és magához húzott. Egyenesen az ölébe érkeztem, ami hatására a pulzusom az egekbe szökkent. Zayn megcélozva a vállamat, óvatosan lehelt rá pár apró, finom csókot, később a nyakamat elérve. Érintésétől rázott a hideg, az egész testem bele remegett minden mozdulatába, ezáltal  diadalmas mosolyra kényszerítve a rosszfiút aki ezt nem hagyta annyiban, folytatta a kínzásom. Egyik kezem ösztönösen karolta át Zayn nyakát, a másik pedig felfedező útra indult a pólója alatt. Eközben a fiú sem lustálkodott, ajkai kíméletlenül zárták el enyéim. Nem siette el a dolgot, direkt "éheztetett". Lassan nyalta meg alsó ajkam bejutásért, mire én nem habozva beengedtem őt. Nyelve felkutatta enyémet, s azok ketten vad táncot kezdtek járni. Kíméletlenül lehelt egyre több tűzet csókunkba, ami később véres harccá fajult. A csata kellős közepén már hevesebben kezdtem gyűrögetni és rángatni pólója alját, ez őt rendszeres sóhajtásokra és mosolygásokra ösztönözte. Ki jelenthetjük: játszott velem. De ezt most nem bántam. Mint kiéheztetett tigris tepertem le az ágyra, mire ő egyetlen határozott mozdulattal fordított a helyzeten, így újra ő vette át az irányítást. Csak az a csók, el juttatott arra a pontra, hogy még többet akarjak.
- Mohó vagy. -súgta bele fülembe, miközben csókokkal hintette be testem.
- Te tehetsz róla. -ziháltam, mivel az egyenletes légzésről már nem lehetett beszélni. A mondatomra Zayn csak még gyengédebben, még idegtépőbben kezdte teljesíteni a feladatát. Vissza tért az arcomhoz. Egyenesen bele nézhettem gyönyörű barna szempárjaiba, ami mint valami örvény szippantott magába. Abban a szempárban égett a tűz és a vágy, amit én akartam eloltani. Mire észbe kaptam újra éreztem ajkait, amit ki akartam használni. Türelmetlenül tört be nyelvem szájába, rögtön a nyelvét keresve.  Beleharaptam alsó ajkába amit ő egy férfias morgással hálált. Zayn sóhajai egyre hangosabbak lettek, amit igyekeztem fölül szárnyalni, hisz nekem is meg kell hálálnom a "tetteit". Egyik kezével mellettem támasztotta magát a másikkal pedig gyengéden kutatott a pólóm alatt. Keze lejjebb vándorolt, s a nadrágomat kezdte rólam lehámozni. Az egész testem ívbe feszült és remegett, amit Zayn abban a pillanatban észre is vett.
- Nem muszáj ha nem akarod. -abba hagyott mindent, amit eddig csinált és újra feljebb mászott, hogy a szemembe nézhessen.
- Tudod jól mit akarok. -morogtam rá, mire ő egy kanos vigyort villantott.
- Nem, nem tudom, fejtsd ki kérlek. -meg próbált nyugodt lenni, de nem tudta elrejteni előlem heves zihálását, ami ha nem vigyázok hamarosan abba marad.
- Nem hagyhatod most abba. -nyafogtam.
- Nyugodj meg, nem is tudnám. -rabolt rá újra óvatosan a nyakamra apró nyomokat hagyva maga után. 
- Nem kell óvatosnak lenni. -böktem ki levegő hiányban szenvedve.
- Te kérted. -mordult fel. Újra a nadrágommal volt elfoglalva, amitől talán túl gyorsan szabadított meg. Közben én sem tétlenkedhettem, a pólóját kezdtem lehámozni róla. A látványtól teljesen leblokkoltam. Tátott szájjal néztem végig újra és újra kidolgozott felső testén. 
- Tetszik? -kérdezte egy perverz vigyorral, majd feljebb kúszott az ágyon. Nyeltem egy nagyott, miközben bólintottam. Zayn megpróbálta elterelni hasáról a figyelmem pár forró csókkal, s közben megszabadított pólómtól amit egyetlen mozdulattal hajított a földre, nem sok idő kellett, hogy a maradék ruhadarabok is erre a sorsra jussanak. A szerelem. Nem múlik el, nem csökken, nem változik át, nem lesz hidegebb. Ha nem látod, akkor is úgy érzed vele vagy, de legalább is benned van, ha otthagy, akkor is tudod, hogy szeret. Pedig lehet, hogy sohasem mondta ki, soha nem keresett, csak megtalált. Hagyd, hogy elkapjon az érzés, hogy magával vigyen.  Ne öld meg az érzést, ne fojtsd meg, ne akard korlátozni, egy pillanatra se. A szerelem törékeny, ezért vigyázni kell rá. És én most engedtem magamnak, hogy érezzem hogy szeret. Zayn ezt kifogástalanul megmutatta. Én meg csak hagytam, hagytam hogy lángra kapjon bennem a szerelem, ami azóta ég, mióta tudom, hogy szeretem őt.  Boldognak éreztem magam. Mert minden tökéletes. Igen így van, mert ez a pillanat most csak az enyém. Szerettem volna minél jobban magamba raktározni a pillanatot, viszont Zayn megnyugtatott afelől, hogy nem ez az utolsó ilyen esténk kettesben. Tiszta érzelem, s a tiszta szerelem keringett a levegőben. Miután  végig sodort rajtunk a kéj hulláma, mind ketten kifáradtan hullottunk le az ágyba, egymás mellé. Szemeim lecsukódtak, és próbáltam minél előbb vissza keveredni a földre, ahonnan Zayn elrabolt. Zihálva, fújtatva feküdtünk egymás mellet, el kellett telnie egy kis időnek ahhoz, hogy Zayn felé tudjak fordulni.
- Sajnálom. -zihálta fülembe.
- Ne sajnáld, nincs rá okod. -nyugtattam meg, miközben arcát kémleltem. Zayn egész testén csillogtak az izzadság cseppek, amit büszkén nézegettem, hisz azok miattam vannak rajta.
- Lehettem volna óvatosabb is. -bűnbánó tekintetét vetette rám.
- Be fejeznéd? Csodás voltál! -bújtam közelebb hozzá, hogy egy csókot lehelhessek ajkaira.
- Te hoztad ki belőlem. -súgta bele csókunkba.
- Kár hogy ehhez ennyi idő kellet. -most az én arcomra húzódott diadalmas mosoly. Zayn meglepődve húzta el fejét, a következő lendülettel pedig felült.
- Ezt hogy érted? -kérdezte meglepve. Erre elég volt oda nyújtanom elé karomat, ami még mindig bőséggel büszkélkedett a hegekben. Arcáról lehervadt az értetlen tekintet, s érzékenyen simított végig a bőrfelületen.
- Sajnálom. -suttogta újra bűnbánóan. 
- Már nincs mit sajnálni ezen. Minden meg oldódott. -ültem fel én is.
- Azért nem minden. - gyors mozdulattal húzott bele ölébe. Kíváncsian simítottam végén csupasz mellkasán. - Ugye nem gondolod hogy most már könnyű dolgod lesz? -vonta fel szemöldökét. 
- Reméltem, hogy hozod a formád. -vigyorogtam, mire ő csak kacsintott egyet. 
- Hosszú még az este. -morogta, s felnézett a falon kattogó órára ami még csak éjfelet mutatott.

