Itt is van az új rész, remélem tetszeni fog! Őszintén megvallva a mostani nagy Alkonyat fanatikusságom miatt is írtam ezt a részt ilyenre. Úgy gondolom van egy kis hasonlóság az Alkonyat 2.részébe és ebben a fejezetben. nem sok, talán csak Zayn döntése hasonlít Edwardéhoz, de már az is valami :)) szerintem sokan nem erre számítottatok. Sokan várják hogy Amanda és Zayn össze jöjjenek. de hát már jól ismerjük Zayn-t, ebben a történetben. Hát egy nagy csavar lesz a blogtörténetében :)) jó olvasgatást!
Mindenki síri
csöndben, szomorúan nézte végig a zokogásom. Zayn lassan ringatózni kezdett és
a hátamat simogatta.
- Kérlek ne
sírj! –suttogta halkan. Nem mert hangosan beszélni, mert az ő hangja is
elcsuklott volna. Még szorosabban ölelt magához. Éreztem ahogy kicsordul az ő
szeméből is egy könny csepp. Ekkor Liam tekintetével akadtam össze. Az arcáról
bánat sugározott. Úgy látszott megszakadni készül a szíve. Nem értettem miért
szomorú mindenki. Egymás vállán sírtunk Zayn-nel. Ezt soha sem gondoltam volna,
hogy egyszer együtt fogok sírni Zayn-nel. Eddig mindig én sírtam. Bár ezt most
is én kezdtem el. Zayn mindig olyan erősnek tűnt, most meg sír, és az
idegesített a legjobban, hogy nem tudtam miért sír. Pár percig még ölelkeztünk
Zayn-nel, majd kéz a kézben elindultunk felfelé a lépcsőn. A szobámban még nem
volt bevetve az ágy, még látszott rajta hogy nem rég ketten aludtunk benne. Meg
álltunk az ajtóm küszöbén. Csöndben ácsorogtunk kézen fogva. Végig futott bennem
a gondolat, hogy sikerült. Végre boldog lehetnék, de én sírok. Boldog lehetnék
mert Zayn-nel aludhattam, és most fogja a kezem. Egyáltalán nem úgy viselkedik
velem mint „csak egy barát”-tal. Kijelenthetjük hogy boldog voltam!. De akkor
mi a fenéért sírok? Lassan indultam el az ágy felé, Zayn pedig engedelmesen
jött utánam. Erőtlenül hullottam az ágyba. Zayn is mellém vetette magát. Én a
bal oldalamon Zayn pedig a jobb oldalán feküdt, így egymás szemébe tudtunk
nézni. Még mindig össze volt kulcsolva a kezünk. Éreztem hogy valami nagy
változás fog bekövetkezni az életünkben, de nem tudtam hogy mi. Csöndben
feküdtünk az ágyon. Mind kettőnk szeme ki volt sírva. Zayn szemében gyönyörűen
csillogtak a könnycseppek. Neki még ez is jól állt. Órákat töltöttünk így. Zayn szinte megállás nélkül dúdolgatott,
vagy énekelte azt a dalt amit az előbb adott elő a srácokkal a nappaliban. Meg
nyugtató volt a hangja. Biztonságban éreztem magam mellette. Annyira nyugtató
volt mellette feküdni, fogni a kezét. Egyre jobban elnehezült a testem és már
alig bírtam nyitva tartani a szemem.
- Szeretlek!
–még hallottam ahogy Zayn lágyan a fülembe súgja. Aztán sötétség lett.
Másnap korán
reggel ébredtem fel. Borús vasárnapi napra virradtam. A felhőkből ítélve
nemsoká havazni fog. Amit már hiányoltam is így decemberben. Meg akartam
fordulni hogy köszönhessek Zayn-nek. De ő nem volt az ágyban. Felültem hogy
körül nézhessek a szobában, hátha megtalálom Zayn-t. De ő nem volt ott.
Kikászálódtam az ágyból. Ekkor vettem észre hogy én megint úgy aludtam el hogy
se fürdés, se átöltözés.
Ezért egyenesen
a fürdőbe mentem. Levetettem magamról a tegnapi ruhám és beálltam a zuhanyzóba.
