~26.rész

Sziasztoook! köszönöm a komikat!<3 annyira jól esnek még mindig :') itt az új rész :)) remélem tetszeni fog! jó olvasgatást! minimum 20 komi és hozom az új részt!<3

Korán reggel indultam el a semmibe. Csak mentem a szakadó hóesésben. Én sem tudtam merre megyek. Azt hiszem ezt én tudtam a legkevésbé. Vasárnap. Egyedül. Akkor merült fel bennem az első kérdés: Hol van Elisa?. Ijedtemben elcsúsztam a jeges beton úton és hátra vágódtam. A fejem hatalmas koppanással érkezett meg a patkára. A testem követte a példáját. Zuhantam a hófehér hó takaróba. A kezem letörni készült, mivel már teljesen megfagyott. A szemeim lecsukódtak. Tudtam hogy fel kéne kelljek. De nem ment. Egyszerűen nem ment. Egyetlen egy pulcsi, amit egyébként Zayn felejtett még otthon teljesen véletlenül, és a fekete póló, ami szintén Zayn-től származott és a farmer volt csak rajtam. Nem tudtam fel állni bármennyire is akartam volna. Meg akartam halni. A szemeim ugyan csukva voltak, de nem ájultam el. Mindent hallottam a mi körülöttem történik. Több járó-kelő elhaladt mellettem, le se sz@rva hogy épp megfagyni készülök. A buszok kipufogójának hangját is hallottam. Közben álmodoztam.. elképzeltem hogy most otthon a paplan alatt beszélgetünk Zayn-nel. Maga a gondolat is felemelő érzés volt. Bár tudtam hogy ezt elfelejthetem..

- Amanda! Istenem Ami! Hogy te mekkora idióta vagy! –hallottam egy női hangot. Amit ezer közül is meg ismernék, hisz majdnem olyan mint az enyém. Rögtön rájöttem hogy Elisa hangja az. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, legalább ő megmaradt nekem.

- Amanda az isten szerelmére kellj már fel innen! Megfagy a veséd! –ordított miközben megpróbált felrángatni a havas útról.

- Szeret. –csengett vissza a fülemben. Zayn mondta, és ezt írásban is meg erősítette.

- Igen! Szeret! De most fontosabb a veséd! Állj már fel! –veszekedett a fontossági listámmal. Most fontosabb számomra Zayn mint a vesém.. Majd két meleg kezet éreztem a derekamon és felültetett. A következő pillanatban a hátamra terítettek egy meleg valamit. Abban a pillanatban nem tudtam volna eldönteni mi történik. Persze most már tudom hogy egy kabát került rám. A szemeim is kinyíltak, és meg pillantottam Elisát. Iszonyatosan örültem neki, de ez semmit nem segített az állapotomon.

- Jól vagy? –makogta egy férfi hang. Zavaros volt, mivel Elisát láttam és férfi hang szólt hozzám. Aztán Dave bukkant fel a hátam mögül. Hirtelen vissza jött az az érzés hogy köpni-nyelni nem tudtam. Mind két testvérem velem volt a bajban. Kis örömök az életben érzés volt az egész.

- Hogy? –nagy erőlködés után ennyi jött ki a számon. Elisa és én ültünk a hóban Dave pedig dörzsölgette a hátam hogy ne fázzak ki, majd hirtelen felkapott az ölébe.

- Meg fogok halni. –motyogtam lágyan.

- Fejezd be! Nem fogsz! Haza viszünk. –förmedt rám Dave.

Akkor vettem észre a patkától nem messze parkoló autót. Nem tudtam eldönteni hogy kié a kocsi. De ügyesen következtettem rá hogy biztos a Dave-é. Elisa kinyitotta a hátsó ajtót és befektette az ülésre. Olyan volt mintha újra megtörténne velem az ami körülbelül két napja történt meg. Dave beült a volán mögé, Elisa meg szorosan mellém ült. Másra nem igazán emlékszem. Csak valami zene szólt a rádióban. Valami ismerős dallam. Sok idő kellett mire rá jöttem, hogy a One Thing szól a rádióban. Ahogy rájöttem rögtön kinyílt a szemem és teljesen jól voltam. Mintha nem is feküdtem volna 5-10 percet a hóban.

- Hangosítsd fel! –parancsoltam rá Dave-re, aki engedelmesen felcsavarta a hangerőt a rádión.

- A One Direction következő koncertje LA.-ben lesz! Majd 3 hónapja nem volt fellépésük, de most vissza térnek! A jegyek máris elkeltek. –lelkesen dalolta a rádióban beszélő női hang. Az első percben azt hittem szívrohamot kapok. Majd rájöttem, hogy feladtam. Nem rohanhatok utána. Meg kért rá. Nem mehetek oda hozzá LA.-ben, hogy Hello Zayn! Meglepetés!- valószínűleg el is küldene. Hisz ő megmondta. Meg mondta hogy felejtsem el. Töprengésemből a kocsi ajtó nyílása szakasztott ki. Kisszálltam a kocsiból és beviharoztunk a házba. Dave ráparancsolt a kanapéra, Elisa rögtön egy takaróért rohant és forró csokit készített. Majd gondosan bebugyolált és a kezembe nyomta a gőzölgő csészét.

- Köszönöm! –motyogtam halkan. – Hogy kerülsz ide? –fordultam Dave felé miközben bele kortyoltam a forró csokiba. Dave hosszasan mosolygott majd beszédre nyitotta ajkait.

- Ugyan olyan bolondok és szépek vagytok mint amikor itt hagytalak titeket. –vigyorgott.

Igen. Itt hagyott minket. Ezzel még számolnunk kell. Dave is leült a kanapéra mellém, Elisa pedig a kanapé szélén talált helyet.

- Én hívtam. Gondolom jól jön most  pár lelkesítő szó. –mosolygott Elisa és össze nézett Dave-el. Tehát ők tudják. Pedig el se olvashatták a levelet. Ez már előre meg volt beszélve. Mindenki tudta hogy elmennek a fiúk. Csak én nem. Nagyon elkeseredtem, szólhattak volna, legalább normálisan el tudtam volna búcsúzni Zayn-től.

- Mikor tudtad meg? –kérdeztem rekedtes hangon.

- Este szólt Zayn nekünk is. Rögtön össze pakoltak és hajnalban elmentek. Még este hívtam fel Dave-et, hogy jöjjön vissza Londonba. Tudtam hogy össze fogsz omlani. –ecsetelte a fájó tényeket.

- Mi lenne velem nélküled. –duruzsoltam furcsán. Dave meg csak mosolygott, ami idegesített.

- Mi van? –förmedtem rá, kizökkentve a vigyorgásából.

- Nem hiszem el. Te, aki mindig is furcsa, hullámzó lány voltál, és Zayn aki megtörhetetlen kemény fiú. Furcsa hogy így alakult mind ez. –makogta zavartan.

Értettem mit akar mondani, még ha ő kis se tudta fejezni magát. Arra célzott hogy nem minden napi volt a mi szerelmünk.

- Itt hagyott. –buggyant ki az első könnycsepp a szememből.

- Te is tudod hogy neked akar jót ezzel! –Elisa simított végig a hátamon.

