~25.rész

Sziasztooook! először is köszönöm a komikat! :)) másodszor, így utólag is mindenkinek boldog karácsonyt! és kellemes ünnepeket :)) köszönöm a sok szívhez szóló kommentet! nagyon jól esik olvasgatni őket :))
Itt is van az új rész, remélem tetszeni fog! Őszintén megvallva a mostani nagy Alkonyat fanatikusságom miatt is írtam ezt a részt ilyenre. Úgy gondolom van egy kis hasonlóság az Alkonyat 2.részébe és ebben a fejezetben. nem sok, talán csak Zayn döntése hasonlít Edwardéhoz, de már az is valami :)) szerintem sokan nem erre számítottatok. Sokan várják hogy Amanda és Zayn össze jöjjenek. de hát már jól ismerjük Zayn-t, ebben a történetben. Hát egy nagy csavar lesz a blogtörténetében :)) jó olvasgatást!

Mindenki síri csöndben, szomorúan nézte végig a zokogásom. Zayn lassan ringatózni kezdett és a hátamat simogatta.

- Kérlek ne sírj! –suttogta halkan. Nem mert hangosan beszélni, mert az ő hangja is elcsuklott volna. Még szorosabban ölelt magához. Éreztem ahogy kicsordul az ő szeméből is egy könny csepp. Ekkor Liam tekintetével akadtam össze. Az arcáról bánat sugározott. Úgy látszott megszakadni készül a szíve. Nem értettem miért szomorú mindenki. Egymás vállán sírtunk Zayn-nel. Ezt soha sem gondoltam volna, hogy egyszer együtt fogok sírni Zayn-nel. Eddig mindig én sírtam. Bár ezt most is én kezdtem el. Zayn mindig olyan erősnek tűnt, most meg sír, és az idegesített a legjobban, hogy nem tudtam miért sír. Pár percig még ölelkeztünk Zayn-nel, majd kéz a kézben elindultunk felfelé a lépcsőn. A szobámban még nem volt bevetve az ágy, még látszott rajta hogy nem rég ketten aludtunk benne. Meg álltunk az ajtóm küszöbén. Csöndben ácsorogtunk kézen fogva. Végig futott bennem a gondolat, hogy sikerült. Végre boldog lehetnék, de én sírok. Boldog lehetnék mert Zayn-nel aludhattam, és most fogja a kezem. Egyáltalán nem úgy viselkedik velem mint „csak egy barát”-tal. Kijelenthetjük hogy boldog voltam!. De akkor mi a fenéért sírok? Lassan indultam el az ágy felé, Zayn pedig engedelmesen jött utánam. Erőtlenül hullottam az ágyba. Zayn is mellém vetette magát. Én a bal oldalamon Zayn pedig a jobb oldalán feküdt, így egymás szemébe tudtunk nézni. Még mindig össze volt kulcsolva a kezünk. Éreztem hogy valami nagy változás fog bekövetkezni az életünkben, de nem tudtam hogy mi. Csöndben feküdtünk az ágyon. Mind kettőnk szeme ki volt sírva. Zayn szemében gyönyörűen csillogtak a könnycseppek. Neki még ez is jól állt. Órákat töltöttünk így. Zayn szinte megállás nélkül dúdolgatott, vagy énekelte azt a dalt amit az előbb adott elő a srácokkal a nappaliban. Meg nyugtató volt a hangja. Biztonságban éreztem magam mellette. Annyira nyugtató volt mellette feküdni, fogni a kezét. Egyre jobban elnehezült a testem és már alig bírtam nyitva tartani a szemem.

- Szeretlek! –még hallottam ahogy Zayn lágyan a fülembe súgja. Aztán sötétség lett.

Másnap korán reggel ébredtem fel. Borús vasárnapi napra virradtam. A felhőkből ítélve nemsoká havazni fog. Amit már hiányoltam is így decemberben. Meg akartam fordulni hogy köszönhessek Zayn-nek. De ő nem volt az ágyban. Felültem hogy körül nézhessek a szobában, hátha megtalálom Zayn-t. De ő nem volt ott. Kikászálódtam az ágyból. Ekkor vettem észre hogy én megint úgy aludtam el hogy se fürdés, se átöltözés.