~30.rész

Sziasztok! többen kértétek hogy még a hétvégén legyen új rész :)) ezért tádám! itt van :D remélem tetszeni, fog. Annyira nem hosszú, de az van benne amit akartatok :) jó olvasgatást!

 Magány. Ez a szó jellemezte minden percem. A vodkás üveg és az utolsó szál cigarettával gubbasztottam a földön. A hold volt az egyetlen fényforrás, az is elég gyéren ragyogott le rám. A gondolatok nem akartak meg szűnni bennem. Épp azon agyaltam, vajon mit csinálhat most Zayn, vajon gondol-e rám? A következő pillanatban elgurult előttem egy kavics, ekkor hallottam meg, hogy társaságra akadtam. Nem ijedtem meg, hirtelen akárkinek tudtam örülni. Nem néztem rá, csak hagytam hogy leüljön mellém. Alkohol és cigi szaga volt, de nem érdekelt, mert nekem is az lehetett. Egy sóhaj keretében foglalta el a helyét ő is a földön. Egy szót sem szól hozzám, mind ketten csak csöndben ültünk. Fogalmam sem volt miért ülhetett le mellém. Talán csak társaságra vágyott.

- Baj van? –törte meg a csöndet. A hangja nagyon mély és érdes volt.

- Elvesztettem. –remegő ajkaim közül csusszant ki az őszinte szavam. Nem tudom, hogy gondoltam ezt. Egy idegennek kellene magyarázkodnom?

- Nem vesztetted el. –a hangja teljesen megváltozott. Ezt a hangot ezer közül is felismertem volna. A szemem felcsillant. A testem ki egyenesedett, így megláthattam a holdfényben tökéletes arcát. Az arcot, amit már egy ideje csak az emlékeimben láthattam. Most előttem volt, egy karnyújtásnyira. Nem tudtam hinni a szememnek. Olyan volt mintha csak képzelődnék. Hirtelen azt hittem álmodom. De az előttem lévő arcon heverő mélybarna szemek perzselték a látásom. Szavakat még most sem találok arra az érzésre. Akkor, ott, abban a percben elszorult a torkom. A szemem könnybe lábadt. A hátam egy görbe ívbe feszült. A szívem dobját a lelkem hevesen verte, miközben a tüdőm köré egy szoros kötést font valami ördög. Lefagytam, újra indíthatatlanul. Bámultam az arcot, ami csak ugyan meglepett volt. Vággyal teli szeméből a boldogság fényei csillogtak. Mozdulatlan ajkára szomjaztam, de valósággal kővé dermedtem. Ekkor felemelte a kezét és lassan, gyengéden arcomra vezette. Nem ellenkeztem, hisz minek? Lehet, hogy most látom utoljára, szeretnék neki okot adni arra, hogy még egyszer ne hagyjon el. A puha kézre vezetettem a kezem, ami az arcomon pihent. Finoman simítottam rajta végig. Kicsit oldott a szorítás a tüdőmben, így nyugodtabban vehettem a levegőt. A szememből sorra potyogtak ki a gyöngyszemek.

Majd a derekamra csúsztatta még szabad kezét. Óvatosan húzott magához közelebb, amit csak ugyan szó nélkül hagytam. Már nem éreztem kellemetlennek a helyzetet, minden porcikám pezsgett. A vékony pólón keresztül összesimult a testünk. Abban a percben úrrá lett bennem a félelem. Kezemmel leemeltem derekamról karjait, amitől eléggé meglepődött.

- Amanda. –lehelte ajkai közül miközben hüvelyk ujjával letörölte könnyeim. Elég volt meghallanom a hangját, abban a pillanatban ragadtak magával az érzelmek. Mindent éreztem egyszerre. Dühöt, bánatot, örömöt, felettébb boldogságot, mind ennek hevében ragadtam meg a fiú tarkóját és ajkaimmal zártam el az övéit. Nem gondolkoztam, csak a pillanatnak éltem. Nyelve végig szántott alsó ajkamon bejutásért, habozás nélkül beengedtem. Még soha sem volt ilyen tűz, ennyi érzés, ennyi mondani való csókunkban. Ajkai perzseltek, mintha csók szomjúságban szenvedett volna. Mintha egész életében erre a csókra vágyott volna. Aztán új érzés kerekedett felül rajtam. A hatalmas szerelemből egyetlen másodperc alatt lett gyűlölet. Ajkaink szétválása után hatalmas pofont kevertem le Zayn-nek.

- Mi a franc? –kapott az arcához.

- Miért csináltad? Tényleg csak egy játék voltam neked? Tényleg csak bolondítottál? Tényleg nem szerettél? Mondd, mire volt ez jó? Miért kellett ezt tenned? Tudod min mentem keresztül? Tudod te, mit csináltál? Fel tudod fogni? –hadartam el az indulatszavaim, amit már rég meg akartam tenni.

- Amanda én… -dadogott ijedten és meglepve. – Nem voltál játék! Nem bolondítottalak, téged nem! Te vagy az egyetlen, akit nem!