- Itt hagyott. De te nem adod fel! –hangzottak el a bíztató szavak Dave szájából. Bár mennyire is meg akartam magam arról győzni hogy, igen is! Erős vagyok! Nem ment. Nem tudtam felállni és tovább lépni, nem is akartam.

- De. Fel adom. –nyögdécseltem a helytelen választ. Már akkor tudtam hogy ez rossz döntés lesz.

- Hülye vagy te lány.. nem irigylem kicsit sem Zayn-t. Annyit kellett egymásért küzdenetek. És most hagyod hogy el menjen? Hagyod hogy így legyen vége? Egyáltalán azt hagyod hogy vége legyen? Ugyan már Amanda. Nem ilyen vagy te. Egyáltalán megpróbáltál érte harcolni? El kell mennünk LA.-be. Mond meg neki hogy szükséged van rá és hogy nem tudod elfelejteni. –Dave hosszas monológja közben hevesen mutogatott, majdnem kiszúrta a szemem is. Erre a beszédre nem akartam reagálni. Tudtam hogy nem szabad fel adnom. De én mégis a szenvedést választottam.

~25.rész

Sziasztooook! először is köszönöm a komikat! :)) másodszor, így utólag is mindenkinek boldog karácsonyt! és kellemes ünnepeket :)) köszönöm a sok szívhez szóló kommentet! nagyon jól esik olvasgatni őket :))
Itt is van az új rész, remélem tetszeni fog! Őszintén megvallva a mostani nagy Alkonyat fanatikusságom miatt is írtam ezt a részt ilyenre. Úgy gondolom van egy kis hasonlóság az Alkonyat 2.részébe és ebben a fejezetben. nem sok, talán csak Zayn döntése hasonlít Edwardéhoz, de már az is valami :)) szerintem sokan nem erre számítottatok. Sokan várják hogy Amanda és Zayn össze jöjjenek. de hát már jól ismerjük Zayn-t, ebben a történetben. Hát egy nagy csavar lesz a blogtörténetében :)) jó olvasgatást!

Mindenki síri csöndben, szomorúan nézte végig a zokogásom. Zayn lassan ringatózni kezdett és a hátamat simogatta.

- Kérlek ne sírj! –suttogta halkan. Nem mert hangosan beszélni, mert az ő hangja is elcsuklott volna. Még szorosabban ölelt magához. Éreztem ahogy kicsordul az ő szeméből is egy könny csepp. Ekkor Liam tekintetével akadtam össze. Az arcáról bánat sugározott. Úgy látszott megszakadni készül a szíve. Nem értettem miért szomorú mindenki. Egymás vállán sírtunk Zayn-nel. Ezt soha sem gondoltam volna, hogy egyszer együtt fogok sírni Zayn-nel. Eddig mindig én sírtam. Bár ezt most is én kezdtem el. Zayn mindig olyan erősnek tűnt, most meg sír, és az idegesített a legjobban, hogy nem tudtam miért sír. Pár percig még ölelkeztünk Zayn-nel, majd kéz a kézben elindultunk felfelé a lépcsőn. A szobámban még nem volt bevetve az ágy, még látszott rajta hogy nem rég ketten aludtunk benne. Meg álltunk az ajtóm küszöbén. Csöndben ácsorogtunk kézen fogva. Végig futott bennem a gondolat, hogy sikerült. Végre boldog lehetnék, de én sírok. Boldog lehetnék mert Zayn-nel aludhattam, és most fogja a kezem. Egyáltalán nem úgy viselkedik velem mint „csak egy barát”-tal. Kijelenthetjük hogy boldog voltam!. De akkor mi a fenéért sírok? Lassan indultam el az ágy felé, Zayn pedig engedelmesen jött utánam. Erőtlenül hullottam az ágyba. Zayn is mellém vetette magát. Én a bal oldalamon Zayn pedig a jobb oldalán feküdt, így egymás szemébe tudtunk nézni. Még mindig össze volt kulcsolva a kezünk. Éreztem hogy valami nagy változás fog bekövetkezni az életünkben, de nem tudtam hogy mi. Csöndben feküdtünk az ágyon. Mind kettőnk szeme ki volt sírva. Zayn szemében gyönyörűen csillogtak a könnycseppek. Neki még ez is jól állt. Órákat töltöttünk így. Zayn szinte megállás nélkül dúdolgatott, vagy énekelte azt a dalt amit az előbb adott elő a srácokkal a nappaliban. Meg nyugtató volt a hangja. Biztonságban éreztem magam mellette. Annyira nyugtató volt mellette feküdni, fogni a kezét. Egyre jobban elnehezült a testem és már alig bírtam nyitva tartani a szemem.

- Szeretlek! –még hallottam ahogy Zayn lágyan a fülembe súgja. Aztán sötétség lett.

Másnap korán reggel ébredtem fel. Borús vasárnapi napra virradtam. A felhőkből ítélve nemsoká havazni fog. Amit már hiányoltam is így decemberben. Meg akartam fordulni hogy köszönhessek Zayn-nek. De ő nem volt az ágyban. Felültem hogy körül nézhessek a szobában, hátha megtalálom Zayn-t. De ő nem volt ott. Kikászálódtam az ágyból. Ekkor vettem észre hogy én megint úgy aludtam el hogy se fürdés, se átöltözés.

Ezért egyenesen a fürdőbe mentem. Levetettem magamról a tegnapi ruhám és beálltam a zuhanyzóba. Meg engedtem a meleg vizet ami párpillanat múlva égették a hátam. Jól esett a meleg zuhany alá. Ahogy végeztem a fürdőben csak egy törülközőt csavartam magamra és indultam vissza a szobámba. A szekrényben kutakodtam, amikor meg találtam Zayn egyik pólóját. Érdekesen vizsgáltam végig az egyszerű fekete pólót. Jól be volt fújva Zayn parfümével. Isteni illata volt az egyszerű szövet anyagú ruhadarabnak. És úgy döntöttem hogy azt veszem fel. Persze először magamra kaptam a fehér neműket, majd egy fehér csőszárú farmert és Zayn pólóját. Alig bírtam ki hogy ne szaglásszam folyton a pólót. Mikor végre befejeztem az illat begyűjtő akcióm egy kis levelet pillantottam meg. A fehér borítékon kéz írással állt a nevem. Ha már az én nevem állta rajta, gondoltam csak kinyithatom. Amit a következő öt másodperc után meg bántam.

„Jó reggelt drága Amanda!

Tudom, nehéz lesz ezután a levél után az elkövetkezendő kis időd, talán egy életre nyomot hagy benned. Ez attól függ mekkora helyet kaptam eddig a szívedben.