Meg engedtem a meleg vizet ami párpillanat múlva égették a hátam. Jól esett a
meleg zuhany alá. Ahogy végeztem a fürdőben csak egy törülközőt csavartam magamra
és indultam vissza a szobámba. A szekrényben kutakodtam, amikor meg találtam
Zayn egyik pólóját. Érdekesen vizsgáltam végig az egyszerű fekete pólót. Jól
be volt fújva Zayn parfümével. Isteni illata volt az egyszerű szövet anyagú
ruhadarabnak. És úgy döntöttem hogy azt veszem fel. Persze először magamra
kaptam a fehér neműket, majd egy fehér csőszárú farmert és Zayn pólóját. Alig
bírtam ki hogy ne szaglásszam folyton a pólót. Mikor végre befejeztem az illat
begyűjtő akcióm egy kis levelet pillantottam meg. A fehér borítékon kéz írással
állt a nevem. Ha már az én nevem állta rajta, gondoltam csak kinyithatom. Amit
a következő öt másodperc után meg bántam.
„Jó reggelt drága Amanda!
Tudom, nehéz lesz ezután a levél után az
elkövetkezendő kis időd, talán egy életre nyomot hagy benned. Ez attól függ mekkora
helyet kaptam eddig a szívedben.
Most egy olyan oldalamat keltetted bennem
újra életre, amit eddig azt hittem elveszett, hogy a hírnév kiölte belőlem. Te
szerencsére rá ébresztettél arra hogy nem minden a pénz, a hírnév és a siker.
El sem tudod képzelni mennyire nehéz most ezt nekem leírnom. Ezzel a
döntésemmel pedig élnem egy borzadály lesz. De szeretlek téged, és ezt mind azért
teszem hogy neked jó legyen!. Na akkor kezdjük is el a kőkemény igazságot, Csak
hogy tudd, nem egyszer néztelek már ahogy alszol. Te tényleg azt gondolod hogy
neked én többet jelentek mint te nekem? Te komolyan azt hiszed hogy nekem te
nem vagy fontos? Vagy hogy én nem szeretlek?.. Bár fölösleges fel tennem már
ezt a kérdést, úgyse kapok rá választ. De azért ezt még leírom neked. A mi
esetünkben nem a lány szereti jobban a fiút. Pont hogy fordítva van. Te
jelentesz nekem MINDENT! Épp ezért csinálom most ezt…Tudom hogy el rontottam
sok mindent, hogy nem éreztettem ezt veled eléggé. Sajnálom! Nem voltam hozzá
szokva hogy nekem kell megszereznem a lányt, hisz elég makacs természetű vagy.
Próbáltam minél jobban „játszani” a mi kis játékunkat. Élveztem. Életem minden
egyes perce egy csoda volt, amit veled töltöttem. Meg érte reggelente felkelni.
Annyira élveztem amikor duzzogtál, megsértődtél és egyetlen csókommal újra
életvidámmá tudtalak tenni. Legmerészebb álmomban se álmodtam volna, hogy
valaha találok olyan lányt aki nem a hírnév és a pénz miatt szeret. Amikor meg
ismertelek a buliban, amikor Dave ránk bízott titeket. Már akkor tudtam..
tudtam hogy te más vagy. Tudtam hogy te nem fogsz sikítva a nyakamba ugrani és autógrammot kérni. Téged meg kellet, hogy szerezzelek. Igaz, nem volt könnyű..
és most amikor sikerült volna, el kell mennem. Tudom milyen nehéz ez most
neked. De hidd el, nekem nehezebb most ez! Te megváltoztattál. Köszönöm!
Annyira szeretnék veled boldog lenni, annyira szeretnélek téged boldoggá tenni.
De nem lehet.
Sajnálom hogy így kell elbúcsúznunk. A mi
szerelmünk nem átlagos. De te nem tehetsz semmiről.Ennek
így kell lennie. Elkell hogy hagyjalak. Nem tenne jót neked a társaságom. És
nem hiszem el hogy leírom.. nyálasan hangzik már az egész levél, hát akkor
miért ne írhatnám le még azt is, hogy: Nekem te fontosabb vagy mint én
neked!!!! Te nem tudnál engem elhagyni. Viszont én képes vagyok rá. Ebből is
látszik hogy én jobban szeretlek téged. Nem várom el tőled, hogy megértsd. Nem
is kell ezt értened… Elég ha én szenvedek.. Amit tegnap hallottál számot, az a
MI dalunk. A tied és az enyém, senki másé. Rólunk szól. Hagytam a szekrénybe
egy pólómat, gondolom már rajtad van… és még hagytam az asztalon egy
pendrive-ot, amin rajta van a dal. Remélem tetszik. Az utolsó emléked rólam.