- Akkor meg? Miért kellett elmenned? –könnyes szemekkel néztem rá értetlenül. Meg akartam tudni, mire volt ez neki jó.

- Nem akartalak kitenni ennek! –magyarázta.

- Micsoda?

- Nem akartalak megbántani, nem akartam hogy abba a helyzetbe kerülj amiben én vagyok. –miközben szavakat keresgélt, sűrűn vette a levegőt.

- Zayn! Tudod, hogy bármit megtennék érted! –tekintetemet az övébe fúrtam, hogy érezze mennyire komolyan gondolom a kijelentésem.

- Nem kell ezt mondanod. –megcsillant az arcán az a fél oldalas mosoly, amit annyira szerettem, és amit olyan rég nem láttam már arcán.

- igazad van, nem kell. De én mondom, mert így gondolom! Szerinted miért vagyok most itt? Szerinted mi a fenét keresek Los Angeles-ben éjjel, egy elhagyatott utcán? Zayn, meg ijesztettél! Először engem hagytál el, aztán eltűntél. Meg magyaráznád ezt?- szavakat halmoztam szavak hátára. Mindenre magyarázatot és okot akartam.

- Látod? Ezért nem megy. Mindent túl parázol.

- ZAYN! Hogy a fenébe ne paráznám túl azt ha eltűnsz! Tudod nekem TE fontos vagy! –már ordítottam a mondani valóm.

- Nem Amanda.. te fontosabb vagy nekem, ezért hagytalak el. Nem akartam, hogy te is oda kerülj ahova én. Nem szeretnélek kitenni annak, aminek én és a srácok nap mint nap megkell küzdenünk. A hírnévvel, a paparazzikkal. –magyarázta a magyarázhatatlant. Akkor jött a b terv, miszerint: mentsük a még menthetőt! A kapcsolatunknak nem lehet ennyivel vége. Akárhogy is az lenne a leglogikusabb.

- Amanda, hiányoztál! Én tényleg szeretlek téged! Hülye voltam, mert nem akartam be ismerni magamnak, hogy szerelmes vagyok. Igazság szerint sosem voltam még igazából szerelmes. De akkor jöttél te és minden megváltozott. –minden egyes szavát elhittem. Nem tudom, hogy naivságból vagy csak vágyból. De hittem neki, és ezen semmi és senki nem változtathat. Zayn újra közel húzott magához és nem kímélve engem, most ő tört ajkaimra. A tűz újra lángra kapott, mint pusztító tűzvész égetett végig mind kettőnk testén.

- Szeretlek! –súgta bele csókunkba. Akkor rá jöttem. Vannak dolgok amiket nem kell megmagyarázni, aminek nem kell okkal történnie. Egyszerűen csak élvezni kell. 

- Szeretlek! -nem tudtam én is suttogni, el kellett hogy toljam magamtól. A szemébe akartam mondani, amit meg is tettem. Rá jöttem, felesleges magyarázkodni, hisz a legszebb dolgok magyarázat nélkül történnek. A botrány fekete felhője szétfoszlott felettünk és bíztam benne, hogy mostantól örök napsütésben élünk majd. Viszont előbb, tisztáznunk kellett pár dolgot. Vagyis talán csak én voltam kíváncsi.

- Miért tűntél el? -kezdtem e kérdés záporom.

- Időre volt szükségem, és gondolkozni akartam. -mondta ki a teljesen egyértelmű választ. Ekkor nekem is gondolkoznom kellett, mit szeretnék még megtudni? minden ami fontos, azt már tudom. Szeret. Kell ennél több? Túlzás nélkül mondhatom, hogy nem. 

- Sajnálom. -két szép szemével ajándékozott meg. Mindent el akartam neki mondani, amiről ő még nem tudott. Pontosabban azt a 99, vagyis immár 100 napot, amit egymás nélkül éltünk át. Ekkor eszembe jutott a táskámban lapuló napló. Ennél jobban ki se jöhetett volna a pillanat, mivel abban aztán minden le van írva részletesen. Elő kotortam, majd egyszerűen a kezébe nyomtam. Zayn kíváncsian simított végig a könyvön, majd ki nyitotta azt. A sötétben nem lehetett látni a lapon heverő toll vonásokat, ezért fölpattant és arrébb kullogott egy lámpához. Újra láttam az egész testét. Tetőtől talpig végig mértem és megállapíthattam, hogy semmit nem változott külsőleg a fiú. Belsőleg ezt már nem lehetett elmondani. A lelkét mintha kicserélték volna. Zayn-ből elő tört az eddig titkolt énje. Ami tetszett. Én nem az elszállt popsztárba szerettem bele, én abba a különleges fiúba lettem szerelmes, aki ő valójában. Nem dobálózok csak úgy a szavakkal, főleg nem ezzel a szóval. De ez tagadhatatlan, Szeretem őt! Zayn kíváncsian olvasgatta a gyenge fény alatt a naplóm, amit igazából nem akartam neki odaadni, de lehet meg könnyíti most a dolgom.  Én is feltápászkodtam a földről, lassú léptekkel közelítettem meg az olvasó fiút, aki teljesen belemerült a könyvbe. Egyes részeknél hitetlenkedve rázta a fejét, máskor pedig fülig ért a szája. Másfél óra múlva emelte fel a fejét a naplóból. Összecsukta a bőrkötésű könyvet, majd karjait derekam köré fonta. Egymás szemébe meredve csattant el újabb csókunk, miközben a kezembe csúsztatta a naplót.

- Remélem Happy End lesz a vége! -mosolygott bele csókunkba.

- Csak rajtad múlik! -bele haraptam alsó ajkamba. Éreztem hogy csillog a szemem. A fájdalom nélkül járó tanulság értelmetlen, mert nem nyerhetünk semmit anélkül, hogy fel ne áldoznánk valamit. Nagyon sokáig tart, amíg az ember nem ért semmit. Aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy igazából mindent ért, csak nem akarja elfogadni. Ekkor újra eluralkodtak rajtam az érzelmek, szememből potyogni kezdtek a könnyek.

- Ssss! Ne sírj! -két keze közé fogta az arcom, majd hüvelyk ujjával letörölte a könnycseppeket.