Most egy olyan oldalamat keltetted bennem újra életre, amit eddig azt hittem elveszett, hogy a hírnév kiölte belőlem. Te szerencsére rá ébresztettél arra hogy nem minden a pénz, a hírnév és a siker. El sem tudod képzelni mennyire nehéz most ezt nekem leírnom. Ezzel a döntésemmel pedig élnem egy borzadály lesz. De szeretlek téged, és ezt mind azért teszem hogy neked jó legyen!. Na akkor kezdjük is el a kőkemény igazságot, Csak hogy tudd, nem egyszer néztelek már ahogy alszol. Te tényleg azt gondolod hogy neked én többet jelentek mint te nekem? Te komolyan azt hiszed hogy nekem te nem vagy fontos? Vagy hogy én nem szeretlek?.. Bár fölösleges fel tennem már ezt a kérdést, úgyse kapok rá választ. De azért ezt még leírom neked. A mi esetünkben nem a lány szereti jobban a fiút. Pont hogy fordítva van. Te jelentesz nekem MINDENT! Épp ezért csinálom most ezt…Tudom hogy el rontottam sok mindent, hogy nem éreztettem ezt veled eléggé. Sajnálom! Nem voltam hozzá szokva hogy nekem kell megszereznem a lányt, hisz elég makacs természetű vagy. Próbáltam minél jobban „játszani” a mi kis játékunkat. Élveztem. Életem minden egyes perce egy csoda volt, amit veled töltöttem. Meg érte reggelente felkelni. Annyira élveztem amikor duzzogtál, megsértődtél és egyetlen csókommal újra életvidámmá tudtalak tenni. Legmerészebb álmomban se álmodtam volna, hogy valaha találok olyan lányt aki nem a hírnév és a pénz miatt szeret. Amikor meg ismertelek a buliban, amikor Dave ránk bízott titeket. Már akkor tudtam.. tudtam hogy te más vagy. Tudtam hogy te nem fogsz sikítva a nyakamba ugrani és autógrammot kérni. Téged meg kellet, hogy szerezzelek. Igaz, nem volt könnyű.. és most amikor sikerült volna, el kell mennem. Tudom milyen nehéz ez most neked. De hidd el, nekem nehezebb most ez! Te megváltoztattál. Köszönöm! Annyira szeretnék veled boldog lenni, annyira szeretnélek téged boldoggá tenni. De nem lehet.

Sajnálom hogy így kell elbúcsúznunk. A mi szerelmünk nem átlagos. De te nem tehetsz semmiről.Ennek így kell lennie. Elkell hogy hagyjalak. Nem tenne jót neked a társaságom. És nem hiszem el hogy leírom.. nyálasan hangzik már az egész levél, hát akkor miért ne írhatnám le még azt is, hogy: Nekem te fontosabb vagy mint én neked!!!! Te nem tudnál engem elhagyni. Viszont én képes vagyok rá. Ebből is látszik hogy én jobban szeretlek téged. Nem várom el tőled, hogy megértsd. Nem is kell ezt értened… Elég ha én szenvedek.. Amit tegnap hallottál számot, az a MI dalunk. A tied és az enyém, senki másé. Rólunk szól. Hagytam a szekrénybe egy pólómat, gondolom már rajtad van… és még hagytam az asztalon egy pendrive-ot, amin rajta van a dal. Remélem tetszik. Az utolsó emléked rólam. Ígérd meg nekem hogy kitörölsz az életedből teljesen! Amanda komolyan mondom felejts el engem és a srácokat! Lépj tovább. Legyél boldog valakivel. Menj vissza Amerikába, vagy akármi.. Csak ne gyere utánam! Ne keress meg! Ígérd meg! És cserében én is megígérek neked valamit. Most hallasz rólam utoljára. Le írtam amit érzek. Legyen ez elég. Te vagy az egyetlen aki ezt tudja. Csak te tudtál belőlem komoly érzéseket kiváltani. Veled voltam elsőnek és utoljára igazán szerelmes. Borzalmas lesz nélküled felkelni, borzasztó lesz hogy nem csókolhatlak meg. Hiányozni fogsz. Ne felejtsd el hogy nem te vagy a hibás! Te nem tehetsz semmiről!.. majd egyszer megérted.. Én mindig szerettelek és mindig szeretni foglak. Szeretlek Amanda Lewis! Te vagy az életem.. Sajnálom hogy így kellett alakulnia. Én sem akartam hogy ez legyen. Ebben a szar, elcseszett életben sok mindent meg kell tenni amit nem akarunk, de ezt most azért teszem hogy megóvjalak!

SZERETLEK!

Ui.: Kérlek Amanda! Felejts el! Megígérem most hallasz rólam utoljára.

 Kiesett a kezemből a lap. A finom papír mint egy tollpihe hullott le az asztalra. Kikerekedett szemekkel kapkodtam a levegőt. Igyekeztem nem el ájulni, mert tudtam hogy már nincs ki elvigyen a sürgősségire. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Csak egy dolog ment. A sírás. Az mindig megy ha Zayn-ről van szó. Patakokban folytak a könnyeim, ami már átáztatta a finom lapot. Újra és újra végig olvastam a levelet. Magamba roskadva rogytam le a földre. Térdre kényszeríttette a lelkem a testem. Elterültem a földön és igazán csak akkor kezdtem felfogni. Elment. Nincs többé. Azt kérte hogy felejtsem el. A fájdalom egyre erősebb lett bennem. Tudtam hogy vége. Nincs miért tovább élnem. Csak magamat tudtam okolni mindenért. Ha már az elején elmondom, hogy mit érzek iránta.. akkor talán nem megy el. Semmi konkrét oka nem volt arra hogy elhagyjon. Szerettem volna kirohanni a világból. Elmenni messzire, hogy senki ne lássa ahogy szenvedek. Zayn mind végig szeretett engem, és én is őt. Lehetetlen volt feldolgozni az érzést. Egy üres űr tátongott bennem, amit Zayn hagyott bennem magaután. Elment és vele együtt a szívem is. A lelkem sikított volna és Zayn után rohantam volna, bár nem tudom merre van. De az eszem azt diktálta, hogy teljesítsem Zayn utolsó kérését. Hagyjam el menni. Ezzel már csak az volt a probléma hogy ez teljesen lehetetlen.

 

~24.rész

Sziasztoook! most leírom nektek mit érzek miközben olvasgatom a komikat! :D egyszerűen fantasztikus! annyira jó látni hogy van értelme írni.. volt már sok blogom, egyik se volt túl sikeres.. amikor ezt a blogot elkezdtem úgy voltam vele h lesz vagy 3 olvasóm... ehhez képest elég sokan vagytok :D amit nagyon nagyon hálásan köszönök nektek! tudom nem nagyon szoktam írogatni a saját érzéseimről.. meg hát ritkán rakok fel új részeket :// bocsánat! de a suli korlátokhoz köt. remélem hogy ezentúl is rendszeresen benéztek hozzám :)) és amit még jobban remélek, hogy tetszeni is fog amit írok :D tudom sokan várjátok hogy Amanda és Zayn össze jöjjenek :)) nem árulok el semmit előre. (talán annyit hogy lesznek benne nagy fordulatok) na de nem is húzom tovább az időt :D itt a 24.-rész is :D jó olvasgatást hozzá! minimum 20 komi és jön a kövi ;)

- Meg foglak bántani.. annyiszor meg bántottalak már.. –újra lesütötte a tekintetét.

- De tudom hogy miért csináltad! .. hogy távol tarts magadtól.. hogy ne essek én is abba a helyzetbe amiben ti vagytok –magabiztosan indítottam a mondatom, de a végére csak elcsuklott a hangom.

- Már így is bajban vagyunk. A rajongók idegesek, több hónapja nem koncerteztünk. És csak rosszabb lesz a helyzet ha mi ketten.. tudod.. – szinte tapintani lehetett a hangjában a bánatot.

- Értem.. –hatalmas sóhaj hagyta el a számat.