Ígérd meg nekem hogy kitörölsz az életedből teljesen! Amanda komolyan mondom
felejts el engem és a srácokat! Lépj tovább. Legyél boldog valakivel. Menj
vissza Amerikába, vagy akármi.. Csak ne gyere utánam! Ne keress meg! Ígérd meg!
És cserében én is megígérek neked valamit. Most hallasz rólam utoljára. Le
írtam amit érzek. Legyen ez elég. Te vagy az egyetlen aki ezt tudja. Csak te
tudtál belőlem komoly érzéseket kiváltani. Veled voltam elsőnek és utoljára
igazán szerelmes. Borzalmas lesz nélküled felkelni, borzasztó lesz hogy nem
csókolhatlak meg. Hiányozni fogsz. Ne felejtsd el hogy nem te vagy a hibás! Te
nem tehetsz semmiről!.. majd egyszer megérted.. Én mindig szerettelek és mindig
szeretni foglak. Szeretlek Amanda Lewis! Te vagy az életem.. Sajnálom hogy így
kellett alakulnia. Én sem akartam hogy ez legyen. Ebben a szar, elcseszett életben
sok mindent meg kell tenni amit nem akarunk, de ezt most azért teszem hogy
megóvjalak!
SZERETLEK!
Ui.: Kérlek Amanda! Felejts el! Megígérem
most hallasz rólam utoljára.
Kiesett a kezemből
a lap. A finom papír mint egy tollpihe hullott le az asztalra. Kikerekedett
szemekkel kapkodtam a levegőt. Igyekeztem nem el ájulni, mert tudtam hogy már
nincs ki elvigyen a sürgősségire. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Csak egy
dolog ment. A sírás. Az mindig megy ha Zayn-ről van szó. Patakokban folytak a
könnyeim, ami már átáztatta a finom lapot. Újra és újra végig olvastam a
levelet. Magamba roskadva
rogytam le a földre. Térdre kényszeríttette a lelkem a testem. Elterültem a
földön és igazán csak akkor kezdtem felfogni. Elment. Nincs többé. Azt kérte
hogy felejtsem el. A fájdalom egyre erősebb lett bennem. Tudtam hogy vége.
Nincs miért tovább élnem. Csak magamat tudtam okolni mindenért. Ha már az
elején elmondom, hogy mit érzek iránta.. akkor talán nem megy el. Semmi konkrét
oka nem volt arra hogy elhagyjon. Szerettem volna kirohanni a világból. Elmenni
messzire, hogy senki ne lássa ahogy szenvedek. Zayn mind végig szeretett engem,
és én is őt. Lehetetlen volt feldolgozni az érzést. Egy üres űr tátongott
bennem, amit Zayn hagyott bennem magaután. Elment és vele együtt a szívem is. A
lelkem sikított volna és Zayn után rohantam volna, bár nem tudom merre van. De
az eszem azt diktálta, hogy teljesítsem Zayn utolsó kérését. Hagyjam el menni.
Ezzel már csak az volt a probléma hogy ez teljesen lehetetlen.
Hali!
VálaszTörlésEz a rész csodálatos!! Már ha lehet ezt a szót használni ilyen szívszaggató fejezetre... Remélem, h egy ilyen után nem gondolod, h 1 hetet ki kell bírnunk új részig!! Szóval siess a kövivel!
Puszi!
Egy két könnycsepp legördült az arcomon..
VálaszTörlésnem tudom hogy lesz a folytatás..de remélem a vége(ami reményeim szerint még jó messze lesz)"Happy End" lesz Zayn és Amanda között.Ez lett hivatalosan is a kedvenc blogom,és ebben a blogban a kedvennc részem:D
Eszméletlenül jól írsz :')
Így tovább!