- Nem akarlak elfeszíteni! 

- Nem fogsz! -nyugtatott meg.

- Ígérd meg! -zhiálva kérleltem.

- Meg ígérem! -mondta ki a várva várt mondatot, amin össze rándult a szívem és tudtom nélkül is hatalmas mosoly rándult az arcomra.

- Hihetetlen. -rázta meg a fejét, majd eltolt magától.

- Mi csoda? -kíváncsian pislákoltam utána.

- Nem emlékszem mikor beszéltem utoljára így egy lánnyal. - ahogy ki mondta ezt, rögtön tudtam különleges vagyok a szemében. Az örömöt, ami lángra kapott bennem nem tudtam leplezni. Mindent elárult a hatalmas mosolyom. Ha akartam se tudtam volna tagadni. 

- Fontos vagy nekem, akár mennyire is hihetetlen. -újra karja közé fogott, amitől még mindig ugyan úgy megrezzentem. 

- És mi lesz ezek után? mármint, gondolom most mi.. -kezdtem bele, de befejezni nem volt merszem.

- Igen, mi együtt vagyunk, mondd ki nyugodtan. Persze csak ha te is akarod. -mosolyodott el.

- Erre nem lehet nemet mondani. -daloltam vidáman. Az egész olyan film szerű volt. Álltunk egy utcában, valahol Los Angeles-be és nyálas szerelmi szálakat bogozgatunk. Őszintén szólva kicsit sem bántam a helyzetet. Jelenleg az egyetlen bizonyíték a végig szenvedett időkről, a hegek a karomon, mivel most minden annyira jónak tűnik. Minden rossz után jön valami jó. -ismerjük a mondást, amit most már kőbe lehetne vésni, mivel igaz. 

- A rajongók? -ugrott be hirtelen. - Mit fognak ehhez szólni?

- Amanda, ne foglalkozz már mindig mindennel! Meg oldom azt is, mint minden mást. -magabiztos kijelentésével bizonyította, hogy ő még mindig ugyan az a Zayn, akit legelőször meg ismertem. Amit iránta érzek feltétel nélküli. Ez nem más, mit a tiszta vágy. A régi porból lett álom, amikor még álmodtam arról, hogy Zayn tényleg szeret, harc után, de valóra vált. Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni azt a Zayn-t, aki örökösen csesztetett és megbántott. Igen, én még azt is szerettem amikor megbántott, hisz hogy tudnám bármiért is elítélni? 

- Menjünk haza, vagyis a szállodába. -kacsintott, majd ujjait az enyéimmel fűzte össze. Bólintottam, mire ő mosolyogva indult el az utcán.  Út közben sokat beszélgettünk, ami eléggé ránk fért. Tisztáztunk mindent, amit csak kellet. Zayn kifogástalanul boldognak látszott, aminek a hatására én is feloldódtam. Fél úton hívott egy taxit, ami egyenesen a szálloda bejáratához vitt minket. Ahogy kiszálltam a kocsiból, egy szútós szempár fogadott.

- Amanda Lewis! -kezdte fegyelmezését. - Meg mondtam, hogy hívj! Hol a bánatban voltál? -Liam hangja egyre erősebb lett. Közvetlen mellette állt Louis aki Harry vállát ölelte át. Harry pedig ki mást szorongathatott volna, ha nem Elisát? Niall pedig Liam másik oldalán álldogált.

- Valami baj van? -a hátam mögül lépett elő Zayn, mire mindenki meghökkent. A legtöbben levegőt is elfelejtettek venni, egyedül Louis volt az aki rögtön kapcsolt és a vissza tért fiú nyakába ugrott.

- Zayn! -kapcsoltak a többiek is. - Hogy találtad meg? -kikerekedett szemmel kérdezte Liam.

- Mondtam, hogy nélküle nem megyek sehova. -mosolyogtam. -Igazából ő talált meg engem. 

A beszélgetés itt abba maradt, mivel mindenki Zayn-nel volt elfoglalva. A szálloda előtt vigyorgott mindenki, és talán Liam még sírt is, gondolom a megkönnyebbüléstől. Majd kapott Zayn egy alapos fejmosást, miszerint soha, de soha többet nem csinálhat ilyet. Ezt helyettem is megcsinálták a srácok. Mindenki boldogan, megkönnyebbülve tért vissza lakosztályába. Bizony, egy lakosztályunk volt! Már csak Zayn és én ácsorogtunk kint a halban, tanácstalanul.

- Ugye velem alszol? -tette fel kacéran a kérdését, miközben átölelt.

- Mivel megígérted, hogy soha többet nem hagysz el. -vigyorogtam, mire ő elnevette magát. Kikértük a kulcsunkat, majd elindultunk a lakosztályba. Még mielőtt nyugovóra térhettünk volna meg fürödtem, majd utánam Zayn is. Mind össze egy törülköző volt köré csavarva, mikor kijött a fürdő szobából. Csak a látványtól rögtön elaléltam, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezt Zayn tudomására adjam. Egy száll alsóban feküd mellém, amit már egyszer megtett. 

- Jól vagy? -húzta rám a közös takarónkat, majd szorosan magához húzott. 

- Ennél jobban nem is lehetnék. -mosolyogtam, mire Zayn csak még jobban magához húzott. 

- Jó éjt! -nyomott egy puszit az arcomra.

- Neked is! -pusziltam vissza, majd igyekeztem minél előbb elaludni. Már fél álomban lehettem amikor Zayn leheletét éreztem nyakamon.  

- Szeretlek. - súgta fülembe, és akkor csak ott feküdtem és nem értettem, miért történik ez velem.

~29.rész

 Sziasztook! nagyon szépen köszönöm a komikat :)) meg is hoztam a 29. részt. a szokásos 20 komi és jön a kövi :)) jó olvasgatást!<3

Az utolsó könnycseppet elmorzsoltam a kanapén ülve. Addig Dave lecipelt két bőröndöt a kocsihoz. Nem tudom mit kezdtem volna Dave nélkül.. talán meghaltam volna. Ki tudja. A lényeg hogy a bajban számíthattam rá, nem számított hogy anno ott hagyott minket. Azon agyaltam, vajon hol lehet Zayn. Hogy fogjuk megtalálni? Mit fogok neki mondani? De egy dologban biztos voltam. Ha megtaláljuk, akkora pofont fogok neki adni, hogy kellő képen bánja meg hogy elment!