Mind ketten hitetlenkedve bámultunk magunk elé. Hát ha nem is lehetünk együtt… legalább tudom hogy ő is szeretné. De én nem fogom fel adni! Ha kell harcolni fogok érte! Nehogy már pár millió sikítozó tini közénk álljon.. csak remélni tudtam, hogy leszek annyira erős hogy ne törjek össze. Eddig is kibírtam sok mindent..

Óvatosan álltam fel az ágyról, hiszen még cikázott a fejem és lüktetett a vér az ereimben. Bizonytalan lépéseket tettem a ajtó felé. Meg kapaszkodtam a kilincsben. A következő pillanatban már Zayn állt a hátam mögött és védelmezően fogta a derekam. Lesegített a lépcsőn és segített ki mászni a konyhába. Liam idegesen üldögélt a fotelben egy újságot szorongatva. Elisa egy kávét szürcsölgetett, Harry pedig a kanapén volt elterülve. Niall-t ugyan nem láttam, de tudtam hogy a közelbe van mert hallottam ahogy csámcsog.

- Jó reggelt! –szólaltam meg, amivel megtörtem a csöndet. Abban a pillanatban az összes szempár rám és a mögöttem álló Zayn-re szegeződött, aki még mindig fogta a derekam.

- Nektek is! Hogy vagy Ami? –Liam fel pattant a fotelből és felém igyekezet. Tüzetesen végig mért. A kezét a homlokomra rakta, majd miután meg állapította hogy lázam nincs, a csuklómat kezdte szorongatni a pulzusom méréséhez.

- Liam! Semmi bajom! –határozott lépést tettem hátra felé és a kezemet afféle „megadom magam” stílusban emeltem fel.

Liam egy érdekes arcot vágott felém, majd bele törődött a ténybe hogy nincs szükségem ápolásra ezért vállat vont és vissza ült a fotelbe.

- Liam miért fogdosod Zayn csaját? –Louis bukkant elő a semmiből.

Erre nem reagáltam semmit.. hagytam hogy valaki elmagyarázza neki.

- Ami tegnap elájult. –Liam a fotel szélére könyökölve ecsetelte a helyzetet.

- Oh csak nem volt annyira heves Zayn? –Harry kuncogott fel.

- Fogd be! Harold! –gúnyos pillantást vetett Harry felé Zayn.

A kezemet Zayn-ére vezettem, ami a derekamon pihent. Vagyis nem is pihent, mert bármelyik pillanatban készen volt hogy elkapjon, ha szükség lenne rá… Óvatosan meg simítottam, majd hátra néztem. Zayn is felém fordította a tekintetét. Ezzel akartam jelezni hogy hagyja

Harry-re a dolgot.. Zayn szexy-n meg köszörülte a torkát és sóhajtott egyet.

- Iszol egy kávét? –tette fel felém a kérdést segítő készen Zayn és egyik kezét leemelte derekamról.

- Nem köszönöm! –óvatosan ráztam meg a fejem. De ebbe is belém nyilallt a fájdalom. Össze ráncoltam az arcom és felszisszentem.

- Na jó.. most átöltözöl és beviszlek a kórházba. –aggódóan jelentette ki a tényt, hogy újra kórházba kerülök. Beletörődtem, mert tudtam hogy nincs más választásom. Zayn-nel az oldalamon elindultunk felfelé a lépcsőn.

- Mert amúgy terhes? Vagy mi a baj? –Harry újra bebizonyította hogy idióta. Nem bírta ki hogy ne kiáltson utánunk.. Hogy lennék terhes? ..

- Kussolsz! – Zayn gyorsan vissza fordult és már elindult volna Harry felé, ha nem kéne rám ennyire vigyázni.

- Jól van na haver! Tanulj meg védekezni! –Harry idegesen mutatott Zayn-re. Kiszorítottam magamból minden erőt hogy meg szorítsam Zayn kezét, azért, hogy még a gondolatot is felejtse el hogy oda menjen Harry-hez. Zayn vette a lapot. Újra mind két kezét a derekamra helyezte és felsegített a lépcsőn. A szobámig kísért.

- Innen megy egyedül? –tette fel a kérdést egy féloldalas mosollyal.

- Igen! Azt hiszem.. köszönöm! –akármilyen határozott akartam lenni, csak nyögdécselés sikerült.

Zayn egy zavarba hozott mosolyt villantott, aztán kisétált a szobámból.

Ekkor jöttem rá, hogy rajtra még mindig csak egy boxer van. Mit ne mondjak.. örömmel tanulmányoztam a teste látványát.. elég jó látvány volt. Minden erőmet össze szedve, amilyen gyorsan csak tudtam fel öltöztem, majd kiviharoztam a fürdőszobába. Meg próbáltam rendbe szedni magam. A hajamat egyszerű lófarokba fogtam, egy csőszárú fekete farmert és egy mélyvörös keresztes pólót vettem fel.

Ahogy végeztem a teendőkkel óvatosan lebicegtem a nappaliba.

Nem találtam lent senkit. Gondolom mindenki vissza feküdt még kicsit aludni.. Ekkor ránéztem az órára, ami délután kettőt mutatott.

Bele se mertem gondolni vajon előző éjszaka ki meddig volt fent..

- Mehetünk? –Zayn szaladt le a lépcsőn. A haja tökéletesen belőve, egy laza farmer volt rajta, az alsója természetesen ki látszott hátul.. és egy egyszerű laza fehér pólót kapott magára. A kanapéhoz rohant, ahol ott hevert az a tipikus „Zayn-es pulcsi” ami a végjegyévé vált. Felkapta magára, majd hozzám sietett.

- Kész vagy? –tette fel lazán a kérdést. Óvatosan bólintottam egyet, majd nagy levegőt vettem és kifújtam.

Zayn óvatosan a derekamra vezette a kezeit és elindultunk kifelé.

Ezt a pózt már kezdem megszokni… Mi után beszálltunk a fekete Rover-be, csak azon agyaltam vajon mit fognak velem csinálni a kórházban.. Minden bizonnyal csak egy egyszerű ellenőrzés.

- És most mi lesz? Mármint hogy fogjuk ki bírni? –Zayn törte meg a csendet a váratlan kérdésével.

- Mit hogy fogunk kibírni? –értetlenül fordítottam felé a fejem.

Ezen elnevette magát, majd egy kis gondolkodás múlva folytatta.

- Hát most hogy.. meg törtem előtted. –kezével a kormányt szorongatta és vádoló pillantásokat vetett rám. – Szóval így hogy mind ketten tudjuk hogy bejövünk a másiknak. –próbált határozottnak tűni, de már ismerem annyira hogy tudjam, most végleg megtört. Sikerült megtörjem a kemény fiút, és vállalja az érzéseit. Pillanatokig csak meredtem magam elé és értetlenül ráztam a fejem. Zayn száját megint halk nevetés hagyta el.

- Nem kell hogy válaszolj.. egyértelmű a válasz.. –hitetlenkedve rázta meg a fejét és a tekintetét az útra szegezte.

Ekkor hatalmas fékcsikorgással meg érkeztünk a kórház elé.

Zayn kiszállt és megkerülte a kocsit. Nekem is ajtót nyitott, majd kisegített a kocsiból. Karjai újra védelmező korlát ként fonódtak a derekam köré. Cél irányosan, lassú léptekkel haladtunk át a kórházon.