Ezért egyenesen a fürdőbe mentem. Levetettem magamról a tegnapi ruhám és beálltam a zuhanyzóba. Meg engedtem a meleg vizet ami párpillanat múlva égették a hátam. Jól esett a meleg zuhany alá. Ahogy végeztem a fürdőben csak egy törülközőt csavartam magamra és indultam vissza a szobámba. A szekrényben kutakodtam, amikor meg találtam Zayn egyik pólóját. Érdekesen vizsgáltam végig az egyszerű fekete pólót. Jól be volt fújva Zayn parfümével. Isteni illata volt az egyszerű szövet anyagú ruhadarabnak. És úgy döntöttem hogy azt veszem fel. Persze először magamra kaptam a fehér neműket, majd egy fehér csőszárú farmert és Zayn pólóját. Alig bírtam ki hogy ne szaglásszam folyton a pólót. Mikor végre befejeztem az illat begyűjtő akcióm egy kis levelet pillantottam meg. A fehér borítékon kéz írással állt a nevem. Ha már az én nevem állta rajta, gondoltam csak kinyithatom. Amit a következő öt másodperc után meg bántam.

„Jó reggelt drága Amanda!

Tudom, nehéz lesz ezután a levél után az elkövetkezendő kis időd, talán egy életre nyomot hagy benned. Ez attól függ mekkora helyet kaptam eddig a szívedben.

Most egy olyan oldalamat keltetted bennem újra életre, amit eddig azt hittem elveszett, hogy a hírnév kiölte belőlem. Te szerencsére rá ébresztettél arra hogy nem minden a pénz, a hírnév és a siker. El sem tudod képzelni mennyire nehéz most ezt nekem leírnom. Ezzel a döntésemmel pedig élnem egy borzadály lesz. De szeretlek téged, és ezt mind azért teszem hogy neked jó legyen!. Na akkor kezdjük is el a kőkemény igazságot, Csak hogy tudd, nem egyszer néztelek már ahogy alszol. Te tényleg azt gondolod hogy neked én többet jelentek mint te nekem? Te komolyan azt hiszed hogy nekem te nem vagy fontos? Vagy hogy én nem szeretlek?.. Bár fölösleges fel tennem már ezt a kérdést, úgyse kapok rá választ. De azért ezt még leírom neked. A mi esetünkben nem a lány szereti jobban a fiút. Pont hogy fordítva van. Te jelentesz nekem MINDENT! Épp ezért csinálom most ezt…Tudom hogy el rontottam sok mindent, hogy nem éreztettem ezt veled eléggé. Sajnálom! Nem voltam hozzá szokva hogy nekem kell megszereznem a lányt, hisz elég makacs természetű vagy. Próbáltam minél jobban „játszani” a mi kis játékunkat. Élveztem. Életem minden egyes perce egy csoda volt, amit veled töltöttem. Meg érte reggelente felkelni. Annyira élveztem amikor duzzogtál, megsértődtél és egyetlen csókommal újra életvidámmá tudtalak tenni. Legmerészebb álmomban se álmodtam volna, hogy valaha találok olyan lányt aki nem a hírnév és a pénz miatt szeret. Amikor meg ismertelek a buliban, amikor Dave ránk bízott titeket. Már akkor tudtam.. tudtam hogy te más vagy. Tudtam hogy te nem fogsz sikítva a nyakamba ugrani és autógrammot kérni. Téged meg kellet, hogy szerezzelek. Igaz, nem volt könnyű.. és most amikor sikerült volna, el kell mennem. Tudom milyen nehéz ez most neked. De hidd el, nekem nehezebb most ez! Te megváltoztattál. Köszönöm! Annyira szeretnék veled boldog lenni, annyira szeretnélek téged boldoggá tenni. De nem lehet.