- Indulnunk kell! –jött be a Dave, miután kivitte a cuccokat.

Utolsó sóhaj, utolsó gondolat, mielőtt neki vágunk az útnak. Tudtam hogy nem lesz gyerek játék. Őrültség az egész. Azt se tudom hova megyünk, és fogalmam sem volt arról, hogy találjuk meg Zayn-t. Az utolsó gondolatom mégis az volt, hogy sikerülni fog.

Siettem ki a kocsihoz, hogy minél hamarabb a reptéren legyünk. Dave indította a motort és mint az őrült, száguldozni kezdett.

- Pontosan hová is megyünk?

- LA. –vágta rá a két betűt. A szemét egy pillanatra se vette le az úttestről. Még szerencse. Ha egy pillanatra is levette, karamboloznánk, az fix.

Hamar megérkeztünk a reptérre. Elisa már ott várt minket.

- Végre! Lekéssük a gépet –ordított ránk.

- Én is örülök neked. –fintorogtam. Majd egy gyors, de mégis szívből jövő ölelés után rohanni kezdtünk. Végig rohantunk az egész kifutó pályán. Olyasmi volt, mint egy film. Amikor rájönnek hogy még nincs minden veszve, és minden erejükkel azon vannak hogy rendbe hozzák a dolgokat. Lassított felvételben, rohadt jó nézhetett ki rohanásunk. Hirtelen gepárdnak éreztem magam, még sose futottam ilyen gyorsan. Úgy éreztem az életemért futok. Ha most lekésem a gépet, talán az utolsó lehetőségem is oda van.

Sikeresen elértük a lépcsőt, ami a gép bejáratához vezet. Az ajtóban álló stewardess már készült volna bezárni a fém monstrumon az utolsó bejáratot.

- VÁRJON! –kiáltottam torkom szakadtából. A kékruhás hölgy az utolsó pillanatba látott meg minket. Még Időben észre vett, így az ajtó nyitva maradt. Mind hárman egyszerre estünk be a gép belsejébe. Hatalmas kő esett le a szívemről. Elértük a gépet! Első lépés kipipálva! Lihegve huppantam le az első szabad helyre. Ami szerencsére az ablak mellett volt. Elisa közvetlen mellettem talált helyet.

- Kedves utasaink! Kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket! –kezdte a stewardess nő. Alig hallottam mit magyaráz, a szívem heves dobogása mellett alig lehetett hallani bármi mást. Aztán a mellettem üllő Elisára pillantottam. Mintha egy tükör lett volna mellettem. Pontosan ugyan azt csináltuk. A gép felszállt. Rég nem ültem már repülőn, el is felejtettem milyen érzés amikor elemelkedik a földtől és a levegőbe kerül. Bámulatos volt az ablakon keresztül nézni az egyre távolodó Londont. Gyönyörű volt. A felhők felé kerülve éreztem hogy megnyugszom. Valahogy újra volt bennem remény. Leírhatatlan érzés volt. Egész úton bámultam ki az ablakon és gondolkoztam..

Van, aki azt mondja a szerelem a legerősebb érzelem amit egy ember érezhet. Elveszi minden egyes sejtedet, elrabolja a lelked és belülről kifelé pusztít. Elveszi a józan eszed és hülyeségekre ösztönöz. Mi buta emberek bele esünk abba a hibába, hogy túl gondolunk mindent. Annyira egyszerű lenne a megoldás. Valójában ott van az orrunk előtt a helyes út. Rögtön Zayn után kellett volna mennem, hogy ne történjen ez meg. Én vagyok az egész miatt a hibás… Csurogtak a könnyek a szememből. Bár próbáltam nem feltűnően sírni, de van aki elől soha nem tudom elrejteni az érzelmeimet.

- Minden rendben lesz! –mondta halkan Elisa, miközben végig simított a vállamon.

- Annyira hülye vagyok! –háborodtam föl saját magamon.

- Hát ezzel nem vitatkozom! –kuncogott halkan. Próbáltam elengedni a fülem mellet. De csak még savanyúbb képet vágtam. Elisa a táskájában kezdett matatni, majd kivett belőle valamit és felém fordult.

- Figyelj, ezt elhoztam neked. –lassan, finoman mondta és felém nyújtotta a kis bőrkötésű noteszt. Össze rezzent minden egyes porcikám. A naplóm. Amiben le van írva December 16-tól március 10-ig minden. pontosan 99 nap. A mai nap még nem írtam bele. Nem is akartam. Úgy terveztem hogy az összes leírt fájdalmat, egyszerűen csak kidobom. Mintha a semmibe feledném a múltat, és tiszta lappal kezdenék mindent. Persze Elisa gondoskodott róla, hogy ne tegyem.

- Erről honnan tudsz? –elvettem a kezéből a naplót és mereven bámultam.

- Van olyan amit én ne tudnék veled kapcsolatban? –nézett rám amolyan „na ne nevettess” fejjel. Meg ráztam a fejem egy kisebb mosoly keretében, majd ki nyitottam a naplót. Az utolsó oldalon sikerült kinyitnom ahol ez állt:

„Elérkeztünk a 99. naphoz. Újabb 6 doboz cigaretta és 8 különféle alkoholt fogyasztottam ma. 2 vágás került a jobb csuklómra. A fal egy újabb vonallal büszkélkedik. Immár a 99. Dave ma megpróbált kihívni a szobámból, azzal az ürüggyel hogy 2 napja egy falatot sem ettem. Nem mentem ki. Annyiban egyeztünk meg, hogy lerakja az ajtó elé, és ha éhes leszek megeszem. Mint valami ki éheztetett vadállat raboltam rá a csirke mellre. De aztán elment az étvágyam mert rájöttem, hogy a te kedvenced is ez. Meg engedtem magamnak hogy átaludjam az éjszakát.”