Majd amikor Zayn sikeresen meg találta Mrs.Cullen-t rögtön vizsgálgatni kezdett. Felírt pár gyógyszert amit egy héten keresztül kell szednem. Viszonylag hamar meg úsztuk ezt az ellenőrzést. Egy óra múlva már kifelé igyekeztünk. Beültünk a kocsiba, Zayn elfordította a slusszkulcsot és gyújtást adott a járgányra. Percekig csak ültünk egymás mellett szótlanul. A kinti hideghez képest kellemes volt ülni a meleg, fűtött autóban. Zayn-en látszott hogy latolgat valamit, talán azt hogy megtörje-e a csendet.

- Amanda.. –végül rá vette magát, a nevemmel kezdte a rosszul induló mondatát. Elfordítottam a fejem, a vállam fölött tudtam ránézni. Vártam hogy folytatja a mondatát, miközben az ujjammal rajzolgattam a párás ablaküvegre. Zayn csak mormogott, nem lehet érteni hogy mit mond. Talán nem is szavakat mormolt, hanem csak sóhajtott.

- Köszönöm! –ennyi csúszott ki a száján. Ez az egyetlen szó is remegve hullott ki két ajka közül. Kérdően néztem rá. Fogalmam se volt mit akart ezzel mondani. Itt csak én tartozok neki köszönettel. Leemeltem mutató ujjam az ablaküvegről és Zayn-felé néztem. Aki csak a fejét rázta, miközben az utat bámulta. Aztán kezdetét vette újból a kínos csend. Egy szívet sikerült firkálnom az üvegre, amin keresztül kicsit látszott a mellettünk elsuhanó város. A kocsi hatalmas kanyart vettbe és leállt a motor. Megérkeztünk a házunk elé. Zayn leemelte kezeit a kormányról, az ölébe fektette. Hatalmasat sóhajtott majd rám nézett. Pillanatokig csak nézegetett, aztán kiszállt a kocsiból. Megkerülte, majd nekem is ajtót nyitott. Kiszálltam én is, és szorosan egymás mellett sétáltunk be a házba. A nappaliban Harry és Elisa ücsörgött a kanapén és filmet néztek. Niall szokásához híven evett, Louis és Liam pedig gitározgatott. Egy gyönyörű számot játszottak, amit nem ismertem meg sehogy, akármennyire is rá akartam jönni hogy mi az. Zayn óvatosan csúsztatta a kezemhez az övét, majd ujjait összekulcsolta az enyémekkel. Aztán halk dúdolgatás csúszott ki a száján. Az a dal, amit Liam és Louis gitározott. Majd a dúdolgatás éneklésre váltott és bársonyos hangján végig énekelte a dalt. A címét még most se tudom. De arra rá jöttem hogy nem rég írták a srácok, és az elmúlt 2-3 hónapot foglalták benne össze. Minden benne volt. Az hogy Dave elhagyott minket, és hogy a srácok ennek a tragédiának köszönhetik mégis a boldogságit, mivel így kaptak meg minket. 

 Aztán jött a kanyargós utunk története köztem és Zayn közt. Akaratom ellenére is végig csorgott az arcomon az első könnycsepp, majd a következő.

- Sssssh! –csitított Zayn. Magához húzott, így a fejemet a vállára hajthattam. A könnyeim eláztatták a puha pólóját, amin fekete folt keletkezett a szempilla spirálom miatt. Az egész társaság hallgatott. Olyan volt, mintha tudnának valamit, valami szomorút, amit én nem tudok, és nem is tudhatok. Elisa szomorúan kémlelte Harry arcát, Harry pedig bús csókot nyomott Elisa ajkaira. Niall kezéből kiesett az ennivaló és a frissen felmosott padlóra hullott. Liam keze alig tudta már pengetni a gitár húrokat, olyan volt mintha elment volna a kedve az élettől is, aztán lehajtotta a fejét és össze szorította a szemeit. Louis is bánatosan pengette le a gitáron az akkordokat, de ő próbált erősnek tűnni. Zayn ajkai közül még mindig futottak a szavak. Bár alig tudta vissza tartani a könnyeit. Aztán újra és újra végig néztem mindenkin. A mindig vidám srácok, a tűzről pattant szerelmes pár.. most mindenki szomorú. Mintha vége lenne valaminek. Ekkor már alig láttam a könnyeimtől, csak a gyönyörű dalt halottam, ami újból felidézte az elmúlt időszakunkat. Zayn a ujjai lassan elváltak az enyéimtől, finoman végig simított a derekamon, majd ott megpihent. 

- Nem lesz semmi baj! -suttogta lágyan a fülembe, majd egy csókot nyomott a nyakamra. Vert a hideg. Éreztem finom leheletét a nyakamon. Hirtelen úgy éreztem magam mint egy temetésen. Túlságosan is elérzékenyültem.  

~23.rész

 Sziasztok! meg hoztam az új részt! köszönöm a komikat! <3 remélem tetszeni fog ez a rész is :)) jó olvasgatást! 20 komi és jön a kövi rész!

 Reggel napsütésre ébredtem, ami érdekes volt, Londonban, télen, nem igazán szokott sütni a nap. Minden esetre örültem neki. Zayn még nagyban aludt mellettem. Édesen szuszogott, néha néha még horkolt is. De egyáltalán nem zavart. Inkább csak még jobban belé zúgtam. Barna, szinte fekete haja, kócos volt, de mégis annyira tökéletes!  Éreztem az illatát, amiből próbáltam minél többet behabzsolni, hogy el raktározhassam azt az illatot. Aztán kikuszálódtam az ágyból és az ablakhoz siettem. Az egyszerű, fehér függönyt egy mozdulattal elhúztam, és annyi D-vitamint próbáltam begyűjteni a napsugarakból amennyit csak tudtam. Hátra néztem Zayn-re, aki még mindig édesdeden aludt. Hajszálai keszekuszán ágaskodtak, arc izmai nyugodtan pihentek. Fel sóhajtottam, hogy nem lehet az enyém.. bár örülök hogy legalább barátok vagyunk. Leültem az ágy szélére és csak bámultam Zayn tökéletes arcvonásait. Vajon álmodik valamit? És ha igen, akkor vajon mit? Ekkor a szempillái rebegni kezdtek és gyönyörű szempárjait pillantottam meg.

- Jól szórakozol? –kérdezte kómás hangon.

- Tökéletesen! –keserűséggel sóhajtottam, hisz tudtam, lehet most nézhetek utoljára így Zayn-re.. szemet fog neki szúrni hogy nekem ő nem csak barátként kellene.

- Most már mindig velem fogsz aludni? –alsó ajkamba haraptam. Kezem mókásan vándorolt a kócos hajába és belemarkoltam. Zayn fel ült, így egymással szemben ültünk török ülésben. Az arcán egy huncut mosoly villogott.

- Hát az attól függ. –a hangja mély és sexy lett, már nem hallatszott rajta hogy most kelt fel.

- Mitől? –még mindig játékos volt a hangom, de azért érdekelt a válasz.

- Nem érdekes. –nevet fordította el a fejét.

- Zayn! Mondd el! –kezemet a térdére csúsztattam.

Zayn a kezemre, majd egyenesen a szemembe nézett. Éreztem köztünk az elektromos áramot. A szemi igézőek voltak.