Kövit♥
Juuj majdnem elsírtam magam énis mikor a levelet olvastam :'( nagyon jó lett ..de léccii legyen Happy End.... :) nem szeretem a Depi Endet .. az olyan szomoruu :D nagyon teccet siess a kövivel :D
VálaszTörlésmost találtam rá a blogodra és imádom :D
VálaszTörlésEz a blog nagyon jó lett és ahogy megfogalmaztad amanda szemszögéből a dolgot .. isteni és én is csak anniyt hogy miután 3-szorra olvastam el még mindig köpni nyelni nem tudok .. :DD és az egész levelet végig sirtam .. mind3-szor komolyan ha valaki látná hogy menniyt sirtam ezen a blogon akkor szerintem elmegyogyba küldene xdd de engem nem érdekel ez a blog a kedvencem akár 100-szor is eltudnám olvasni mert nagyon imádom és remélem hogy nem most akarod abbahagyni a blogot mert abba "beleörülök" !!! gyorsan a kövit mert szétvet a kíváncsiság mi lessz a folytatás !! remekül írsz és amúgy énis Alkonyat fan vagyok !! :) ♥♥
VálaszTörlésAszta, ez iszonyat jó.... nagyon nagyon brutál ...xd már elkeztem könnyezni a levélől xd állati jól írsz! Nagyonhamar köviit! :)
VálaszTörlésna szóval.. amikor Zayn kimondta, hogy 'szeretlek' már akkor el kezdtem sírni. hogy miért? én sem tudom. valahogyan éreztem, hogy nem úgy hogy Amanda felkel Zayn ott lesz,és minden happy. innentől fogva az egészet végigbőgtem, ahogy azt most is teszem nekem ez így tetszik. nagyon is. annyi ilyen sablonos sztorit olvastam már, amikor a 2. részben már megy a nyáladzás. fuj. ez a blog kibaszottjó. és nagyon remélem én is, hogy happy end lesz. a sors talán majd újra összehozza őket. várjuk a kövit már nagyon :) xx
VálaszTörlésNAgyon jó lett ... remélem h azért összejönnek mert ezígy olyan hoygis mondjam xd nemtudom xd de imádom ... :) így tovább :D csak jöjjenek össze :DD
VálaszTörléssziaa!
VálaszTörlésMa olvastam el az összes részt és nagyon jók. De ez a 25. fejezet hát nagyon nagy érzést váltott ki belőlem és most itt potyognak a könnyeim. Nagyon jól írsz kérlek folytasd!
Petra
Hát...nagyon nagyon jó rész lett és én is bekönnyeztem rajta egy kicsit ! :D Szuper jól írsz,csak így tovább..siess a kövivel ! :D
VálaszTörlésKöviiit! :)))
VálaszTörlésHa még egy sorral többet írtál volna, tuti elbőgöm magamat. OLyan szomorúúúú :"( kíváncsi leszek mi lesz a folytatás... siess a következővel!<3
VálaszTörlésgyorsan kövit !!!!!!!!!!
VálaszTörlésEgy ilyen romantikus résznél senki ne kérje,hogy ne bőgjem el magam!nagyon csodállak ahogyan írsz
VálaszTörléspéldakép vagy nálam!
Nagyon remélem h Zayn visszajön :D nagyon jól írsz :) siess a kövivel :D
VálaszTörlésSiess az új résszel :)
VálaszTörlésSzia tegnap kezdetem olvasni a blogod és nagyon megfogott :) nagyon remélem h Amanda és Zayn össze fognak jönni és várom a folytatást :D !
VálaszTörlésKata
uhh ez irtójólett!! teúristen annyit sirtam ezen a levélen :) ez a blogod egyszerűen eszméletlenül jóó ugyhogy hajráá ügyi vagy és gyorsan a kövit !!! :)) <33
VálaszTörlésNagyon kíváncsi vagyok , hogy mi fog történni a kövi részben. Siess vele!!!! :DDDD :333
VálaszTörlésVárom már , hogy Zayn visszajöjjön ( remélem visszajön ) , vagy Ami menjen utárna . Ezzel a résszel nagyon kíváncsivá tettél. Várom a folytatást :DDD :3 !!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésÚristen úristen úristen. Nem tudok mást mondani. Imádom a blogodat és ahogy írsz! Iszonyatosan várom az új rész siess! :$
VálaszTörlésSzia.Ma olvastam el az összes részt és ki merem jelenteni hogy IMÁDOM.Egyszerűen nem tudtam nem sírni ezen a részen.Minél hamarabb folytasd*-*
VálaszTörlés