Sajnálom hogy így kell elbúcsúznunk. A mi szerelmünk nem átlagos. De te nem tehetsz semmiről.Ennek így kell lennie. Elkell hogy hagyjalak. Nem tenne jót neked a társaságom. És nem hiszem el hogy leírom.. nyálasan hangzik már az egész levél, hát akkor miért ne írhatnám le még azt is, hogy: Nekem te fontosabb vagy mint én neked!!!! Te nem tudnál engem elhagyni. Viszont én képes vagyok rá. Ebből is látszik hogy én jobban szeretlek téged. Nem várom el tőled, hogy megértsd. Nem is kell ezt értened… Elég ha én szenvedek.. Amit tegnap hallottál számot, az a MI dalunk. A tied és az enyém, senki másé. Rólunk szól. Hagytam a szekrénybe egy pólómat, gondolom már rajtad van… és még hagytam az asztalon egy pendrive-ot, amin rajta van a dal. Remélem tetszik. Az utolsó emléked rólam. Ígérd meg nekem hogy kitörölsz az életedből teljesen! Amanda komolyan mondom felejts el engem és a srácokat! Lépj tovább. Legyél boldog valakivel. Menj vissza Amerikába, vagy akármi.. Csak ne gyere utánam! Ne keress meg! Ígérd meg! És cserében én is megígérek neked valamit. Most hallasz rólam utoljára. Le írtam amit érzek. Legyen ez elég. Te vagy az egyetlen aki ezt tudja. Csak te tudtál belőlem komoly érzéseket kiváltani. Veled voltam elsőnek és utoljára igazán szerelmes. Borzalmas lesz nélküled felkelni, borzasztó lesz hogy nem csókolhatlak meg. Hiányozni fogsz. Ne felejtsd el hogy nem te vagy a hibás! Te nem tehetsz semmiről!.. majd egyszer megérted.. Én mindig szerettelek és mindig szeretni foglak. Szeretlek Amanda Lewis! Te vagy az életem.. Sajnálom hogy így kellett alakulnia. Én sem akartam hogy ez legyen. Ebben a szar, elcseszett életben sok mindent meg kell tenni amit nem akarunk, de ezt most azért teszem hogy megóvjalak!

SZERETLEK!

Ui.: Kérlek Amanda! Felejts el! Megígérem most hallasz rólam utoljára.

 Kiesett a kezemből a lap. A finom papír mint egy tollpihe hullott le az asztalra. Kikerekedett szemekkel kapkodtam a levegőt. Igyekeztem nem el ájulni, mert tudtam hogy már nincs ki elvigyen a sürgősségire. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Csak egy dolog ment. A sírás. Az mindig megy ha Zayn-ről van szó. Patakokban folytak a könnyeim, ami már átáztatta a finom lapot. Újra és újra végig olvastam a levelet. Magamba roskadva rogytam le a földre. Térdre kényszeríttette a lelkem a testem. Elterültem a földön és igazán csak akkor kezdtem felfogni. Elment. Nincs többé. Azt kérte hogy felejtsem el. A fájdalom egyre erősebb lett bennem. Tudtam hogy vége. Nincs miért tovább élnem. Csak magamat tudtam okolni mindenért. Ha már az elején elmondom, hogy mit érzek iránta.. akkor talán nem megy el. Semmi konkrét oka nem volt arra hogy elhagyjon. Szerettem volna kirohanni a világból. Elmenni messzire, hogy senki ne lássa ahogy szenvedek. Zayn mind végig szeretett engem, és én is őt. Lehetetlen volt feldolgozni az érzést. Egy üres űr tátongott bennem, amit Zayn hagyott bennem magaután. Elment és vele együtt a szívem is. A lelkem sikított volna és Zayn után rohantam volna, bár nem tudom merre van. De az eszem azt diktálta, hogy teljesítsem Zayn utolsó kérését. Hagyjam el menni. Ezzel már csak az volt a probléma hogy ez teljesen lehetetlen.