- Figyelj Amanda. Nem hiszem hogy jó lenne neked ha a híres Zayn Malik lenne a párod. –a hangja komolyra fordult.

- Mi? Zayn engem nem érdekel hogy sztár vagy! Én nem azért szeretlek! –kibuktak az igaz, szívből jövő szavak a számból. Zayn megrázta a fejét és elvigyorodott.

- Tudom. -vigyorgott. - De nem érted? –hitetlenkedve nézett rám újra. - Ha velem járnál, a rajongók zaklatnának és még kitudja milyen mocskos dolgok történnének.. –résnyire szűkült a szeme.

Ezt nem gondolhatja komolyan! Ez nem akadályozhat meg semmit.

- Nem érdekel! Tudod hogy nem bírom ki nélküled! –a torkomban volt a síró görcs.

- Ez nem ilyen egyszerű! –Zayn az ölébe nézett. Olyan volt mintha nem tudná elhinni mennyire szeretem őt.

- Te nem hiszel nekem.. –sütöttem le én is a tekintetem és elvettem Zayn térdéről a kezem. Az ölemben össze kulcsoltam a két kezem és azt kezdtem el figyelni.

- Nem tudok neked hinni! –mély, barna szemeivel a lelkemig nézett.

- Ezen mit nem lehet el hinni? –hitetlenkedve ráztam meg a fejem.

- Amanda, ne mondd nekem azt hogy te szeretsz, úgy hogy ennyire köcsög vagyok.. –a hangjában egy kis düh volt érezhető, de tudtam hogy nem rám dühös. Inkább a helyzetre.

- Nem díjazom azt a stílusodat, inkább ez a helyes megfogalmazás. –próbáltam diplomatikus lenni, bár tudtam hogy erre semmi szükség.

- Neked nem kéne engem szeretni.. te jobbat érdemelsz! –még mindig hitetlenkedve rázta meg a fejét. Hogy én? Jobbat? Nála? Nála nincs is jobb!

- Ezt te se mondhatod komolyan. –csak bámultam magam elé, mint egy idióta. Zayn azt hiszi én nem értem őt. Én meg azt hiszem hogy ő nem ért meg engem! Ez tényleg ennyire bonyolult lenne?

- Amanda jobb lenne ha mi nem lennénk jóban! –a hangja komoly volt, az arcából egy cseppnyi érzelmet se lehetett kiszűrni. Hát ez.. erre nem tudok mit mondani..

- Akkor miért kellett így magadba bolondítanod?–förmedtem rá.

Zayn csak elnevette magát. Ha nem kéne jóban lennünk, akkor miért csókolt meg? És miért aludt ma mellettem? Miért nem hagyott meghalni? Miért most szól? .. Annyi kérdésre akartam megtudni a választ.

- Amanda, én szeretnék veled lenni! Ha tudnád mennyire, de mennyire szeretnék.. –a hangja bánatos volt, de mégis annyira tökéletes.

- Akkor? Mi akadályoz meg téged benne?

~22.-rész

Sziasztook!! köszönöm a komikat! <3 itt is van 22.rész :)) remélem tetszeni fog! jó olvasgatást!
#minimum 20 komi után jön a kövi#
/nézzetek be ide is:http://afraiidtolove.blogspot.hu/

 Fehér fények ragyogtak mindenhol.  A kezemből áttetsző csövek lógtak ki. Egy pillanat alatt leesett hogy hol vagyok.. Egy kórházi ágyon feküdtem. Meg próbáltam vissza emlékezni hogyan is kerültem ide, de semmi se ugrott be.
- Amanda! Hallasz? –újra Zayn hanga csendül fel. A szemeim kinyíltak és megéreztem a korház szagot. Rögtön Zayn arcát láttam meg. Rémült volt, de mégis látszott rajta egy enyhe meg könnyebbülés. A kezemet szorította, ami nagyon fájt, de egy szót sem szóltam. Hatalmas boldogság töltött el akkor amikor megláttam hogy most is velem van.

- Zayn? –elfordítottam a fejem hogy meg állapíthassam tényleg ő van-e mellettem. És igen! Zayn alig egy ujjnyira volt tőlem.

- Igen Amanda én vagyok! –nyugtató hangon szólalt meg.

- Mi történt? –kuszán tettem fel a kérdést, hiszen nem emlékeztem tisztán.

- Annyira hülye voltam! látszott rajtad hogy nem vagy jól és.. -hadarta.

- Azt mondd már hogy mi történt! -sürgettem.

- Elájultál. -bűntudat sugárzott a hangjából.

 - És te meg mentettél? –éreztem hogy elpirulok.

- El is késhettem volna. Ami annyira sajnálom! –halkan mondta és végig simított a kezem, azon részén ahol nem lógtak csövek.

- Na akkor én most magatokra hagylak. –büszkén mosolyodott el a dokinő. Aki pont úgy nézet ki mint akit a kómám alatt láttam. Meg borzongtam, de talán csak véletlen egybe esés.. biztos az oxigén hiány miatt képzelődtem..

- Jól vagy? –Zayn arcán egy hatalmas mosoly ült.

- Azt hiszem. Igen! –halkan suttogtam és villantottam egy enyhe mosolyt. Megpróbáltam felülni, ami sikerült is. A testem merev, és még mindig forró volt.

- Basszus Ami! Annyira meg ijesztettél! –Zayn nem kímélve engem, magához ölelt. Nem bántam egy cseppet se.. vissza öleltem. Boldog voltam, mivel Zayn végre mutatott ki érzelmeket. Még ha ehhez kis híján meg is kellett halnom.. de megérte! Ekkor jött be az ajtón egy fekete hajú ápoló nő.

- Haza viheted! –közölte flegmán Zayn-el és a kezébe nyomott egy papírt. Zayn aláírta. Engem leválasztottak a gépekről, még végeztek rajtam pár vizsgálatot és megállapították hogy nincs semmi bajom.

- Miért flegmáskodott veled az ápoló nő? –tettem fel a kérdést miközben kifelé sétáltunk.

- Nem érdekes! –Zayn elnevette magát és a derekamnál fogva átölelt.

- Amanda! –ugrott a nyakamba Liam.

- Hékás! Óvatosan! –Zayn fenyegető tekintettel szólt rá Liam-re.

Zayn annyira védelmező volt.. Meg lepődtem rajta hogy így viselkedik, mert mindig annyira utálatos velem. Most meg hirtelen olyan, mintha az élete árán is megmentene..

Liam a figyelmeztetés miatt kicsit óvatosabban ölelt magához.

- Annyira meg ijesztettél! –kicsit eltolt magától, hogy szemügyre vehessen. Éreztem hogy fal fehér vagyok még mindig és az ereimben a vér őrült sebességgel száguldozik. De nem foglalkoztam vele, addig nem amíg itt vannak nekem a srácok. Liam apai tekintettel nézett rám. Hirtelen eszembe jutott az apám.. milyen fontos lehetek neki ha még fel se hív.. Liam ezt a hiányt is pótolta bennem.

- Hé csajszi! –intett Niall. Imádtam a mosolyát.. Felém lépett, próbálta adni a félénk srácot. De én nem akartam játszadozni. Határozottan öleltem magamhoz. Az ölelésünk hosszú percekig húzódott.