Nem bírtam tovább olvasni. Szörnyű volt. Nem akartam vissza idézni a borzalmas emlékeket. Szerencsére már időm se lett volna rá, mivel a gépünk meg kezdte a leszállást. Nem tudom hogy mázlim volt, vagy valaki figyel rám oda fentről. Mert ha elkezdem olvasni a jegyzeteim, a gépen lennék öngyilkos. Gyorsan bevágtam a táskámba a naplót és keresztbe font lábbakkal vártam hogy földet érjünk.

- Sikeresen földet értünk! Köszönjük hogy minket választottak! –mondta be a stewardess, majd hangos taps vette kezdetét. Akkor jöttem rá hogy mostantól veszi kezdetét a kihívás. Meg kell találnunk Zayn-t! Jóval nyugodtabban szálltunk le a gépről  és sétáltunk a parkolóba, mint ahogy felfelé tettük. Elisa és Dave annyira nyugodt volt. Hát ezt rólam nem lehetett elmondani. A pulcsim ujját alig győztem húzgálni a karomon, hogy eltakarja a hegeket.

- Hívtad Liam-et? –tette fel a kérdést Elisa Dave felé.

- Igen! Azt mondta már itt van… -makogta idegesen. Szemükkel keresgélni kezdték a fel tűnő szépséget. Míg Elisa és Dave keresgélte Liam-et, az alatt én rögtön kiszúrtam. A fiú egy ezüst színű autónak támaszkodott. Napszemüveg volt rajta és a telefonját nézegette. Hirtelen valami melegség töltötte el a szívemet. Boldogság. Gyors lépésekkel indultam el Liam felé. Ekkor már ő is észre vett.  Leemelte napszemüvegét és zsebre rakta a telefonját. Ő is elindult felém. Úgy éreztem repülni fogok. Leírhatatlanul boldog voltam már Liam láttán is.

- Amanda! –nevette el magát, majd kitárta karjait.

- Szia Liam! –ugrottam a nyakába. Hosszas ölelkezésbe kezdtünk. Olyan volt mintha az apám karjai közt lennék. Liam a pótapám, és egyben egy nagyon jó barátom is.

- Hála az istennek! Jól vagy? –tolt el magától, hogy szemügyre vehessen.

- Már igen.. –motyogtam. Hatalmas mosoly ült az arcomra, na meg persze Liam ajkai is vigyorra rándultak. Leemeltem a karom a nyakai körül.

- Normális vagy? … - mereven nézett a csuklómra. Ekkor vettem észre hogy felhúzódott a pulcsim ujja.

- Ja ez… elestem.. –makogtam zavartan. Sose tudtam jól hazudni, ez most sem ment.

 Liam elborzongva kapott a karom után. Még feljebb tolta a pulcsim ujját a karomon. Még így se látszott minden seb. A karomon egy ép rész sem volt. Mindenhol vágások.

Némelyik még annyira friss volt, hogy elő buggyant a vérem. Még én is elszörnyülködtem magamon.

- Liam.. ez nem az aminek látszik.. én csak.. –próbáltam egy elfogadható magyarázatot adni a még vérző hegekre. – Ezt te nem értheted. –nyögtem ki végül, tudván, hogy úgyse tudok normálisabb magyarázatot találni.

- Én ne érteném? Édesem, 2 hónapon keresztül néztem, ahogy tönkre teszi magát Zayn. Hidd el meg értem. De ezt azért még ő sem csinálta. Belőled meg egyszerűen nem néztem volna ki hogy erre vagy képes. –mondta egyszerűen, miközben elengedte a karom és a testem mellé igazította.

- Nem csinálta ezt? De.. akkor miért tűnt el? –kérdeztem meghökkenve.

- Ő más úton tette tönkre magát. –nem mert a szemembe nézni. Megfagyott bennem a vér. Ekkor már mellettünk állt Dave és Elisa is.

- Hali Liam! –tárta szét karjait Elisa.

- Szia drága. –szólalt meg Liam bársonyos hangján aztán megölelte Elisát majd pacsiztak egyet Dave-el. Akkor kezdtem élvezni LA Verőfényes napsütését. A beton vissza verte magából azt az őrületes meleget amit a nap sugárzott belé. Annyira élveztem a meleget. A napot. 2 hónapja még csak friss levegőn sem voltam. Tehát jól esett kicsit a napsütés.

- Hol vannak a többiek? –tette fel a kérdést Dave.

- Louis és Niall Zayn-t keresi. Harry pedig intézi a banda ügyeit. –ecsetelte a helyzetet Liam.

- És most mi lesz? –kérdeztem bambán.

- Most az lesz, hogy Elisa itt marad a cuccokkal, nemsokára érte jön Harry. Dave te elmész a starbucks-ba, Niall és Louis majd ott fognak várni és együtt indultok keresni. Én pedig Amandával fogom keresni Zayn-t. Ez így lesz a legjobb. –Liam felvázolta a tervet.

- Oké! Akkor én indulok is! Sok szerencsét! Cső-cső! –Dave hamar felfogta, hogy mit kell tennie, és indult is. Csak elviharzott. Annyira tudatosnak tűnt. Sugárzott róla a maga biztosság. Reméltem, hogy tényleg tudja mit csinál. Tehát hárman maradtunk. Vagyis nem sokáig.

- Vigyázz rá! –figyelmeztette Elisa Liam-et. Nem értettem mit kell túl parázni a lelki állapotomat. Úgy éreztem ez csak az én problémám. Senki másé. Minden esetre Liam csak kacsintott egyet majd átkarol a vállamnál. Elisa magához húzta a három bőröndöt és feltette a napszemüvegét.

- Menjünk. –szólt Liam.