Zayn idegesen toporgott a hátunk mögött. Köhécselt, sóhajtozott. Persze ez arra ment ki hogy vegyem észre hogy ő is ott van. Hát hogy ne vehetném észre azt a tökéletes testét mögöttem?

- Jó elég lesz! –Niall-t eltolta tőlem és vágyakozó tekintetével jutalmazott meg. Hát ellen lehet állni neki? Zayn óvatosan a derekam köré fonta karjait és közelebb húzott magához. Én szorosan átöleltem.

- Köszönöm! –halkan suttogtam a fülébe. Már másodjára mentette meg az életem.

- Ami.. ne viccelj már! –hitetlenkedve nevette el magát- Érted bármit! –halkan, szinte lehelve mondta ki és végig simított az arcomon.

A gyomromban életre keltek a kis szárnyasok és a szívem gyorsabban kezdett dobogni. Értem bármit? Hát ez elgondolkodtatót.. de nem nagyon volt időm a gondolkodásra.

- Menjünk! –rám mosolygott azzal az irtó sexy ajkaival, majd mind a négyen elindultunk kifelé. Mondjuk az túlzás hogy elindultunk.. inkább meg próbáltunk.. ugyan is a kórházból kifelé vezető út alatt nem egyszer hoztam rá a szívbajt újra és újra a srácokra. Meg-meg inogtak a lábaim, ezzel a padlóra küldve magam. Hát még nem voltam a legjobb állapotomban… Amikor végre ki sikerült érni a kocsihoz, Liam a volán mögé ült, Zayn beült velem hátra, Niall pedig az anyós ülésről nézhette végig ahogy párszor elszédülök és Zayn ölébe hullok. Pocsékul éreztem magam.. de Zayn, értelmet adott a rosszul létemnek is.

Liam óvatosan parkolt be a házunk elé. Már valahogy a saját lábamon jutottam be a ház bejárati ajtaján. De az emeletre Zayn cipelt fel.

- Át tudsz öltözni? –szemében volt egy kis remény, hogy hátha abban is segítség kell nekem.. de ezt szerintem meg oldom egyedül is.

- Nem! Köszönöm! –a hangomból kilehetett szűrni egy enyhe nevetést.

Villám gyorsan át vettem a pizsamám, nem foglalkoztam vele hogy még nem is fürödtem. Örültem hogy ágyban lehetek. Forró testem tollpihe ként hullt le a puha ágyba. A szemeim könnyen lecsukódtak. Már az elalvás határán voltam, amikor meg hallottam ahogy kinyílik az ajtó.

Halk, léptek közeledtek az ágyam felé. A huzat által felém sodorta a levegő az illatot, Zayn illatát. Még mindig csukva volt a szemem, és úgy mosolyogtam. Zayn minden bizonnyal azt hitte már alszok. Ezért kifelé vette az irányt.

- Nem alszom! –motyogtam.

Zayn halkan pisszegett egyet, de nem amolyan lepisszegés félét.. hanem inkább afféle boldog Chh –nek hallatszott. Újra az ágyam felé sétált, de ezúttal le is ült annak szélére. Óvatosan, érzékkel végig simított a testemen. Érintésétől kirázott a hideg.Majd mintha csak gondolt volna egyet mellém bújt az ágyba. Fogalmam sem volt arról minek köszönhetem azt hogy mellém feküdt. De nagyon élveztem! A francia ágyamon bőven volt hely mind kettőnknek, és a takarómból is jutott Zayn-nek, akin mind össze egy boxer volt. Nem tudom minek köszönhetem ezt a csodát.. Én a bal oldalamon, Zayn pedig a jobb oldalán feküdt, így egymással szemben voltunk. Keze össze kulcsolódott az enyémmel. Csak halványan szűrődött be az ablakon keresztül a hold fény, de így is tökéletesen láttam csillogó szempárját.

- Ugye nem gondoltad hogy ezek után egy percre is magadra hagylak? –halkan, suttogta egy halvány mosoly keretében.

- Tudok magamra vigyázni! -fintorogtam.

- Hát az utóbbi húzásaidból nem ez derült ki! –gúnyosan nevette el magát. Tudod mit? .. nem érdekel.. nem érdekel milyen módon, és hogy van mellettem Zayn.. a lényeg hogy itt van! És nem engedem el!

- Mostantól veled alszok! Ha nem bánod.. vagy ha bánod akkor is! Mert még megint elájulsz nekem.. és akkor bele se merek gondolni mit csinálnék.. –Zayn ezt úgy mondta, mintha kicsit magával beszélné meg hogy osztozom-e vele az ágyamon vagy sem.

A remény szikrája lobogott a szememben. Azt remélem most végre meg törik, megtörik és egymás karjaiban alszunk el, holnap pedig már egy pár ként ébredünk fel.

- Zayn nem értelek. –magam elé bámultam és valami magyarázatot vártam.

- Egy jó barát sose hagyja cserben a másikat!  -büszkén jelentette ki.

Jó barát.. a szívem szakadt meg ezt hallva.

- Jó barát? –próbáltam barátságosan kérdezni, de a kérdés végénél csak elcsuklott a hangom.

- Gondolom nem lenne baj ha barátok lennénk.. –a hangja most olyan más volt.. más volt mint általában.. érdes, rekedt hangon szólt hozzám.

- Ja, persze! Legyünk csak barátok.. –a „csak” szónál nem kicsit vert a szívem.. Zayn sóhajtásaiból ki lehetett szűrni a bánatot..

- Megint meg bántottalak. –nem mert a szemembe nézni, inkább csak össze kulcsolt kezeinket nézte. Én nem válaszoltam, csak sóhajtottam egyet. Amit ebből rögtön ki következtettem: Zayn többet nem fog úgy hozzám érni mint férfi a nőhöz.. már csak a barátja leszek.. már szinte meg bántam, hogy egyáltalán reménykedni próbáltam.. de még Dave mondta mindig nekem : „ne bánd meg azokat a dolgokat amik egyszer mosolyt csaltak az arcodra!” talán ezt az egyetlen dolgot fogadtam meg.. úgy ahogy.. ekkor vettem észre hogy Zayn már alszik. Halkan szuszogott, és mosolygott. Biztos valami szépet álmodott.. Lassacskán én is el aludtam. Bár irtó nehezen! Hát hogy tudnék úgy aludni hogy maga a megtestesült tökéletesség fekszik mellettem? De még mindig rajtam volt a nyoma hogy nem rég eszméletlenül feküdtem.. ezért hamar el aludtam.

~21.-rész

Sziasztook! Nagyon hálás vagyok a sok olvasónak és kommentelőknek! itt a 21.-rész :)) remélem tetszeni fog! 10-15 komi után jön a kövi rész :)) jó olvasgatást!

 Azt hittem meg haltam. A halál kellemes és nyugtató. Minden annyira békés. Semmi bonyodalom, semmi baj nincs. Eddig biztos voltam benne hogy pokolra jutok.. de szerintem a mennyország kapui előtt voltam.

A felhők fölött, egy hatalmas arany kapu előtt. Amikor a kapu előtt álló, kedves, gyönyörű búzaszőke hajú, a 30 éveit tölthető, nő nyúlt a kezem után. Kedvesen pillantott rám, majd isten tudja honnan, talán a felhők közül lépet közénk Zayn. A nő a kezemet Zayn-nek adta át. Zayn köszönete jeléül bólintott és besétált velem a kapun, ahonnan vakító fehérség világított.

*Zayn szemszöge*

Amanda arca tűz piros volt. A szeme pedig egyre gyakrabban csukódott le több másodpercre. Totál meg ijesztett! Majd a térdei meg rogytak és a földre borult. Szerencsére még időben el sikerült kapnom.

- Amanda! Ami! AMI! Kérlek mondj valamit! AMANDA! –a torkom összeszorult, a szívem pedig hevesen vert. Amanda a karjaimban feküdt, ájultan. Nem tudtam mit csináljak. Eddig mindig próbáltam erős, határozott srácnak tűnni. De most, nagyon meg ijedtem és már a pánik kerülgetett.

- Úristen mi történt? –Liam rohant le a lépcsőn. Nem tudtam hogy ő

is itthon maradt..

- Erre most nincs idő! Itt a kocsi kulcs! –kikotortam a zsebemből a kulcsot és Liam kezébe nyomtam. Liam gyorsan levette a zakómat a fogasról és Amandára terítette. Az ölemben vittem ki a kocsihoz és befektettem a hátsó ülésre és beültem mellé. Liam padló gázzal sietett a sürgősségire.. lehet okosabb lett volna a mentőt hívni.. de arra egyszerűen már nem volt idő. Iszonyatosan aggódtam! Soha semmi nem rázott meg eddig így! Amandát rettenetesen féltettem. A kocsi hatalmas  fék csikorgással kanyarodott be a kórház elé. Amandát rögtön kivettem a kocsiból és rohantam fel vele a sürgősségi osztályra.

- Úristen anya! Az ott Zayn Malik! –ordította egy kislány akit pont akkor toltak be hordágyon. Meg szakadt a szívem. Ekkor vettem észre hogy mindenki engem bámul és az ölemben lévő Amandát. Liam segítőkészen rohant utánam. Az épület 3. emeletén lévő sürgősségi osztályon alig szállingózott pár ember. Aminek örültem, legalább Ami hamar sorra kerül. Amandát én személyesen fektettem le egy kórházi ágyra. Szörnyű volt.. Az ápoló nők azonnal lélegeztető gépre rakták és infúziót vezettek be neki. Borzalmas volt látni ahogy fal fehéren, eszmélet vesztve fekszik gépekre kötve. A kezét nem engedhettem el. Az képtelenség hogy egy pillanatra is itt hagyjam! Semmi másra nem vágytam jobban, minthogy lássam újra kipirult arcát, ahogy zavarba tudom hozni, ahogy mosolyog amikor ideges.. és a boldog percek, amiket átéltünk már párszor együtt. Annál nincs jobb dolog. Ekkor jöttem rá hogy tiszta érzelgős vagyok.. Pff.. mit ki nem tudnak belőlem hozni a nők.. ez nem fair..

- Maga ki mehet! –kacér tekintettel nézett rám egy fekete hajú ápoló nő.

- Nem! Itt maradok mellette! –fintorogtam. Még hogy kimenjek.. esélytelen.

- Itt unatkozni fog. –próbálkozott az ápolónő. Mutató ujját végig vezette a bal karomon. Hát ez már több a soknál! Értem én hogy őrülten sexy, dögös pasi vagyok! De észre vehetné hogy egy számomra fontos lány mellett ülök a kórházba!

- Vegye le rólam a kezét és inkább tolja ki a seggét és szépen szóljon az orvosnak! –hatalmas gúnyos mosolyra húzódott a szám széle. A nőci megsértődve, csámpás léptekkel igyekezett ki a teremből.

Így hát egyedül maradtam Amandával.. már kezdtem azt hinni Ami-t látván, hogy én is el fogok ájulni.

- Jó estét! –belépett a főorvos. Egy 30 éves, szőke hajú nő.. hát eléggé meg lepődtem..

- Hello! Mrs.Cullen! –nyújtotta a kezét.. erre semmi szükség.. de azért kezet ráztam vele.

- Örvendek! Zayn Malik!

- Nos akkor szólíthatlak Zayn-nek? –kérdezte egy kedves mosollyal.

- Felőlem Bob-nak is csak segítsen kérem Amandán! –felsóhajtottam és könyörgően néztem rá.

- Tehát a barátnőd? –kérdezősködött, miközben átfutotta a kezében lévő iratot és az infúzióhoz lépett.

- Hát.. ez bonyolult… Azt hiszem... mindegy!...tehetek valamit érte? – végig futott az agyamban, hogy akkor most mi is van köztünk és arra az egyszerű tényre jutottam hogy, nem tudom!

reménykedő tekintetemet Mrs.Cullen tekintetébe fúrtam, remélvén hogy érzi mennyire fontos nekem Amanda.

- Zayn most azzal segítesz neki a legtöbbet ha kimész! –motyogta miközben Ami-t tüzetesen végig mérte.

- Maradok! –jelentettem ki... De ha ezzel jót teszek neki.. akkor legyen.

És elindultam kifelé. A padló mintáját már jól ismertem, fehér és halvány kék kockás.. az ajtóból még vissza fordultam és vetettem egy utolsó pillantást Amandára. Szememmel újra a padlót kémleltem.

A váró teremben Liam sétálgatott fel-alá idegesen. Ahogy meg látott egy kis remény csillant fel a szemében.

- Jól van? Mi történt? –rohamozott le.

- Nem tudok semmit.. az orvosok minden tőlük telhetőt meg tesznek. –zavartan makogtam. Abban a pillanatban azt kívántam bárcsak én feküdnék ott, ahol most Amanda. De mi csak vártunk.. és vártunk.. Idő közben Niall is meg érkezett.. Aki elújságolta hogy Elisa és Harry társaságára ne nagyon számítsunk, Louis pedig sík részegen táncolgat még a bálon.. Hát nagyszerű haverok.. Már elmúlt éjfél amikor Mrs.Cullen kilépett az ajtón. Mindig is utáltam a fehér köpenyes doktorokat. Kiráz tőlük a hideg is.. de most nagyon örültem neki. Fel toppantam a székemről és szó szerint megrohamoztam.

- Jól van? –tettem fel a legfontosabb kérdést.

- Szerintem ezt inkább bent beszéljük meg. –vész jósló szemeket meresztett rám. Én persze rögtön a legrosszabbra gondoltam.

Mrs.Cullen megállt Amanda ágya mellet. Én is hasonlóan tettem csak én az ágy másik oldalánál ácsorogtam.

- Amanda csak elájult, a kimerültség lehetett az oka. Kutya baja se lesz! –biztató hangon közölte a jó hírt.

- Meddig kell bent maradnia?

- Attól függ hogy lesz.. –Mrs.Cullen kicsit érdekesen mondta..

*Amanda szemszöge*

Teljesen biztos voltam benne hogy a mennyország kapuin lépek be Zayn-nel. Valóságos csoda volt. Ahogy beléptünk a vakító fehérségbe.

Egy szikla szélén találtuk magunkat. Meg ijedtem, Zayn-t szorosan magamhoz szorítottam, egyik lógó tincsemet a fülem mögé vezette.

- Légy erős! –bársonyos hangán szólalt meg. Nem értettem mi történik.

- Zayn? –minden erőmet össze szedve nyögdécseltem ki.

- Igen itt vagyok! –angyali hangon szólalt meg.

Ekkor fények pislákoltak