- Sok szerencsét! –ölelt meg utoljára Elisa. Aztán külön váltunk. El indultunk Liam-mel keresni Zayn-t. LA. Elég nagy város... Fogalmam se volt, hogy találjuk meg. Kóvályogtunk az utcákon. A fő utakat nem nagyon figyeltük, remélve, hogy Zayn talán csak magányra vágyott és egy elhagyatott helyen sétálgat a gondolataival. Minden reménytelen utca áthaladása után rémültebb lettem. Láttam egy csomó, boldog embert. Gyerekeket, ahogy játszanak. Felnőtteket, ahogy idegesen kapkodna ide-oda, a gyerek és a munka közt. De látszott hogy szeretik amit csinálnak. Szerelmes párokat. Akiket látva megszakadt a szívem. De egy párosításon különösen meg akadt a szemem. Épp egy csöndes, világos utcában keresgéltünk. Gyönyörű házak sorakoztak az út mellett. Dús, zöld pázsit terítette be a kerteket. Az öntöző rendszer 5 percenként kapcsolt be, egy kisebb zivatart zúdítva a növényekre. Az egyik ház előtt láttam meg őket. Egy barna, csípőig érő hajú, 18.éveit tölthető lány veszekedett egy 20 éves, sötét barna hajú dögös sráccal. Itt még csak messziről láttam őket. A hangjukat még nem hallottam, csak a heves hadonászást láttam. Figyelmesen követtem végig a mutogatásukat. Szemmel láthatóan szerették egymást. Csak ezt még ők se tudták. Aztán ahogy közelebb értünk, már hallottam a hangjukat.

- Hogy te mekkora egy idióta, egoista szemét vagy! –üvöltött a csaj. A megnyerő külsejű srác szemét forgatva jelezte, hogy nem érdekli. A lány csak egyre jobban mondta a magáét. A szavai egy morajba szűrődtek össze. Nem lehetett érteni mit mond. De ő csak mondta, és mondta. A fiú karba font kézzel nézte végig a lány kifakadását. Majd amikor megunta, egyszerű mozdulattal közelebb húzta magához és elhallgattatta egy csókkal. A lány már megnyugodva csókolt vissza. Majd egymás karjaiban heves csókcsatába kezdtek.

- Mintha csak titeket látnálak. –szólalt meg Liam., a szívbajt hozzva rám.

De csak sóhajtottam egyet. Mit meg adnék most azért hogy veszekedhessek Zayn-nel.

- Örülök, hogy észhez tértél. –zsebre dugott kézzel, mosolygott rám.

- Igen. Én is örülök. –motyogtam az orrom alá.

- Szeretnéd elmondani? –szinte olvasott a gondolataimban. Tudta, hogy szükségem van most valakire akivel ezt megbeszélhetem. Hát kaptam az ajánlaton és bele vágtam.

- Ugye te tudod miért ment el? –jó mondjuk túlzás hogy bele vágtam… de ezt a kérdést fel kellet tennem neki.

- Tudom. De ezt tőle kell megtudnod. –annyira nyugodt volt a hangja. Amikor Liam közelében vagyok, valahogy én is nyugodtabbnak érzem magam.

- Az utolsó esténken, minden jónak tűnt. Aztán elment. Amikor elment, elvitte magával a szívem. Összeomlottam. Utána akartam rohanni. De kérte hogy felejtsem el. Eleget akartam neki tenni. Nem bírtam ki a hiányát, így hát kezdetét vette az önpusztítás. 2 hónapig feküdtem az ágyamon, a saját vérem és a pia keverékében. Rászoktam a cigire és úgy néz ki a falam mint egy börtön fal. 99 strigula virít rajta. Érted? 99! És még csak fel se hívott. Annyira jól esett amikor írtál nekem! De aztán rájöttem, hogy ti is elvittetek belőlem egy darabot. Nem tudom miért kell nekem átmenni ezen. Én ezt nem akarom! Normális életet szeretnék! Egyszerű Londoni lány vagyok. Zayn meg szupersztár! Hogy is hihettem el, hogy kellenék neki… Nem a ti világotokba vagyok való -fakadtam ki magamból. Aztán elő buggyant a szememből a folyékony bánat. Liam csöndben, lehajtott fejjel sétált. Olyan volt mintha gondolkozna. Aztán megtorpant.

- Jajj ne sírj! –csitított. - hogy mondhatsz ilyet? Igen is hozzánk tartozol! A mi világunkban van a helyed! Azon belül is Zayn szívében! Ha egyszerű lány lennél Zayn nem figyelt volna fel rád. De ő mégis téged választott! Az hogy elhagyott, nem azért van mert nem szeret. Pont, hogy azért van mert Szeret! 99 nap hosszú idő. Te már pontosan eldöntöttél magadban mindent. És azért kell neked átmenni ezen, mert Zayn több millió lány közül téged választott. És te meg őt választottad. –szívhez szóló, önbizalom növelő, ösztönző monológja megérintett valahol bennem egy kis darabot. Valamit legbelül. Mintha a tudatom legmélyén én ezt tudtam volna. Bizsergést éreztem. Akkor rá jöttem, hogy Liam-nek igaza van.

- Köszönöm! –borultam a nyakába.

- Szeretlek téged te kis hülye! –mondta azon a lágy hangján, miközben végig simított a hátamon. Akkor egy pillanatra elhittem, hogy tényleg számítok nekik. Liam annyira édes volt ahogy segíteni próbált. De ő is tudta jól hogy ezt már csak Zayn tudja megoldani. Annyira meg akartam találni Zayn-t. Mindenhol őt láttam. Akár hova néztem, csak ő lebegett a szemem előtt. Kíváncsi voltam vajon a többiek, hol vannak, vagy előrébb jutottak-e már. De ha megtalálták volna Zayn-t már hívtak volna. Csöndben sétáltunk utcáról, utcára. A kemény betonon már kezdett szét menni az egyszerű torna cipőm. A nap már gyér sugarakban verődött ránk, ezzel szemben aremény még égett bennem. Liam minden zegzugba benézett, de semmi. A mindig tudatos fiú, most úgy tűnt, nem tudja mi legyen. Tehetetlen volt. Ebben az óriási városban, mi semmit nem tehetünk. De mi csak mentünk, mentünk pedig azt se tudtuk merre megyünk. Csak meg akartuk találni őt. Őszintén szólva azt reméltem Zayn majd egyszer csak belép a szállodájukba, ahol ott van Elisa és Harry. Ők hozzá kötözik egy székhez. Mi oda rohanunk. És addig pofozom Zayn ameddig nem mondd el mindent. Miért kell ezt csinálnia? A felgyülemlő stressz miatt, egyre erősebb kényszert érzetem afelől, hogy rá kell gyújtsak. De kőbe mertem volna vésni, hogy Liam nem hagyná. A nap ekkor már lenyugvóba volt. Egyre jobban kezdtem idegeskedni, mivel fél Los Angeles-t tűvétettük a szép fiúért. A nap egyre lejjebb kúszott. A házak mögül, pislákolt már csak a sárga napsugár. Aztán előjött az éjszaka sötét fátyla. Egyre keserűbb lett mindkettőnk arca. Épp egy parknál jártunk, amikor már végleg elfogyott minden erőnk. Kiválasztottunk egy tetszőleges padot. Mindketten sóhaj keretében ültünk le a padra. A fák közt, ezüstös színekben szűrődött át a hold fény. Ekkor vettem észre hogy teli hold van.

- Sajnálom. –törte meg a már kínos csendet Liam.

- Mi? Még nem adhatjuk fel! –annyira meglepődtem Liam egyetlen szaván, hogy zihálva kezdtem venni a levegőt.

- Haza kell mennünk. Este 10 van. A többiek már biztos aggódnak.

- A többiek Zayn-ért is aggódnak! Úgy ahogy én is! –össze fontam magam előtt a kezem. Ezzel is jelezni akartam hogy addig nem megyek sehova amíg meg nem találjuk Zayn-t. Liam szája mosolyra húzódott. Majd egy kicsit felnevetett.

- Te aztán tényleg makacs vagy. –előre dőlt, és rátámaszkodott a könyökével a térdére.

- Ja, nem viccelt Zayn. –motyogtam az orrom alá. Ezen csak még jobban elnevette magát.

- Na de most már tényleg menjünk. –össze csapta két tenyerét, majd felállt a padról.

Meredtem magam elé, üveges tekintettel. Nem akartam elhinni. Számomra felfoghatatlan volt, hogy még mindig nem került elő Zayn.

- Hahó! Amanda, menjünk! –integetett kezével a szemem előtt. Észre se vettem. Csak azon járt az agyam, hogy muszáj előkeríteni Zayn-t.

- Te egyáltalán nem félsz? Nem félsz, hogy nem fog elő kerülni? Mi lesz így a bandával? Mi lesz veletek? Mi lesz velünk? Mi lesz velem? –fel néztem Liam-re. Az arcát megvilágította a holdfény.

- De. Félek. De akkor is haza kell vigyelek. Pihenned kell.

- Pihentem eleget az elmúlt 2 hónapban. Ez a századik nap hogy nem látom Zayn-t. Nem fogok kibírni még egy éjszakát nélküle. –mondtam fapofával.

- Nem hagyhatlak itt egyedül. –teljesen komolyan mondta. Mintha fel se fogta volna mit mondtam az előbb.

- Liam! Kérlek! Bízz bennem!

- Nem arról van szó, hogy nem bízok benned. Csak nem szeretném ha hülyeséget csinálnál. –nem mert a szemembe nézni. Félre nézett. Az arca annyira bánatos volt. Mint aki mindjárt sír. – Most nincs itt Zayn hogy megvédjen. Nekem kell rád vigyáznom, és nem akarom hogy bajod essen. Féltelek. –mondta végül.

- Kérlek. –fogaimat össze szorítva, sziszegtem ki magamból. A síró görcs ott volt a torkomban. De erősnek kellett lennem. Liam lehajtotta a fejét és gondolkozott.

- De ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget! Ha bajban vagy azonnal hívj! –mutató ujját figyelmeztetésképpen emelte rám. Nem mondom hogy nagy lelkesedéssel, de végül engedett nekem. 

- Ígérem. –suttogtam. Liam bólintott, majd kezével bele borzolt a hajamba. Aztán elment. A pad mellett mind össze egyetlen egy lámpa pislákolt. Egyedül ültem a halvány fényben. Sőt szerintem az egész utcában egyedül voltam. Felhúztam a lábam. Térdeim közé temettem az arcom. Előtört a szememből a folyékony bánat. Bele se gondoltam, abba hogy feladjam. Szó se lehetett róla! Még mielőtt a gondolat alá kerültem volna felpattantam a padról és elindultam. De most nem Zayn-t kerestem, sokkal inkább megnyugvást, a sötét kis utcában. Közben elkalandoztak a gondolataim. Lepörgött előttem minden Zayn-nel kapcsolatos emlékem. A csókok, amiket adott, a gyönyörű percek. Az idegesítő titokzatossága és a rosszfiús beütése. Az érintése, az illata, mindene hiányzott. Szerettem volna neki kiönteni a szívem, hogy tudja mit jelent nekem ő igazából, amit eddig sajnos nem tehettem meg. Mászkáltam a sötétben, reményt keresgélve, de egyetlen szikráját sem találtam. Egyre elveszettebbnek éreztem magam. Nyugtatgathattam volna magam, azzal, hogy meg oldom. De nem tettem, mivel tudtam, hogy ezt képtelen vagyok megoldani. Minden porcikám őt kívánta. A szívem lángokban állt, a szemem pedig könnyben. Össze vissza mászkáltam a sötét utcában, amikor megláttam egy kis éjjel-nappali boltot. Nem mondom, hogy örültem neki, de nyugtató volt. Bizonytalanul léptem be a bolt ajtaján. Egy velem egyidős lány ácsorgott a pult mögött dohányozva. A szája vörösre kimázolva, 5 kiló vakolat és a hajában egy színes fejpánt. Olyan kisugárzása volt, mint aki a sarokról keveredett a pult mögé. Ettől függetlenül kedvesen mosolygott rám.

- Szia! Segíthetek? –két ujja közé fogta a cigarettát és lepöccintette a végéről a hamut.

- Szia! Igen, egy doboz cigit és egy üveg vodkát szeretnék. –hadartam el, miközben elő kotortam a zsebemből egy kis pénzt. A csaj benyúlt a pult aljába és elővett egy doboz cigit, aztán a polcon kotorászott vodkáért. Végül sikeresen biztosított számomra mind kettőt.

- Még valamit? –kérdezte rám se hederítve, mivel a számokat pötyögte be a pénztárgépbe. Szívesen mondtam volna hogy ŐT! Sőt, ordítottam volna a nevét. De valószínűleg kinevetne ha Zayn Malik után siránkoznék, azt hinné holmi rajongó vagyok.

- Nem köszönöm. –mondtam végül higgadtan. Kifizettem a piát és a cigit, majd kiviharoztam a boltból.